Nathaniel

Egyszer csak arra nyitottam fel szemeimet, hogy nagy erőkkel kiugrott mellőlem valaki az ágyból. Természetesen ki más lett volna, ha nem Viviana. Fáradtan pislogtam rá. Tegnap túl sokat ittam. Miért kell az embert másnaposan így kelteni? Tegnap mikor hazaértem a Black Pubból, már nem volt erőm beállni a zuhanyzó alá sem. Csak bedőltem az ágyba. Legszívesebben arcomat visszafúrtam volna a selyem párnába, de nem tehettem, mert Viviananak valami féle rohama volt, ugyanis neki esett a szekrénynek, és elkezdte kidobálni belőle az összes ruha darabomat. Most mi rosszat tettem? Még azzal sem vádolhat, hogy nem itthon aludtam. Megtöröltem szemeimet, hogy legalább lássak valamit. Hajam is kócosan hullott szemembe. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból, majd bizonytalan lépésekkel közelebb mentem hozzá és néztem mit csinál. Nem szólt semmit, csak halkan zokogott, majd minden szó nélkül nekem esett. Először csak kételkedve néztem rá, hagytam, hogyüssön, mondván, majd abbahagyja, de mikor már kezdtem megelégelni, megragadtam csuklóját és a szemeibe néztem.
- Mi bajod van? - kérdeztem idegesen, de ekkor megpillantottam Viviana problémáját, mely ott virított kézfejemen. Hát mondhatom, ez igazán remek. Cassidy. Megmondtam neki, hogy szálljon le rólam.
- Nyugodj már meg - ráztam meg a lányt, majd mikor nem akarta abbahagyni, az ágyra döntöttem és két kezét a matrachoz szorítottam. - Miért kell a hisztidre ébrednem?