Nathaniel

Pár percig kiéhezve faltuk egymás ajkait, mintha nem tudtuk volna abbahagyni a csókot. Végig simítottam törékeny testén, majd ellöktem tőle magam és megnyaltam alsó ajkamat.

- Szóval még mindig nem hiszel nekem - állapítottam meg, majd összekócoltam hajamat és besétáltam a fürdőbe. Pár percig néztem magam a tükörben, de aztán a kezemben tartott poharat neki vágtam tükörképemnek. Nem hisz nekem. Megszokhattam volna. Miért mindig nekem kell bizonyítanom? De ha ez kell neki, csináljuk. Bizonyosodjon meg róla a saját szemével. Magamra öltöttem tegnapi ruháimat, majd kiléptem a nappaliba és kézen ragadtam Vivianat.

- Akkor majd most meglátod az igazságot - mondtam neki, majd egy újabb vad csókot váltottunk és a ház elől hopponáltunk. A tegnap esti kocsmába érkeztünk. Egy ügyes kis varázslattal és koncentrációval képes voltam visszatekerni az időt, egészen addig amíg megérkezett Cassidy. Az előttünk levetülő képek csak illúziók voltak. Nem láthattak minket. Emlékeim enyhén ködösek voltak, de tisztán lehetett látni, mikor Cassidyvel táncoltam, majd meghívtam egy italra. De ennyi történt. Ő még többet akart, de eltoltam magamtól és ezért írta fel a kezemre a számát. Mert nem akartam tőle semmit. Csak ő még mindig nem dolgozta fel, hogy nem őt vettem el, hanem Vivianat.

- Finite - intettem pálcámmal, mire vége lett az illúzió jelenetnek, és újra a jelenben voltunk. - Hát ennyi történt Miss Hisztérika. Remélem most, hogy a saját szemeddel is láttad, amit elmondtam, és hiszel nekem - köptem neki gúnyosan majd intettem a pincérnőnek.

- Ha már itt vagyunk, ihatnánk valamit. Vagy esetleg kérjük elvitelre? Nekem lennének ötleteim, hol kellene elfogyasztani az italt - villantotta rá egy ellenállhatatlan vigyort, majd végig simítottam karján, és közelebb húztam magamhoz.

Viviana

Döbbenten néztem, ahogy a váza szilánkjaira esik, majd mindenfelé szétszóródik a padlón.
- Tudod hány éves volt az a váza?! – sikoltottam. Ez megőrült.
- Azt akarom, hogy engedj el és hagyj békén! – mondtam határozottan. Bár nem igazán éreztem magam annak. Na, nem baj. A látszat is fontos és én most dühös, sértett és féltékeny vagyok! Igen, eszméletlenül féltékeny vagyok. Már a gondolatra is ölni lennék képes, hogy valaki Nate közelébe mer menni. Az én Natem közelébe! Aki csak az enyém! Riadtan ugrottam fel a kanapéról, majd fájdalmasan felszisszentem mikor a falnak lökött. Miért kell ezt csinálnia?! Ő csalt meg és még ő van felháborodva, hogy nincsen jó kedvem! Döbbenten rezzentem össze, mikor az ökle alig pár centire átszakította a falat. Most tényleg azt hittem, hogy meg fog ütni… és megijedtem tőle…
De aztán, hogy mégsem tette azonnal visszatért az önbizalmam. Mikor kezét végighúzta a testemen, az egyértelmű reakciót adott neki, hogy tetszik, amit csinál…. A francba! Mi az istenért nem tudom kontrollálni magam?! Azúrkék szemeimet dacosan fúrtam az övébe. Nem hihetek neki… nem szabad…
- Mondod te. – sziszegtem vissza. Aztán amikor megcsókolt hirtelen olyan vágy söpört végig az egész testemen, hogy azt hittem felrobbanok. Na, igen… ez a túlzott féltékenykedésem mellékhatása… Szenvedélyesen csókoltam vissza, majd egyik lábamat átfontam a dereka körül. Beletúrtam selymes hajába és türelmetlenül húztam közelebb magamhoz.

Nate

- Ó, miért is kéne azt tennem, amit te mondassz? - cincogtam idegesítően vékony, hisztérikus hangján, majd gúnyos vigyorra húztam ajkaimat. - Tudod, hogy ugyse adom oda. Akkor meg miért jártatod feleslegesen a szádat? - Tudtam magamról, hogy ellenkező esetben ugyan ilyen féltékenységi jelenetet rendeznék, ha még nem nagyobbat. De ez őt nem jogosítja fel arra, hogy leharapja a fejemet.

- Nem feküdtem le Cassidy-vel! Miért olyan nehéz ezt felfognod azzal a borsónyi agyacskáddal, Viviana? - kérdeztem ingerülten, majd a kulcsot elhajítottam és széttörte az üvegvázát, ami a szembe lévő polcon állt. Az apró szilánkok kínzó lassúsággal terítették be a parkettát. - Az előzmény? Hogy kiderült, hogy olyan emberek is a Halálfalók között vannak, akikről soha nem gondoltam volna - tekintetem megkeményedett, pár perc múlva Viviana megint megszakította a beállt csendet és hisztizni kezdett.

- Miért kell most így kiabálnod? Máskor azért szoktal veszekedni, hogy ne menjek el és ne hagyjalak itt. Igazán eldönthetnéd, hogy mit akarsz - köptem neki gúnyosan a szavakat, majd megnyaltam alsó ajkamat. Ez a nőszemély megveszett. Kap egy bilincset. Bolond, mint az anyja!

- Na, jó. Most volt elegem! - ordítottam rá a lányra, majd felhúztam a kanapéról és neki löktem a falnak. Szemeim szikrákat hánytak a dühtől és a homlokomon lévő erek vadul lüktetni kezdtek. Képes lettem volna megütni. Már semmi nem tartott volna vissza, hogy felpofozzam. Aztán mégis elvétettem az ütést és összeszorított öklöm a gipszkarton falnak csapódott, ami betört. Ennyit az angolok híres építkezési hagyományairól. Kezem először nyakára siklott, majd végig simítottam dekoltázsán és pillantásom is követte kezem mozdulatát. Mikor kezem már hasán kalandozott, ezüstszürke íriszeimet az övéibe fúrtam, majd két kezemmel bilincsként szegeztem neki vékony kis csuklóit a falnak.

- Nem csaltalak meg - sziszegtem arcába, majd vadul és kíméletlenül estem neki kívánatos ajkainak.

Vivi

Azt hittem, hogy ott helyben felrobbanok. Hol van az a kibaszott kulcs, de tényleg! Nem hiszem el, hogy mindennek akkor kell így összejönnie, mikor el akarok menni. Miért szövetkezik minden ellenem?! Ingerülten kitöröltem a szememből a könnyeket, hogy lássak is valamit, aztán a hanyagul ajtónak támaszkodóhoz fordultam.
- Add ide azt a kurva kulcsot! – mondtam vészjóslóan. Soha életemben nem voltam mocskos szájú, de most… most elfogyott a türelmem.
- Hát hogyne! De tudod, én alaposabb vagyok és eltüntetem a nyomokat! – köptem oda neki. Legszívesebben újra nekiugrottam volna és kikapartam volna a szemeit. Azokat a szemeket, amik olyan édesen szoktak rám nézni, és amitől rendszerint elgyengülök.
- Ó, miért is kéne azt tennem, amit te mondasz? – kérdeztem vissza makacsul. Már nagyon közel voltam hozzá, hogy teljesen elveszítsem a fejemet és valami nagyon nagy hülyeséget mondjak vagy tegyek.
- Persze, hogy nem hiszek neked! Nem is értem, hogyan várhatod ezt el tőlem! Az a név és telefonszám nem véletlenül került a kezedre! Kellett lennie valami előzménynek, ahhoz, hogy az a ribanc ráfirkáljon a kezedre! – kiabáltam kétségbeesetten. Hinni akartam neki. Hinni akartam, hogy nem történt semmi. De… nem ment. Mikor maga alá rántott dühösen fújtam egyet, majd megint kapálózni kezdtem.
- Ne érj hozzám! Eressz el! Azonnal!

Nate

Észre sem vettem, hogy egyszer csak lelökött magáról, majd kirohant a hálóból. Megpróbáltam ledörzsölni kezemről az írást, nem sok sikerrel. De hát, már ugyis mindegy, mert Viviana amit egyszer a fejébe vesz, azt Merlin sem veri kionnan. Nem fogok neki magyarázkodni. Gondoljon, amit akar. Én nem adtam rá okot, hogy ennyire bizalmatlan legyen. Azért mert tegnap Cassidy is a Black Pubban volt, és ráírta a kezemre a telefon számát, hogy ha meggondolnám magam fel tudjam hívni, nem kellene rögtön arra gondolnia, hogy megdöntöttem a csajt. Régen volt már az, hogy én a Cassidy féle szőke ribancokkal szórakoztam. De tartja a mondás, mindenki magából indul ki. Én nem kérdezem tőle, hogy mit művel itthon amíg én távol vagyok. Akkor Ő miért bizalmatlankodik? Kikészít a csaj. Hátamat neki vetettem az ágy háttámlájának és beletúrtam kócos hajamba. Na jó, nem fogja nekem itt a sértődött picsát játszani. Felpattantam az ágyról, majd az éjjeli szekrényről felkaptam a bejárati ajtó kulcsát és elindultam a nappaliba. Csípőmet neki vetettem az ajtó félfának, a kulcsot tartó kezemet pedig felemeltem.

- Csak nem ezt keresed, édes? - kérdeztem gúnyosan, majd mielőtt kikaphatta volna a kezemből, a kulcsot, pizsama nadrágom zsebébe csúsztattam. - Miért mennél el? Csak nem bántja a lelki ismeretedet, amit te tettél? Más különben miért lennél ennyire felháborodva? És miért feltételeznéd rólam rögtön azt, hogy megfektettem Cassidy Watsont? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel és számat gúnyos fél mosolyra húztam.

- Ülj le - parancsoltam rá, miután én is helyet foglaltam a kanapén. - Egyedül nem mész innen sehova. Nyugodj már meg és ne csinálj itt jelenetet! Viviana, nem fogok magyarázkodni. Ha nem hiszel nekem, az a saját problémád. Nem csaltalak meg, értsd már meg! - kiabáltam a lány arcába, miután lerántottam a kanapéra, és magam alá temettem.

Vivi

Először meg se próbált védekezni az ütéseim ellen, aztán megragadta a karjaimat és erőteljesen rázni kezdett.
- Engedj el! Eressz el te rohadék! – sikoltottam dühösen, majd megpróbáltam kirángatni a karjaimat a fogságából. Ütöttem, rúgtam, haraptam és karmoltam. Minden erőmmel próbáltam kiszabadítani magam, de sikertelenül. Mikor az ágyhoz szorított már patakokban folytak a könnyeim. Undorító szemét!
- A hisztimre?! Nem az én kezembe vésték bele azt, hogy Cassidy! – kiabáltam, majd lerúgtam magamról, majd villámgyorsan kimásztam az ágyból. Bőgve rohantam ki a nappaliba, ahol aztán felkaptam a táskámat és elindultam az ajtó felé. Most a legkevésbé sem érdekelt az, hogy nincs rajtam más, csak egy sort és egy póló, és hogy a hajam valószínűleg leginkább egy madárfészekre hasonlít. Kétségbeesetten kutattam az asztalon a kulcs után, de egyszerűen képtelen voltam megtalálni. A pálcámat pedig még úgyse… Nem érdekel, akkor is kijutok innen. Ismét az kijárat felé vettem az irányt, majd erőteljesen rángatni kezdtem a kilincset.

Nathaniel

Egyszer csak arra nyitottam fel szemeimet, hogy nagy erőkkel kiugrott mellőlem valaki az ágyból. Természetesen ki más lett volna, ha nem Viviana. Fáradtan pislogtam rá. Tegnap túl sokat ittam. Miért kell az embert másnaposan így kelteni? Tegnap mikor hazaértem a Black Pubból, már nem volt erőm beállni a zuhanyzó alá sem. Csak bedőltem az ágyba. Legszívesebben arcomat visszafúrtam volna a selyem párnába, de nem tehettem, mert Viviananak valami féle rohama volt, ugyanis neki esett a szekrénynek, és elkezdte kidobálni belőle az összes ruha darabomat. Most mi rosszat tettem? Még azzal sem vádolhat, hogy nem itthon aludtam. Megtöröltem szemeimet, hogy legalább lássak valamit. Hajam is kócosan hullott szemembe. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból, majd bizonytalan lépésekkel közelebb mentem hozzá és néztem mit csinál. Nem szólt semmit, csak halkan zokogott, majd minden szó nélkül nekem esett. Először csak kételkedve néztem rá, hagytam, hogyüssön, mondván, majd abbahagyja, de mikor már kezdtem megelégelni, megragadtam csuklóját és a szemeibe néztem.
- Mi bajod van? - kérdeztem idegesen, de ekkor megpillantottam Viviana problémáját, mely ott virított kézfejemen. Hát mondhatom, ez igazán remek. Cassidy. Megmondtam neki, hogy szálljon le rólam.
- Nyugodj már meg - ráztam meg a lányt, majd mikor nem akarta abbahagyni, az ágyra döntöttem és két kezét a matrachoz szorítottam. - Miért kell a hisztidre ébrednem?

Viviana

Lassan nyitogattam azúrkék szemeimet. Elégedetten észleltem, hogy egy izmos kar a derekamat öleli át. Szóval Nate még alszik. Tegnap biztos későn ért haza, amikor én már aludtam. Hát igen, elég kimerítő modellnek, anyának és egyben a „Sötét Nagyúr” feleségének lenni. Nagyúr… chh… komolyan mindig röhöghetnékem van, mikor ezt meghallom. Nate, mint gonosz… Dehogy. Ő…ő édes, szenvedélyes, imádnivaló és nagyon szeretem. Csak most valahogy úgy kéne felkelnem, hogy őt nem ébresztem fel. Épp le akartam tolni a karját a derekamról, mikor megpillantottam egy kissé elmosódott feliratot a kézfején. Közelebbről is megnéztem. Azt hittem, hogy ott azonnal agyvérzést kapok. A kezén egy Cassidy név, alatta pedig egy telefonszám díszelgett. Dühösen lelöktem magamról a kezét, majd villámgyorsasággal hagytam el az ágyat. Nem kérdés, hogy felébresztettem e az előbb még mellettem fekvőt. Egy szó nélkül vágtam ki a gardrób ajtaját, majd kezdtem kidobálni Nate ruháit a földre. Aztán, mikor kérdőre vont könnyes szemmel neki ugrottam és dühösen ott ütöttem ahol értem. Hogy tehette?!
- Undorító szemétláda! Rohadt mocsok! – sikoltottam dühösen, miközben minden erőmmel próbáltam fájdalmat okozni neki.

Brendon

- Hogy miért nem tettem semmit? Nem volt rá lehetőségem. Nathaniel nem hagyta hogy veled legyek és közben Seb is befogott.. utána változott meg minden. Nem voltam már az akit megismertél egyszerűen féltem mindentől és menekültem. Menekültem mindenki elől míg nem találkoztam Alexisel.. nem tudod milyen nehéz volt megváltozni elfelejteni a múltat.. - Ekkor elővett egy nyakláncot amin az a gyűrű lógót amit egy levélbe raktam, és beszélni kezdett hogy akár.. igen. Ha tudomást szerezz arról a levélről és Nathaniel nem kapja ki a kezemből amikor oda akrom rakni az ágyára akkor együtt lennénk és nem lenne Rebecca, Nem lenne Jesse nem lenne Darren nem lenne senki olyan aki beleavatkozhat az életünkbe. Talán jobb is így, hogy Alexishez mentem hozzá.. bár mostanában gondolkozunk a váláson, de a gyerekek akik összetartanak minket és akarat erő kell, hogy végig csináljuk. Semmi tűz nincs bennünk ami volt az elfogyott már Brian születése után. - Mondtam Zoénak, majd felmentem az emeletre és leülttem a kanapéra. Utánam jött, én csak olyan kifejezéstelen arcot vágtam.

- Nem, ez a gyűrű téged illet. Még akkor is, ha most Darrennel vagy. Tartsd meg, legalább egy kis emlék van tőlem amit még sokáig hordani fogsz remélem a szived alatt. Ha már nem lehetünk együtt miért firtatjuk ezt? - Kérdeztem Zoétól. Megcsókolhattam volna, de nem tettem meg. Ő is férjnél van én nekem feleségem van és nem fogok mást csókolgatni. Briannél Selene az még Roxfort 7 évében történt...azt én már megbántam.

Fogtam magam és elindítottam a zenét.
- A házban vannak falban vannak a hangfalak ne keress egyet sem. - Az a zene ment amit Zoénak írtam 6 év végén. Meg zenésítettem az egyik ismerősőmmel, de soha nem mutattam senkinek. Fogtam magam és visszaültem a kanapéra. Kifejezéstelen arcomat fájdalom járta át. Sok-sok évig vártam ezt a pillanatot de még sem fogom megtenni, mert nem borítok fel semmit.

Ha gyerekeink lennének, minden más lenne. Nem lenne Lili. Nem lenne Liam.Beleburkolóztam a gondolataimba és nem is vettem észre, hogy Zoé ott van.
- Ha ugyan azok lennénk mint voltunk és vissza pörgethetnénk az időt... tök jó lenne.. - Gondolkoztam el hangosan és fájdalmas sóhajjal sóhajtottam fel.

Zoe

- Te soha nem mondtad mit szeretnél. Soha semmit nem mondtál. Miért hagytad, hogy Sebastiantól legyen gyerekem? Miért hagytad, hogy más megkérje a kezemet még előtted? Miért nem mondtad, hogy te is szeretnél gyereket Brendon? Miért nem léptél semmit? - kérdeztem már szinte hisztériás hangon, és ujjait lefejtettem csuklómról. - Az égiekre én már nem bízok semmit. Elbaszták az egész életemet és a tiédet is. Mindenkiét - kiabáltam az utolsó szót, majd tekintetemet Brendonéba fúrtam. 

- Nem csak én voltam a hibás - tátogtam a szavakat hiszen a sírás folytogatott és nem engedhettem meg Brendonnak, hogy gyengének lásson. Sokáig néztem távolodó alakja után, egészen míg el nem tűnik a lépcső fordulóban. Nem sokára egy hopponáló alakot láttam meg a nappaliban, aki szapora léptekkel távozott Brendon után. Ez nem Alexis volt, az is biztos. Liliana? Remek. Pont találkozni akartam vele. Visszacsuktam az ajtót és követtem a lányt, az emeletre. Bement Brendon szobájába, de nem csukta be az ajtót, így mindent tökéletesen hallhattam. 

Még hogy Lili egy sellő. Na, ne röhögtessetek már. Ha Lilike drágaság sellő, akkor örökölnie kellett volna valakitől. Brendont nehezen tudom elképzelni aprócska pikkelyekkel, meg uszonnyal. Hát az nem az ő világa. Akkor nem maradt más, mint Alexis. Az a nő, maga förtelem. Hogy lehetne sellő. Gyűlölöm a halakat, nem hogy a sellőket. Egy farkas és egy sellő. Remek párosítás. Mikor végeztek a beszélgetéssel, beléptem a szobába.

- Neked is üdv Liliana - mondtam ridegen a lánynak. - Nem tudsz semmit. Így nem hiszem, hogy túl sok közöd van ahoz, hogy miért mentem el. De ha annyira tudni akarod, olyan dolgot tudtam meg, ami ha bekövetkezett volna, te itt sem lennél. Világos voltam? - sziszegtem a lány arcába, majd Brendon kijelentésére csak legyintettem, hogy semmi baj. 

- Nekem az a kellemetlen, hogy belegondolok, hogy akár lehetnél a férjem is és lehetnének közös gyerekeink. De nem. Mert soha nem kaptam meg a leveledet - suttogtam halkan, majd előhúztam egy arany láncot, amin ott függött a gyűrű, amit még Nate-től hoztam el. - Ezt a gyűrűt küldted évekkel ezelőtt. Rengeteg idő telt el azóta és én egy éve szereztem róla, tudomást, meg akartad kérni a kezem. A leveledet is akkor kaptam meg, azóta ha unatkozom, azt olvasom. Érted Brendon? Beleszóltak az életünkbe. Mindenkiébe. Elrontották és most én viselem a következményeket - magyaráztam a férfinek, majd leültem az egyik kanapéra. - Ez a gyűrű már nem engem illet. Add oda Alexisnek. Ő jobban fogja értékelni. Nekem már nincs rá szükségem. Sajnálom - mondtam megtörten és mereven bámultam a szemközti falat. Nem akartam erről beszélni...

Brendon

- Ez egy 1 000 000 dolláros plazma tévé volt. - Mondtam Zoénak, de belül még vigyorogtam. Láttam, hogy kiborult élveztem. Lehet nem kellett volna szóba, hozni de nem nem védekeztem egyszer én is megtehetem nem? - Igen tudom mit beszélek, és nem nem védekeztem. Én is megtehetem nem csak Sebastian... - Mondtam ridegen majd fel álltam.
Nem volt semmi érzelem bennem, de tudom hogy mit mondtam Ha tényleg a leányom akkor magamra is vállalom, hogy Zoénak ne legyen teher...
Most komolyan, anyának szégyen Zoé, de tényleg..

- Maradj kérlek.. - Mentem utána és zártam be az ajtót. Lehúztam a csuklyát a fejéről és a szemébe néztem . - Nem ugrattalak, nem mondom azt hogy mondd ki sajnáld. Az már a múlt, nem lesz soha többé közös jövönk. Vagy még is? Ezt az égiekre bízom, de soha-soha az életben nem csalódtam, akkorát mint akkor éjjel mikor úgy döntöttem elkezdem élni az életemet, mert te neked meg volt amit akartál. Gyerekeket kezdtél el nevelni. Elhitettétek Sebastiannal enyém Jesse, és közben még is ő volt ott a szülésnél. Ez az ami fájt a legjobban. Akkor csalódtam benned nagyot de még is tudtam bízni benned. Azóta persze változtam, csak ezt a falat nem tudom lezárni. Persze, azt fogod mondani sajnáltatom magam, ami persze nem igaz. Ha Rebecca tényleg az én lányom, akkor segítek amiben csak kell. Én alávetem magam a vizsgálat alá Zoé. - Mondtam a lányra, majd én megálltam a lépcső legalján. - Figyelj, ha akarsz erről beszélni, gyere fel a dolgozóba. Az ilyeneket jobbha ott beszéljük meg. Vagy mást. - Mondtam Zoénak, és "szükségem van rád pillantást küldtem felé" Igazából nem tudtam, mit akarok mert bosszút állni biztos nem... és most még is olyan jó hogy itt van.

Beléptem a könyvtárba, ami igazából egy hatalmas könyvtár volt tele könyvekkel ami ABC sorban volt rakva. A szobában a fenti könyvekhez lépcső volt, és ott egy csomó fotel. Az íróasztalom persze lent volt szemben az ajtóval, 10 métert kellett sétálni kb. Az emelti részen bármikor odatudtam varázsolni egy kanapét egy ágyat ha akartam. Felmentem és még sem, lent voltam. A lenti rész egy régi bútor darabokból állt, amikhez a gyerekek nem nyúlhatnak csak ügyfeleknél szoktam használni. Elég régi... az oszlopok fehérek voltak Görögmárvány szobrok voltak, amik szépek voltak.
Az asztalom pedig régi tömö fa asztal volt ami nem törik el csak úgy.

A fotelek bőr fotelek voltak, kényelmes voltak nagyon... A kanapé ami az emeleten volt, kashmirból volt. Rögtön, leültem a kanapéra, vagyis az egyik lábamat az ágyamra tettem. A szobában beépített hangfalak voltak teát tapsolára indíthattam el a zenét kedvemre. Elindítottam egy kellemes, relaxálós zenét. És becsuktam a szemem, hogy pihentessem. Vajon jön e ide Zoé vagy nem. Ez már tőle függ.

Majdnem elaludtam a zenétől, amikor nyílt az ajtó.
- Itt vagyok fent! - jelentettem ki mert azt hittem Zoé volt de nem. Néztem meglepődötten hogy a lányom, volt itt. Sosem volt még ebben a szobában valahogy mindig kerülte azt, ha ide kell jönnie de nem tudtam miért.
- Veronica, kicsim mi szél hozott ide?
- Apa.. Úgy tudom, van neked könyved a sellőkről. Ugye? - Néztem nagy szemekkel a lányomra nem tudtam mit válaszoljak először csak hápogtam. Komolyan ilyen badarságokat akar olvasni. a sellők csak mende monda.
- Igen, de nem komoly könyveket kéne olvasnod mese könyv helyett?
- Ne izélj már, nem a mese könyv kell hanem az eredtiségük, mit tudunk rólunk, erejük stb...
- Megnézem neked, bár furcsálom, hogy kéred mert egykor anyád olvasta ezeket. Soha nem értettem meg igazán miért.
- Ebben tudok neked segíteni.. - Mondta nekem, majd leállítottam a zenét és lementünk mert ezek a könyvek lent voltak. Keresgélni kezdtem a pálca segítségével is, hamar meg is találtam.
- Tessék. Nos elmondod akkor?
- hmm.. igen, bár lehet nem kéne és ezért lett titokban tartva jó sokáig a létezésük és elégedjenek meg az emberek azzal hogy a farkasok és a vámpírok nem mesék. Apa.. én - kezdett bele és néztem rá felvont szemöldökkel. - Sellő vagyok. - Az utolsó szaván a hideg végig futkosott a hátamon és néztem rá nagyszemekkel, amikor az ajtó kis rése nagyra tárult és Zoé lépett be rajta.

- Ezt még megbeszéljük, de szerintem jobbha mész.
- Zoé, utoljára Nathanielnél láttak és utána eltűntél. Chris legalábbis ezt mondta. Szép kis anya vagy mondhatom, Beccáékat magukra hagyni.. - Mondta Ridegen Zoénak én csak ideges lettem a lányomra.

- Liliana Darwin, most vissza mész az iskolába. - Ripakodtam rá majd rámnézett és hoppanált is. - Ne haragudj... ez az egész, olyan kellemetlen... - Álltam meg Zoé előtt majd a szemébe néztem.

Zoe

Levette a nyakláncát. Miért hiszi azt, hogy ezzel megijeszt? Ahogy kinyitotta a száját, csak a hülyeségek dőltek belőle. Félre tájékozódott. Még, hogy igent mondtam Sebastiannak. Meg van ez bolondulva. Amarilla biztosan unatkozott a szabad idejében és elkezdte gyártani a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket, amivel aztán tömheti a bátyja fejét. Soha nem mondtam igent Sebastiannak. Ha visszamehetnénk sem változtatnék a döntésemen. Hiszen Sebastiannak Amarillával kellett volna együtt lennie. Nem az én kezemért kellett volna áhítoznia. Sokáig bántam, hogy akkor nem mentem Brendon után. Ha akkor beszélek vele, talán minden rendbe jön. De elrontottam, tény és való. Neki dőltem egy üres falrésznek, majd végig mértem Brendont, aki csak előnyére változott az évek során. Arca markánsabbá vált és még a borosta is jól mutatott arcán, sármossá tette. Szavai hallatán csak egy szemforgatásra futotta, de ami az után következett... Lábaim a padlóba gyökereztek, és szívem is kihagyott egy dobbanást, majd a megszokottnál szaporábban kezdett dobogni. Számon nem jöttek ki szavak, csak tátogni voltam képes. Erre leül és nézi tovább azt a rohadt meccsét. Megölöm. 

- Brendon, átgondoltad amit mondtál? Úgy érted, hogy Rebecca lehet akár a Te lányod is? De hát, te mindig, Brendon, te nem ittad azt a szert? - förmedtem rá a férfire, de rá kellett jönnöm, hogy nem is figyel rám. Vettem egy mély levegőt, majd egy egyszerű mozdulattal felrobbantottam a tv-t és Brendon elé álltam.

- Idefigyelj. Tudom, hogy csak hazudsz. Csak fájdalmat akarsz okozni, mert én is megbántottalak. És ha elmondom ezerszer, hogy sajnálom? Nem fog segíteni. Akkor mit vársz tőlem? Nem tehetek semmit. Örülnél, ha azt mondanám, hogy elbasztam? Akkor igen, elbasztam. Nem tudtam rendesen gondolkodni. Hány éves voltam, tizenhat? Boccs, ha ki akartam próbálni amit lehetett. Éltem az életemet. Nem hiszek neked - vágtam hozzá ridegen a szavakat. Nem tudtam ott maradni, amilyen gyorsan csak tudtam, a bejárathoz mentem. Felhúztam csukjámat, és hagytam, hogy könnycseppek follyanak végig arcomon. Ahogy indulni akartam, hallottam, hogy Brendon utánam jött és visszahúzott, az ajtót pedig bezárta. Nem néztem rá, csak egy távoli pontra meredtem, valahol a háta mögött. 

Brendon

- Apa miért mondja ez a nő, hogy minden hozzád van közel? - Kérdezte Brian én csak gyilkos pillantással tekintettem Zoéra, hogy ezt még megbeszéljük pillantás képpen.
- Figyelj, Mit is mondtál Den mikorra mondta hogy aludj nála?
- Ma meg holnap... de te csak a holnapot engedted meg.
- Jó ha még áll Denéknek a mai nap akkor fogd meg a cuccod és át mehetsz... Ezt majd megbeszéljük kettesben.
- Jó ötlet? - Intettem neki a jobb kezemmel hogy mennjen pakolni, majd miután gyorsan megcsinálta elköszöntünk egymástól és bezártam az ajtót kilincsre és a függönyöket behúztam. Zoé kihozott a sodromból.

- Miért? - Kérdeztem, tőle ridegen és levettem a nyakláncot és ledobtam a tévé tetejére, ha kell átváltozok és itt vér fog fürdeni és nem fog érdekelni Zoéé.... számomra ő már csak egy vámpír akit meg kell őlni ha kell...
Sok fájdalmat eszembe juttatott ez a nő amiket el akartam felejteni, de miatta nem tudtam. Csak úgy jöttek fel a napokban. Mikor meghallottam a gúnyolodását, Alexisel szemben tudtam, hogy hazudik mert szoktam legilimentálni a feleségemet és nem szokott a gondolataiban benne lenni,
Nyilván való, hogy kitalálta és elegem van már..

- 19 éve vagyok házas te meg csak 15 jól tudom? Csoda, hogy hűséges lettél Olyan unalmas hogy folyton ugyan azzal kelsz nem? Sebastiannal igent mondtál ráadásul Damonnal is terhes, lettél és Darrenhez is hozzá mész... Én legalább Selenénél, vállaltam akövetkezményt amit Alexisnek nem kell tudnia tudod a suliban hetedikes Mardis volt... Az a fekete Démon ne legyél féltékeny. Lehetett volna jövönk. De valaki nagyon elbaszta... - Szavaim úgy csengtek a szobában, hogy viszhangoztak...rideg és gyűlölködő volt. Ez mindent elárult... sok sok régi emlék van köztük jó de rossz is. - A gyerekeid hogy tudtak ilyen tudat mellett felnőni hm? Rebeccának nem mondtad el, hogy mi van ha nem Sebastian az apja? Azon az éjszakán ketten voltunk mikor megfogantál és én sem védekeztem. - Még mindig rideg voltam, hozzá és eszembe jutott a könyvtári dolog.. Sok minden eszembe jutott de elég volt ezeket fel hozni a többi már Zoén múlik én nekem csak elégedett vigyor volt az arcomon ez a gyenge pontja tuti beletaláltam és nyert ügyem van.

Én csak vártam a válaszát és büszkén ültem le a kanapéra ami a nappaliban hevert. Na igen egy férfi aki megteheti azt is hogy most a feszültség mellett a tévét is bekapcsolja és elkezdje nézni a meccset. Úgyis izgis mecs van még most kezdődik a második fele.

Zoe

Persze, én is ezt mondanám. Jó kifogás. Éjszakai pláza. Nem hiszem el, hogy Brendon képes egy ilyen álkifogásnak bedőlni. De hát, az Ő élete, nekem már semmi közöm hozzá. Ha hagyja, hogy a felesége csalja, akkor nem tudok mit tenni. Otthon játsza a példás anyukát, akinek néha kell egy kis masszás, vagy vásárlás. Remek kifogás, hogy egy-egy menetre felszedje magának ezt az idióta Logant. Ez a pasi is, kifordult magából mióta eljöttünk az iskolából. Nem mondanám, hogy egy két alkalomra nem lehet felhasználni, de az a nyálas képe, egyszerűen a hideg kiráz mikor ránézek. Nem is értem, hogy járhattam vele. Természetesen az a "járás" éjszakai találkozásokból állt, de azt is csak kétszer. Nem bántanm meg, hogy akkor kidobtam. Ez is mekkora egy benga állat lett... Na, de én nem ezért vagyok itt. Miért is jöttem ide? Mert még mindig nem hajtottuk végre az ügyet, amit Aby kirendelt. Mikor bent voltam nála, kijelentette, hogy nem sokára eredményt akar. Eredményt, persze. Majd Brendontól elkérem az egyik alsó gatyáját, hogy legalább utolértem, vagy legalább a nyomára akadtam. A múltkori kiruccanást, természetesen ki tudtam magyarázni. Egyszerűen csak mindent rá kellett fognom, és Aby már is vigyorgott, hogy persze, az újak még esetlenek, bla..bla..bla. Na persze. Liamet, azért a teljesítménye után nem nevezném esetlennek. Zoe, szedd már össze magad, nem azér jöttél ide, hogy saját magaddal beszélgess. Miért is jöttem? Megkeresni Brendont és megnézni él-e még. Sajnos már nem csak én voltam ráállítva, hanem néhány ravasz vámpír is. Nem bíztam bennük és mondjuk meg őszintén féltettem Brendont is. Mégis csak az exem. Nem hagyhatom, hogy meghaljon.

Pár percig még figyeltem azt a bizonyos "Silviát" és Alexist, akik kézenfogva libegtek el a sarkon. Remek, Mrs. Darwin lelécelt. Hogy ez is miért nem tud kiugrani egy kamion elé, az csak kilapítaná a lópofáját. De egy biztos a hétvégére szervezek neki egy fodrászt, mert a haja úgy néz ki mint egy széna boglya, amiben valaki éppen huncutkodott. Befejeztem.

Vettem egy mély levegőt, majd levakartam a mély undort arcomról, és beugrottam Brendonék ablakán. Nem mintha az ajtón nem tudtam volna menni, de ez sokkal izgisebbnek tűnt. Természetesen a háló szobájukba érkeztem. Az alsó gatya már meg volt. Elvigyorodtam, majd az ajtóhoz sétáltam és észrevétlenül sétáltam le a nappaliba. Ha jól hallom éppen elkerültük egymást. A nappaliba, már éppen ledobtam volna magam a kanapéra, amikor egy gyerek, ja boccs ez nem gyerek ez egy óriás. Te jó Merlin, Brendon hol szedett össze még egy világító tornyot? Legalább fél fejjel nagyobb volt nálam. Miért nem tudok róla? Ezt most biztos hisztérikusan tudtam volna csak előadni, így inkább csendben maradtam és végig mértem a kis kölyköt. Te jó ég, ez kiköpött Selena Watson. A ronda nagy tehén szemei, az a vékony, béka száj és az egyenes orr. A haja, az viszont Brendoné. Hát, ha nem ismertem volna Selenát még elhiszem, hogy Brendon valami Lochnesi szörnyel kefélt. Miután szakítottunk elkapta a legfertőzőbb ízlés ficamot. Sajnos, nem túl gyakran van rá gyógyszer.

- Szia - erőltettem arcomra egy kedves mosolyt, de legszívesebben eltűntem volna. Vagy ezt a kölyköt dobtam ki innen. - Hogy én ki vagyok? Tudod, apuci kedves ismerőse. És, te hogy smint vagy? Megkérdezhetem a neved? - Vettem egy nagy levegőt, szerencsére, vagy éppen szerencsétlenségemre, megjelent Brendon. Hát, várható volt, hogy idetalál. Néztem ahogy felparancsolja a gyereket az emeletre.

- Hát te egy igazi rabszolgahajcsár vagy. Éhes az a gyerek, te meg képes vagy felküldeni? Miattam ugyan ne zavartasd magad. Maradhat - vigyorogtam gunyorosan. - Szóval ki akarsz dobni? Nem látsz szívesen Brendon? Elhiszem. Nem is az a lényeg - magyaráztam miközben körbe sétáltam a helyiségben és néhány képet megnézegettem a polcon. - Ki ez a kölyök? Alexis ilyen csúnya lett az utóbbi időben? Tényleg, képzeld, Toby Logannel láttam elsétálni. Emlékszel Tobyra? A feleséged Silviának hívja, de csak téged akar átverni. Logannel éppen most sétáltak be a közeli hotelba. De legalább rendes asszony, nem megy túl messzire - rákacsintottam Brendonra, majd elé sétáltam és vállammal neki dőltem az ajtó félfának.

- Csupán, vadászaton vagyok. Vagy nevezhetjük küldetésnek, parancsnak, tervnek, vagy akárminek. Az a lényeg, hogy mindnek hozzád van köze - mondtam szemrehányóan, majd megláttam Briant, aki éppen kilépett a szobájából. Hupsz, lehet hallota... - vigyorogtam elégedetten.

Brendon

- Ajj, hagyjál már békén, komolyan nem tudom mit tettem. - Ripakodtam rá Alexisre, aki rám támadt, hogy mit képzelek így beszélek a fiammal.... most mi van már?
- Jó, figyelj Brendon elfogadod, hogy vámpír vagy én fogok elköltözni! Elegem van, hogy mostanában veszekedsz mindenen. Mi bajod van? - Kiabált velem és igaza volt, mostanában teljesen más voltam nem csak, hogy kimerült de sok minden eszembe jutott és nem vele kapcsolatos hanem Zoéval... amit múltkor láttam nem akartam elhinni, de az a bajom hogy külön élünk ennyi kész most mit csináljak? Nekem ne magyarázkodjon, hogy nem volt semmi. Az sem érdekel ha Darren meg volt de Sebastiant választotta ami nagy hiba volt. Okom, volt gyálölni ez tény.... Talán ezért is lettem olyan amilyen, de Alex mellett sokat változtam.

- Semmi, csak megint eszembe jutott. Tudod múltkor Liammal volt ott.
- Ahha, és mi történt?
- Hát, beszélgettünk nem sokat, de egy biztos Liamot nem tagadom ki. De ami fájt, hogy a gyűrűt megláttam rajta. - Mondtam, de elfordultam Alextől. Ő tudta a legjobban, hogy mi történt Zoé és köztem, és azt is tudta, hogy még érzek valamit Zoé iránt de az a kevés szeretetem is eltünt. Ha Alexis nincsen akkor nem tudom mi lenne velem.

- Figyelj drágám, az már a múlt. Most, mit mondjak erre? Lehet más nő féltékeny lenne de tudtam mit vállaqlok... ezt csak azért mondom hangosan, hogy ne kelljen halljam tőled. Ne törődj vele, nem éri meg. Összetörte a szíved, de azért nem annyira hogy ne nősülj meg. Gondolj csak bele, van három gyereked. Brian aki 10 éves és egészen aranyos már és folyton az apjával és a bátyjával akar lenni. Nézd azt boldog minta képes család apa vagy. Ezzel törödj ne a múlttal! Rendben? - Mondta és Én egyszer csak megfordultam és a szemébe néztem. Ő csókot adott, majd a táskáját megfogta és csak most kaptam észbe, hogy elmegy.

- Hova mész?
- Van egy kis dolgom, egyik barátnőm mondta, nyílt egy éjszakai pláza a közelben és meg akarja nézni engem is hívott.
- Jól van menj csak meddig leszel?
- Nem tudom, szerintem vásárolgatunk aztán átugrunk Silvihez, már rég beszéltünk vele lehet ott maradok és csak délután jövök. Meglesztek Brianel?
- Meg meg, szeretlek szia szivem. - Köszöntünk el egymástól én meg felmentem a szobámba, és elkezdtem pakolni a ruháimat be a szekrénybe. Ez a nap is milyen fárasztó.
A munka ami kimerít meg ez a kamasz kölyök. Te jó ég Brian is jövőre, Roxfortos lesz. Istenem repül az idő nem is hiszem el. Jó sok ruhám volt szanaszéjjel a hálóban úgyhogy jó időt választottam a pakolásnak. Egyetlen egy ruhát, hagytam kint, amit éjszakára veszek fel egy egyszerű boxer és felső. Nem pizsamázok valahogy unom és amúgysem ahhoz vagyok szokva.

Még elintéztem az emeleten a teendőket, a gyereknek a szobáját is rendbe tettem, voltam olyan rendes, nem mindig csinálok ilyet, de ha nagyon unatkozok egyszer mindent el kell kezdeni így is telik az idő. Már 8 körül járhatott, és kezdtem éhes lenni nem csak én. Fiam jött be, az udvarról, hogy éhes és enni akar. Mondtam neki, mindjárt kész a kaja.. vagyis... Alex nem főzőtt szóval azt hiszem most megcsinálom a kedvenc ételünket. Lasagne hmm... azt tudtam a legjobban csinálni, persze a drágám folyton azt mondta az hízlal, de hát most tehetek arról, hogy ezt szeretjük? Még Liam is szereti, szerette... Gondoltam magamban, odaraktam a sütőbe, hogy süljön addig leültünk meccset nézni.
hmm... legjobb időtöltés. Jó kis foci, mugli tévék a legjobbak Brian is élvezte.
- Apa, mi ez a zaj? - Kérdezte a fiam, mintha az ablak csukódott volna be. Előkaptam a pálcám, biccentettem neki mindjárt jövök maradjon itt. hmm... Az ablak zárva volt és riasztó van az emeleten is... Benéztem a szobákba, utolsó a mienk volt Alexel.. hmm.. senkit nem láttam, biztos csak a szél volt. Gondoltam magamban. Vissza mentem Brianhez, és most a konyhában hallottam a zajt. Most már elegem van..
- Brian nem mész seho... - Fogtam meg mikor a konyhába ért, Zoét láttam meg. Egy ideig, csak farkas szemet néztünk egymással majd pont 10 perc telt el hogy jelzett a sütő és kikapcsoltam. - Brian, most felmész a szobádba.
- De apa én éh..
- Brian nem mondom még egyszer, majd mindjárt felviszem neked. - Jelentettem ki, majd fel is rohant a lépcsőn hallhatóan becsapta az ajtót. Csak gyilkos pillantással tudtam Zoéra nézni, egyszerűen, nem tudok barátságos lenni vele.. miért nem? Hja igen mert ő tehet erről...

- Mit keresel itt? - Kérdeztem, tőle ridegen és barátságtalanul. - Ha azt hiszed, jóvá tetted, hogy a fiammal kibékítettél hát tévedsz. Azért hálás vagyok, de ha meg akarsz ölni akkor hajrá tedd meg. De aztán közöld a 10 éves fiúval, hogy meg kellett ölnöd egy farkast.