Illa

Hallgattam Zoé szavait, a pálca meg magam előtt, hogy védeni tudjam magam vele szembe.
- Nem hazudok. Miért nem vagyok velük? Mert biztonságban vannak. És jobb így mindenkinek... - Mondtam ki a szavaimat hűvösen, majd figyeltem Zoéra. Vissza nyerte a látását, és ahogy hátrálni akartam a falhoz, a mögöttem lévő szekrénysor, rámdölt, én meg felszisszentem, és nem kaptam levegőt sem a fájdalomtól. Tüdőm megtelt levegővel, a pálca kiesett a kezemből, és én meg mozdulni sem tudtam. Csak a hideg szavakat hallottam a nő szájából.
- Túlvilágra juttatok? Mióta is nyilvánítottak halottnak? 5-6 éve? Kis szivem sok idő eltelt azóta, és nem gyilkoltam. Mert, megtanultam a leckémet...ugyanolyan rendes állampolgár, vagyok mint bárki más, a gyilkos itt te vagy. Nem én. - Mondtam Zoénak a szavakat, amiket remélem megértett. Hallgattam Zoét, még mindig monológott tartott kezdett unalmas lenni...
- Persze, te meg az Azkabanba kerülsz emiatt. - Mondtam ki ezt a szót... Igen, nekem is oda kellett volna kerülnöm, de nem kerültem mivel kaptam egy újabb esélyt az élettől, hogy kijavítsam a hibáimat. Letérdelt mellém Zoé, és az a mézes mázos undorító mosolya, pff.. a hideg is kirázott tőle, majd ekkor a kezei a nyakamra kulcsolódtak és én csak néztem rá megbánó szemekkel, és éreztem a szorítását. Megszólalni nem tudtam, csak azt tudom nem csináltam semmit. Megbántam mindent.
- Fejezd be... - Mondtam, Zoénak fuldokolva, de ekkor egy férfi hangot hallottam meg, és Zoé hátrált. És jól hallottam ezt a férfi hangot bárhol megismerném.. Nathaniel.. nyeltem egyet, majd megforgattam a szemeimet amit Zoé mondott.. persze segíteni egy ilyen nő.... a polc közben, visszaállt a helyére, én még nem kaptam levegőt.
Zoé és Nathaniel között, járt a szemem.. A szekrényhez mentem és neki dőltem.. nem szóltam semmit, csak a tekintetem a földre szegeztem. Hallottam a szavait.. Zoénak neki mentem volna. Pálca közvetlen mellettem volt, felvettem de nem küldtem átkot még nem.
- De nem haltam meg és itt dolgozom. Zoé neked most van véged... Avada Kedavra! - Mondtam ki a gyilkos átkot, gondolkodás nélkül és kezdett megjelenni a zöldfény a pálcámon. Gyűlölöm, ha megakarják keseríteni az életemet, és ezért hagytam ott mindenkit.
- Ha jól tudom a vámpírokra is hat, és hogy te most színészkedsz ebből van nagyon elegem... - Mondtam ki a szavaimat és eltaláltam Zoét aki a falhoz csapódott teljesen és elájult. Nem érdekelt, az hogy esetleg meghalt e vagy sem. De hogy nem fog bántani, az is biztos.
- Bocs, a húgod túl sokat színészkedik. - Mondtam ki ridegen a szavaimat, és elfordíttottam a tekintetemet Natetől. - Tessék, itt vagyok előtted és vállalom ezért is a felelösséget mint ahogy a többi tetteimért. Nem fogok elmenekülni... - Nem néztem Colera, a pálcámat letettem az asztalra, és én felkeltem. Csak álltam és a padlót bámultam...

Zoe és Cole

- Biztonságiak? - forgattam meg unottan szemeimet. - Amarilla, te is tudod, hogy egy másodpercembe telik leszerelni a biztonságiakat. És még pálca se kell hozzá. És itt abszolút tökéletes helyen vagyunk. Ha kell, beszélek a főnököddel is, hogy az átmeneti kis aszisztense egy hidegvérű gyilkos - köptem gúnyosan a szavakat, majd felültem az íróasztal sarkára és keresztbefontam lábaimat. - Egy szóval nem mondtam, hogy a pincér nem szólt. Csak engem messze nem érdekelt, hogy mit mond az a szerencsétlen. Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy a férfiak könnyen lenyűgözhetőek. - Miközben beszélt, érdektelenül piszkálgattam tökéletesen manikűrözött körmeimet.

- Úgy utálom mikor hazudsz - sóhajtottam egyet, majd acélszürke íriszeimet keményen a lányéba fúrtam. - Mindig van másik megoldás. Ha annyira belehaltál volna a gyerekeid hiányába, nem értem, hogy most miért nem vagy velük. Miért kezdtél új életet? De nem érdekel. Egy hülyével kevesebb van a világon. De nem lenne baj, ha megfosztanánk az embereket egy őrült gyilkostól is - vigyorogtam gunyorosan a lányra, majd eléálltam. Nem voltam elég gyors, így mielőtt még levegőt vehettem volna, neki csapódtam a szembenlévő falszakasznak. Pár percig nem kaptam levegőt sem és a látásom is elhomályosodott. Megpróbáltam feltámaszkodni, de szédültem és neki kellett támaszkodnom az egyik irattartó szekrénynek.

- Ha nem is öllek meg, de tudnod kell, hogy nem fogom büntetlenül nézni, ahogy másokat a túl világra juttatsz - suttogtam ridegen magam elé a szavakat, de biztos voltam benne, hogy a nő is tökéletesen megértette. Miután visszanyertem látásomat és már nem forgott körülöttem az egész helyiség egy ravasz pillantást vetettem a lányra, aki harcra készen tartotta maga előtt pálcáját. Egy egyszerű mozdulattal löktem meg a nehéz polcrendszert, amely pontosan rázuhant a lányra, pálcája pedig kigurult a kezéből.

- Na, Amarilla. Most egy kicsit kellene feljebb emelnem ezt a szekrényt és örökre búcsút mondhatsz a törékeny kis gerincoszlopodnak, aztán életed végéig egy ágyból bámulhatod a hófehér kórházi szobát - sziszegtem a lány arcába, miközben mellette térdeltem. Ártatlanul elmosolyodtam, majd kisimítottam egy hajszálat arcából. Kezeim önkéntelenül kulcsolódtak nyakára.

- Most pedig véged - intettem szórakozottan a lánynak, de mielőtt még erősebbre vehettem volna a szorítást nyakán, meghallottam egy ismerős férfi hangot. A francba...

- Bernadette - hallottam meg a hitetlenkedő hangot az ajtóból. Rögtön felugrottam.

- Nathaniel, hála az égnek - játszottam el a kétségbeesett nő szerepét. - Amarillára rádőlt a szekrény és segíteni akartam, de nem ment. Nincs nálam pálca sem. - magyaráztam, majd mikor Nate előkapta pálcáját és hátatfordított nekem, ördögien elvigyorodtam, majd rákacsintottam Illára. A polc sajnálatos módon visszaállt a falhoz, de Nate nem hajolt le, hogy felsegítse Illát. Hiszen már régen őt kereste.

- Mit keresel itt? - nézett rám idegesen, de aztán csalódott pillantásokkal bombázta a földön fekvő nőt. - És ő? Halott. Nem élhet. Meghalt.

- Csak eltűnt. És most megkerült - magyaráztam Nate-nek, aki még mindig háttal állt nekem, így nem láthatta, hogy ravaszul vigyorgok.

Illa

Éppen a papírokat rendezgettem, meg vittem be amit a drága főnököm kért még be is kellett vinnem neki, mert muszáj volt. Oké, hogy ott hagytam Zoéékat, de remélem a pincér szólt nekik hogy, hol tartozkodom mert nem akarok bajba kerülni. Így sem volt választásom, mert munka időben kéredzkedtem el egy kis időre, amíg meg veszem magamnak ami kell. Hiába Meg is szereztem magamnak szóval, ennyi. A többi nem érdekelt. Vagyis, de Zoé meg Brendon akikkel találkoztam 5-6 év után mióta halottnak nyilvánítottak.
Azóta nem is kerestem a társaságukat, semmi új életet kezdtem rendes állással, szóval nekem ez volt a helyes és a jó. Nem is hiányoztak egészen mostanáig.
Amikor az egyik szekrénybe raktam a papírokat, szépen rendbe egy ismerős hangot hallottam meg és kirázott a hideg. Nem fordultam meg, de hallottam amiket mondd Zoé. El akartam azokat a tetteket felejteni amiket csináltam, és jó útra térni. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, a megbánás jele. Na igen...
- Tárgyalás, folyik a másik szobában, ne itt beszéljük meg. Jó? Mert különben kénytelen vagyok hívni a biztonságiakat... És különben is nem volt más választásom, mert így is munka időben vásárolgattam, muszáj volt eljönönm. Azt hittem szól a pincér, nektek ot tüzentem vele a kávézóban. - Szavaim ridegek voltak Zoéval szemben, majd a szemébe néztem. - Tessék ölj meg. De, azt tudnod kell Sebastiannal nem volt más választásom. Nem akartam megtenni, de választanom kellett. Vagy a gyerekek, vagy Seb. és ha nem ölöm meg Sebastiant, akkor Christopherék nem élnének, és abba belehaltam volna. És így is fel kellett dolgoznom azokat amiket tettem. Szerettem Sebastiant, és az a tudat, hogy megöltem nem változtat semmin. Nem keresetelek titeket 5-6 éven át, nem érdekelt sem az hogy éppen mi történik a gyerekekkel, sem az hogy Liam jól van e. Elitélhetsz, megvethetsz nem kell hinned nekem. Soha nem is hittél. Mióta itt dolgozom, más az életem. Új barát, rendes állás mind-mind csomó változással jár. Nem vagyok az az őrült gyilkos aki voltam. - Fejeztem be és a szavaim igazak voltak mint a szél susogása. Ahogy közelebb jött hozzám Zoé, a hajamat az arcomból elsöpörte, és az ujjait végig húzta a nyakamon. A hideg is kirázott. Nem érdekelt semmi.
- Tessék mire vársz.. - Tartottam neki a nyakamat, majd becsuktam a szemem. Zoé mindig is gyűlölt, én is őt ez már így marad. Érdekes, Zoénál nem volt pálca, de nekem ott volt a zsebemben, és kimondtam egy Stuport. Csak azért, mert nem vagyok egy puhány lány. Azért megtudom magam védeni.
- Azt hitted, hogy megölhetsz? Hát nem fogsz... te nem... - Mondtam ki a szavakat ridegen és a pálcámat magam előtt tartottam.

Zoe

A szájfény is kiesett a kezemből Brendon szavait hallva.

- Mit csinált? - kérdeztem meghökkenve és még szám is nyitva maradt egy percig a csodálkozástól. Hát ezt sem gondoltam volna. De hát, mit is várjon az ember egy ilyen megátalkodott rohadt ribanctól? Élve temetés? Biztosan ő is nagyon szeretné átélni. Más értelmes válasz nem is lehet rá, hogy miért kísérletezik ezzel gyerekeken. Legalább olyanon használja a gyilkos kitöréseit, aki meg is érdemli. Ez tényleg megbolondlt. Ha tudom, hogy mit fog művelni, meg se mentem. Ott kellett volna hagynom megrohadni, a drogjai közt. Miért kellett nekem játszanom a megmentő angyalka szerepét? Mert egy naív liba voltam. De ennek már vége. Amarilla Darwin pedig megfizet mindenért amit tett.

- Nem beszélsz így velem Darwin - sziszegtem az arcába és megmarkoltam ingjét és közelebb húztam magamhoz. - Én csak segíteni akarok. És még akkor is makacskodnod kell? Fejezd ezt be, mert nem lesz ennek jó vége. A vita pedig most van lezárva. - Taszítottam minden erőmmel a falnak, majd nyugodtan elpakoltam neszeszeremet és és kifelé indultam, mikor megjelent a pincér srác előttem. Valamit beszélni kezdett Amarilláról. Egy biztos, itt nem volt. És mondtam neki valamit... amit most be is tartok, ne hogy azt mondja, hogy csak a számat tudom jártatni.

- Akkor itt maradsz. Hidegen hagy - vontam meg nemtörődömön vállamat, majd napszemüvegemet visszavettem és koncentrálni kezdtem Amarilla illatára. Egy közeli sikátorhoz sétáltam, ahonnan észrevétlenül eltűnhettem. Legközelebb egy magas irodaépület előtt tűntem fel. Sokkal élénkebben érzékeltem a lány jelenlétét, így befelé indultam. A harmadik emeleten, egy tágas irodában, papírokat rendezgetve találtam rá a keresett személyre.

- Nem értem miért hiszed, hogy mindig könyörületesen fogok bánni veled - fagyos szavaim törték meg a szoba csendjét. Az íróasztalra támaszkodtam és lehajoltam Amarillához. - Azt mondtam, megöllek, ha eljössz onnan, igaz? És te képes voltál a munkád miatt idejönni. Remek. És hogy szeretnél meghalni? Esetleg látogassunk el az Eiffel toronyhoz vagy netán itt döffjek kést a szívedbe, vagy az egyik drog piacon vásároljak neked illegálisan Heroint esetleg... várj van egy jobb ötletem. Kipróbáljuk milyen, amikor élve temetünk el valakit. Számomra ez a legvonzóbb. Mit gondolsz Amarilla? Melyiket próbáljuk ki? - kérdeztem maró gúnnyal a hangomban és az utolsó szavakat már a a lány fülébe suttogtam, ugyanis rátámaszkodtam a székére és úgy vártam válaszát. - Élve temetni, még soha nem próbáltam. Hát te? Egészen biztosan élvezni fogom, ahogy a tüdőd nem jut több oxigénhez és te sírva fogod üvölteni, hogy valaki mentsen meg. De már nincs itt Sebastian. Brendon sem tudja, hol vagyunk - hangom még mindig jeges volt, szinta már ijesztően hatott. Túlságosan is komolyan gondoltam, hogy Amarillát egyszer és mindenkorra eltűntetem a föld színéről. Egy ilyen féreg még azt sem érdemli meg, hogy éljen. - Élvezni fogom - jelentettem ki és haját elsöpörtem a nyakából, majd két ujjamat végig húztam nyaki ütőerén, mely a félelemtől kidudorodott.

Illa és Bred

Brendon:

- Zoé, ne l'ont pas ... - Mondtam ki franciául.. kevesen tudják, de az utóbbi pár évben megtanultam Franciául beszélni, és voltam is kint párszor üzleti úton. Meg ugye ott van a Farkasos dolog... az újoncokat tanítom és azért meg kell tanulnom a nyelvet, hogy tudjak beszélni velük. Hát igen aki remek tanár lett az évek alattés ügyvéd keresik is
Persze a kedvenc sportomat ne hagyjuk ki az autorversenyzés helyett a Capoeriát. Ott hagytam az utcai versenyt és küzdő sportba kezdtem amit szeretek is és meglátszik rajtam.
- Illa tueur reste, et qui est prêt à ... - Morogtam magam előtt még mindig külföldi nyelven. Ha akarja Zoé úgyis megérti. Nem mozdultam el a helyemről. Nem is fájt az ütés amit kaptam a kiscsajtól, de tud ütni. Mint ahogy a szájával ehhem... Vigyorogtam, mikor sminkelt. Én a falnak támaszkodtam és láttam, hogy Illát kiviszi. Ezek a mondatok még előtte voltak szóval a húgom értette...
- Gyilkos marad akkor is. Zoé igazad van védtem, de az már a múlt. Mióta Liamot eltemette élve, megpróbálta megölni a saját unokaöccsét, hogy nekem fájdalmat okozzon azóta annak vége. Nem fogom megvédeni felejtős Ő csinálta magának a bajt, és kész Vita lezárva. Nem fogok leállni beszélgetni a számomra halott ismeretlen testvéremmel. Nem nyitok vitát és kész. Világos voltam Zoé? Nem és nem tanulja meg mi az a tisztelet és mi az hogy nem hazudunk a másik képébe. Úgyse fog megváltozni mit kell erőltetni ami nem megy? Én innen egy tapotatt sem mozdulok.. - Vagy még is? Két másod perc sem kellett és elindultak a lábaim, de Illa sehol nem volt. Ez meg hova tünt?
- Tessék, erre miért volt szükség. Eltűnt Gratulálok, Zoé, nem fogom megkeresni arról ne is álmodj. - Szóltam makacsul oda, mert nem voltam kíváncsi a húgomra. Szétnéztünk de sehol nem találtuk meg. Ennyit erről. Vagyis nem kellett sokat várnunk mert pár perc után oda jött hozzánk egy hölgy aki közölte, hol találjuk meg Amarillát. Mintha tudta volna, hogy mi van ránéztem Zoéra, én fogtam magam és a plázában a legközelebbi padra leültem jelezvén, hogy nem megyek sehova.

Illa:

- Persze, nem vagy olyan gyors csak a szád nagy kicsiszivem... - Mondtam ki a szavakt gyilkosan hüvösen, nem tudom miért így vagyis igen. Gyűlöltem Zoét, mindig is gyűlölni fogom...Brendon perverzitása nem változott, azon belül kuncogtam szóval, ez az egy ami vicces volt, de hogy kapott a tökére, az még viccesebb. Én csak ott ültem a földön a hideg kőnek támaszkodva, és próbáltam észhez térni. Nem szólaltunk meg sokáig, mert nem tudtuk mit mondjuk. 5 perc síri csend kb.
Amikor ez letelt Zoé, szólalt meg azzal, hogy menjek oda az asztalhoz hanem megöl. Persze ne fenyegessen engem. Hozzám képest még amatőr.
- Áuuuu.. ez fáj.. - A hajamnál fogva húzott ki a mosdóból, ami fáj és sikítottam megtudtam volna ölni. Odamentem az egyik asztalhoz a pincér srác oda is jött és kérdezte minden rendben van e, mer tminden gyorsan történt. El is beszélgettünk de egyszer csak jött a telefon.
- Amarilla Rachel Darwin már 20 percet késel és már elkezdődött a tárgyalás gyere ide vagy fizetés levonás!!!
- Rohanok rohanok.. - Te jó ég kiment a fejemből az üzleti megbeszélés. Fizettem és szóltam a pincérnek hogy szóljon nekik hol tartózkodom, mert dolgom van. Nem tudok mást cisnálni, mennem kellett, ezt azért csak megértik. Oda is értem mert hoppanáltam és a papírokat, vittem a főnökömnek elmagyaráztam neki előtte hol voltam de Brendonékat nem mondtam. Rábólintott, majd kimentem vissza a helyemre, és dolgoztam tovább. Brendon nem hiszem el, hogy nem hisze nekem mondjuk nem cscoda... tudom miért ilyen meg is értem de azt azért elvárom hogy ne bántson... én sem bántottam. Csak a saját vérét.. .de akkor is. már nem vagyok az aki voltam. Hajtottak a gondolatok, úgyhogy néhol rosszul is írtam alá a papírt.

Zoe

Ahogy elengedtem Amarillát, éreztem, hogy erőteljes fájdalom hasít az alhasamba. Ahogy felnéztem, és kinyitottam a szemeimet már láttam, hogy Amarilla volt, aki megrúgott. Átkozott ribanc. Egyesével tépném ki az összeshajszálát, aztán azokkal akasztanám fel a legközelebbi felhőkarcoló tetejére. Vagy ami még jobb, az Eiffel-torony tetejére. Szemet szemért, életet életért. Ezt ki tudná jobban mint egy exhalálfaló.

- Ez volt az utolsó, hogy hozzám értél, különben kitöröm a nyakadat. Mielőtt azt mondhatnád gyűlőllek, halott leszel. Világosan beszéltem? - zihláltam a fájdalomtól, és gyűlölettől izzó szemeimet a lányéba fúrtam. Amarilla még mindig ugyan az a ribanc volt, mint régen. Változni akart. A kinézetén változtatott is. Kár, hogy egy ilyen külső, romlott belsőt takar. Brendondonra pillantottam, aki ott tornyosult mellettem. Ezt is megölöm.

- Miért kell neked mindig ilyen perverznek lenned? - szűrtem fogaim között, de elfogadtam kezét és hagytam, hogy felhúzzon. - Így van. Le se kell térdelnem hozzá - búgtam kéjesen a fülébe, de mielőtt még megcsókoltam volna, összeszorítottam ökleimet és legérzékenyebb pontjába akkorát ütöttem, hogy térdre rogyott. - Majd máskor Brendon - jelentettem ki, minden bűnbánás nélkül, és hangom ismét jeges volt.

Én is szembe fordultam Amarillával és gondolatai közé túrtam. Ez volt a vámpírságom egyetlen olyan tulajdonsága, ami gyakran előnyömre is vált és még hasznos is volt. Amarilla valóban megváltozott. Nem voltam a könyörületemről híres, ha valakit meg akartam ölni, az meg is halt. És Amarilla nem egyszer tette tönkre már az életemet. Annyira megérdemelné. Kár, hogy Alex és Chris nem érdemelnék meg, hogy árvák legyenek, mert akkor ez a ribanc már életért könyörögne nekem a lábaim előtt kínlódva.

- Indulás - biccentettem határozottan az ajtó felé, de Illa meg sem mozdult. - Vagy elindulsz magadtól, vagy én segítek menni. Megnyugodhatsz, ha itt nem öltelek meg kint se foglak - forgattam meg szemeimet unottan, de mivel a hajlandóság csöppnyi szikráját sem mutatta, megragadtam a haját és kivonszoltam a folyosóra. - Ne visíts már. Odamész ahoz az asztalhoz és leülsz. Ha elszöksz vagy nem leszel ott, mire én is kijövök, megkereslek és megöllek. Világos voltam? - kérdeztem érzelemmentesen, majd meglöktem az asztal irányába, én meg visszamentem a mosdóba. Brendon az ajtónak támaszkodva állt. A tükörben megigazítottam hajamat és sminkemet, majd felé fordultam.

- Ő a húgod. Nem ölheted meg. Emlékezz vissza, mennyire vehemensen tudtad védeni az iskolában. Most miért bántanád? A testvéred - fúrtam ridegen tekintetem a férfiébe, majd kezemmel végig simítottam mellkasán. - Én megtehetném, de előbb beszélünk vele. Utána meglátjuk. Na, gyere - mondtam enyhébben, de az együttérzésnek még mindig nyoma sem volt hangomban.

Illa és Bred

Illa:

Papírmunka Papírmunka hátán . Nem hiszem el mindig megraknak rengeteggel mert dolgozni kell és a pénz is. Persze 2 év alatt összegyűlt már két millió dollár is. Aki megteheti nyugodtan m ehet vásárolni a legdrágább helyekre ezesteben én meg is tettem, mivel holnap születésnapi partim lesz így ruhákat veszek eredetben is. Persze, barátnőmet kértem meg h jöjjön velem el is kísért. Kiválogattuk a legszebb darabokat vigyorogtam is mint a tejbe tök.
- Menjünk kávézni. Tudok itt egy jó helyet. - Jelentettem ki. Ide még a főnököm hozott el egyszer, és azóta járok ide. Szeretem a kiszolgálást kedvelnek az emberek meg minden. Miért ne használjam ki? Nem vagyok az aki voltam régen.
Éppen lépek be már üdvözlöm is a pincért egy kedves mosollyal. Régi ismerősőm, mióta ide járok tehát elbeszélgetünk míg készül a kávénk. Amikor pont jó részhez értünk azt éreztem valaki elránt hirtelen és bevitt egy női mosdóba vagy hova...
- Engedj már el.. - Teljes erejéből falhoz vágott kétszer a fejemhez kaptam és vérzett. Utána néztem az elmebeteg őrültre aki Brendon volt. A bátyám. Megijedtem tőle, az igazság féltem is. Tudtam, hogy megölne, de ennyire azért ne...
- Te ezt nem érted... Kérlek, fejezd be... - A falnál maradtam és láttam a pálcáján a zöld fényt és hirtelen csapódott a falnak. Hevesen vert a szivem zaklatott voltam. A telefonomhoz kaptam, hogy segítséget kérjek valakit, mert féltem.. Főleg attól nőtől aki mellette volt.
- Valóban nem vagyok gyillkos. - Ennyit mondott Brendon hűvősen. Hallottam Zoé szavait ridegek voltak. Barátságtalanok. Soha nem gondoltam volna hogy valaha lesz ilyen... Közelebb jött hozzám amikor az utolsó mondatott ki mondta, és fojtogatni kezdett. Brendonra néztem nem kaptam levegőt se csak forgott körülöttem a világ. A bátyám csak állt megmerevedve... Én fogtam és Zoé alhasába rúgtam közvetlen ahol a petefészke van. Tudtam hogy hol fájhat annak a szerencsétlennek, és pbáltam észhez térni és kapkodtam a levegőt amikor hátra esett.

- Ezt nem értittek.. nem volt más választásom... - Fejeztem be mert úgy sem hinnének nekem akármennyire is megváltoztam. Mióta a miniszter elnők megtalált és a szárnya alá vett, más vagyok. Nem az aki voltam egykor. - Persze, mondod te akinek megkérte a kezét. Nem vagy más csak egy ócska ribanc az ócska piacokról. Csodálom,még a mai napig hogy belesétálnak az ócska csapdádba.
- Mintha a tiédbe nem...
- Brendon. Te sem vagy az aki voltál. Mit mondjak hogy elhiggyjétek megváltoztam? - Már éppen nekem akart Ugrani Brendon, mikor nagy nehezen gyors reflexeimmel elkúsztam... Nem mondok semmit amig nem kell csak figyelek rájuk, hogy mit reagálnak.

Brendon:

Csak olyan voltam idegesen mint mindig. Egy őrült. Nem érdekelt főleg hogy a húgomról van szó. Akkor is megölöm. Szóóval...
- De gyilkos vagyok. Fejezd be.. - Szóltam Zoéra mielőtt hülyeséget csinálna. Persze ráhagytam, addig se mocskolom be a kezem. Végülis vámpír, én farkas ő halandó. Ergo veszélyben van. Én csak morogtam, míg Zoé dolgozott. Mereven álltam és néztem a vadra nem csináltam semmit. A tekintetem hűvös volt és rideg. Nem számított volna az ha meghal. Ekkor azt láttam, hogy Zoé a lábaim előtt, Illa megrúgta.
- Mondtam, hogy egyszer a lábaim előtt fogsz heverni, és minden kívánságomat teljesíteni fogod. - Vigyorogtam eme kijelentésemen, majd felsegítettem. - Jól vagy?- Kérdeztem aggódva majd néztem Illa mondatára rá. Neki akartam menni, de ő kiszökött mielőtt elkaphattam volna vagyis arrébb ment.
- Hogy mit? Neked semmit. Egyszerűen nem tudok hinni. Még azt sem, hogy megváltoztál. Te olyan ember maradsz aki mindig is. Egy önző és gyilkos semmi több. Elpártotál akik szerettek téged. .Megölted a szerelmedet. Aki a pótbátyád volt az is most gyűlől téged. Ez kellett neked? Komolyan ez kellett neked? A gyerekeid, örülnek ha nem látnak. Egy semmire kellő lettél akinek barátai sincsenek. - Léptem közelebb és Zoét is védtem eme mondattal ami lehet nem érződik de éreztem miért mondja ezt. Néztem még mindig a húgiom szemébe és nem szóltam utána semmit. Rideg voltam, és gondolkodás nélkül tudtam h mit monodk a húgomnak. Ezt senki ne cáfolja meg, mert nem lesz jó vége.
Láttam az arcát hogy sír, a szemében a megbánást, de nem hittem neki Ezek után nem tudnék hinni a húgomnak...

Zoe

Acélszürke íriszeimmel fürkészően pillantgattam Brendon arcára. Mérhetetlenül hiányoztak az iskolás évek. Meg kell hagyni, szerettem a Roxfortot. A második otthonommá vált a hosszú évek alatt. Ha tehetném visszamennék. Nem mint tanár, mert nem tanítanék, nem vagyok az a türelmes fajta, és nem is szívesen adnám fel a szabadságomat. Brendon rengeteget változott az évek hosszú sora alatt. De mikor szemébe néztem még láttam magam előtt azt a tizenhat éves fiút, akibe egykor menthetetlenül beleszerettem. De most? Üres vagyok. Én már nem mondhatom el, hogy szeretem. Sőt, talán meghalt bennem a szeretet. Már régóta hallgatom, hogy nincs szívem. Akkor meg mit erőltessek? Magam előtt is belátom, én már nem érzek. Becsapnám saját magam, ha el kellene játszanom a gondolatta, hogy én még bármilyen gyengédséget táplálok az emberek iránt.

- A második nő volt az életedben, aki összetört. Mire jó a szeretet? Gondolkodtál már ezen? - kérdeztem komoly arcot vágva és lábaimat keresztbe tettem az asztal alatt. - Elhiteted magaddal, hogy viszontszeretnek, hogy ő is ugyanúgy oda van érted, mint te érte. Aztán szépen lassan neked is fel kell nőnöd és észre kell venned, hogy a rózsaszín felhő eltűnik és csak a komor valóság tárul a szemed elé. A gyönyörű pillangóból nem marad más csak egy ocsmány molylepke - szavaim annyira ridegen csengtek, hogy nem akartam elhinni, hogy ezeket én ejtettem ki. - És szüntelenül hiszel és bízol benne, mert úgy hiszed, hogy van remény. Pedig az már meghalt. Ő nem szeret és nem is szeretett. Csak te voltál annyira elvarázsolva, hogy vakul rábíztad volna magad, ahelyett hogy észrevedd csak ártani akartak neked - gunyoros fintorba torzult el az arcom, majd egy keserű és erőltett kacagás után, újra meghúztam a véres poharat, melynek tetején ott úszkáltak a titanic méretű jégkockák.

- Brendon, az, hogy hozzámentem Darrenhez őrültség volt. Mindenki követ el az élete során megfontolatlan lépéseket, melyeket aztán megbánás követ. De én nem érzem ez miatt elkeseredve magam. És nem változtatnák a válaszomon sem. Darren mellett olyan életem van, amire mindig is vágytam - hangsúlyoztam keményen a szavakat. - Te is elvetted Alexist. Mégsem vontalak kérdőre. Sebastian meg? Hol van már Ő? Meghalt. Az az ember ölte meg, aki miatt eltaszítottam őt magamtól. Nem értheted Brendon... Soha nem érthetted. Három férfi volt az életemben, akiket szerettem. Az egyiket őszinte, tiszta szerelemmel, a másikat viszonzatlan rajongással, a harmadikat pedig keserű, de szilárd szenvedéllyel. És most hol állok? Mindent elrontottam. Mert mindig azt néztem, hogy más boldog legyen. Nem tudsz semmit... - Kiürítettem a poharamat, majd az aljában úszkáló jégdarabokkal kezdtem unottan játszani. Brendon elsétált a pulthoz, mondván dolga van, így én csak hátra dőltem a széken és hallásomra koncentrálva kiszűrtem Brendon hangját. Amarillával beszélgetett. Azzal a gyilkos kurvával, aki megszűnt létezni mindenki számára az utolsó este óta. Ahogy hangosan bevágódott mögöttük a női mosdó ajtaja, táskámat a vállamra akasztottam, a napszemüvegemet ami eddig az asztalon heverészett, hajamba tűztem, majd elindultam én is a mellékhelyiségek felé. Egy eldugott folyosóról nyílt, így pálca nélkül is kinyithattam és nem fognak bolondnak sem nézni. Elég erőm volt már, hogy egy szelíd mozdulattal kinyithassak egy bezárt ajtót. Ahogy beléptem, láttam Amarilla ijedt, és Brendon őrült, mindenre elszánt tekintetét. Becsuktam magammögött a tömör faajtót, majd Brendon mellé sétáltam. Arcomon nyoma sem volt az érzelmek széleskörű kavalkádjának. Sem féltés, sem gyűlölet, sem megbánás, sem könyörületesség nem ült ki rá. Amarilla volt életem fő elrontója és ez nem költői túlzás, se nem lányos eltiport álmok. Ezek a hideg tények.

- Nem vagy gyilkos. Te nem... - szűrtem ridegen a szavakat, majd közelebb húzódtam hozzá. Érzelemmentes tekintetemet végig járattam Amarillán. Borzalmasan nézett ki. Kimért léptekkel mentem közelebb hozzá, ő pedig szabályszerűen a szemben lévő falig hátrált és felpréselődött rá. - Rég láttalak Illus, vagy mondjam inkább, hogy kegyetlen gyilkos? - angyali mosolyt varázsoltam telt ajkaimra. - Miért tetted? Megölted. Pedig ennek nem így kellett volna lennie. El akart venni... - suttogtam fülébe kissé összetörve. Egy hirtelen mozdulattal kulcsoltam vékony ujjaimat kecses nyakára, majd addig szorítottam amíg arcából már a vér is kiszökött.

- Eddig hol bújkált ez a ribanc? Nathaniel, már rég meg akarta ölni... és még jó páran... - fordítottam hátat a nőnek, majd torkáról lefejtettem kezeimet és hallottam, ahogy elgyengült teste tompa puffanással a mosdó hideg márványán elterül. Nem öltem meg, még hallottam lélegzetét... de meg fogom tenni...

Brendon és Illa

Igen letölrt vagyok, de csak azért mert sokáig nem tudtam senkivel beszélni a baráti körömböl. Mind ez Alexis hibája részben.. mert nem hagyta, hogy beszéljek vagy Nathanielel vagy Zoéval akit nagyon utált. Igen Zoé megmondta h nem lesz ebből a kapcsolatból semmi jó, de Nate is hasonlót mondhatott. Szerencsétlen vagyok etéren de nem izgat. Függetlennek lenni ugyan olyan jó, tehát. Miért ne használnám ki? Elmondtam Zoénak mi történt, így tehát nem kellett várni sokáig a monológomra. De az övére sem, mert tudtam hasonlót fog mondani.
- Szerettem. Talán a második nő volt az életemben, akit szeretni tudtam, őszintén és mindent megadott amit kell család szerelem gyerekek. Tudod, itt a gyerekek amik névadó hiszen, ő értük élek tudok kit felnevelni és ez így jó. - Fejeztem be csendesen, majd nem tudtam mi baja, de végül rájöttem hogy ő vérmániás lett mióta vámpír hirtelen ki is ment a fejemből nem tudom miért. Talán a szgalásom sem olyan mint régen hiszen ha Zoé a közelemben van még a vámpír szagot sem érzem. A pincér jött is Zoé italőával én valami töményebbett kértem. Mostanában a pálinka ami segített nekem... na meg pár nő. De az se tart sokáig hiszen mindennek meg kell oldódnia.

- Nem szeret? Persze Sebastianhoz sem mentél hozzá mikor Jesse megszületett. Akkor Darrenhez miért? Úgy tudom te is független vagy. Vagy tévedek? Szereted a kalandokat, még a gyerekeknél is. Akkor is gondolkodj el ezen. - Fejeztem be csendesen Zoénak, majd gondolkodtam válaszolni kéne rá amnit kérdezett tudják e a srácok. Igazából persze, mert már az anyjuk végén mindenkivel rideg volt.
- Igen. Lilivel egyszerűen bunkó volt. Liammal még mindig jóban van, próbálja ellenem fordítani a fiamat. Húga ellen már sikerült neki hiszen ha jól értesültem Lili utolsó leveléből Liam ki nem állhatja. Letagadja, elkerüli messziről és mikor a legnagyobb szüksége van rá, egyszerüen átnéz rajat. Erről el fogok beszélgetni a fiammal, mert nem állapot, hogy a saját anyjának jobban hisz aki ellene fordít mindenkit. Brian meg ő meg nem érti hogy mi van egy szóval könnyen befolyásolható... - Fejeztem be csendesen a mondatot és hozta is a pincér a koktélomat. Gondolataim tova szűlltak hiszen ezeket a tárgyaláson le tudják rendezni csak félő hogy rosszul végződne az egész. Amikor az italomba belekortyoltam ki is köptem hirtelen úgy ahogy van. Húgom? Néztem nagyot ahogy kéri ki a kávéját. Zoénak biccentettem maradjon itt mindjárt jövök, gyorsaságommal elkaptam Illa kezét és a legközelebbi helyre mentem vele ahol senki nincs jelenleg. Egy szóval egy mosdó. Bezzártam az ajtót, majd egyszerűen ránéztem gyilkos pillantással.
- Teljesen megőrültél ez fáj engedj már el!
- Ahogy akarod.. - Elengedtem a húgomat, egyenesen a falhoz vágtam. Ő meg csak felnyőgött.
- Jól esett a produkcióm? mit keresel itt? Meghaltál, neked a pokolban a helyed, azok után amit tettél velünk, Sebbel és a gyerekekkel. Főleg a fiammal... - Mentem közelebb és a barna szememet az övébe fúrtam, és morogtam. Itt helyben megtudtam volna Őlni.
- Engedj már el nem hallod, megakarok változni már nem az vagyok aki régen kérlek Brendoon higgyj nekem.
- Nem hiszek, mert a magad fajta soha nem fog megváltozni. - Ökölel, törtem be a tükröt és még mindig gyilkos pillantással meredtem a vadra. Elengedtem majd a pálxámat elővettem, ő meg csak hátrált. A feje vérzett Illának, meg a karja is... nem érdekelt. Amilyen bosszúságot okozott itt az ideje, higy megkapja amit érdemel. Kimondtam az átkot, felé, de csak azon kaptam magam hogy a zöld fény a falhoz csapodik. Hirtelen néztem a mellettem levő szőke leánnyzóra mi a fene van...

Zoe

- Értem - néztem végig gyanakodva a férfin. Valamiért összetörtnek és mérhetetlenül csalódottnak láttam. És nem csak őt, hanem a gondolatait is. Akaratlanul is az emlékei közé másztam. Varázslat nélkül, így nem vehette észre, hogy mit csinálok. Csak elködösült képek villantak be, de ezek éppen elegek voltak, hogy rájöjjek miért ennyire letört. De a valódi okra sem kellett sokáig várnom, ugyanis pár perc múlva Brendon is elmondta mi történt. Arcom nem tükrözött érzelmeket. Elszoktam ezetők a baráti társalgásoktól, mikor az emberek egymás vállán sírják el gondjaikat, bajaikat, miközben a másik együttérzően könnycseppeket hullat érte. Már nem megy...

- Szeretted valaha? Vagy csak egy utánpótlék volt, aki segített átvészelni a nehéz időszakokat és tudtad, hogy ott van melletted? A szokás nagy úr - mondtam az utolsó mondatot suttogva, majd a szívószállal elkezdtem kevergetni a koktélt. Alkoholt nem akartam inni, de ez egyszerűen borzalmas volt. Nem kellett idehívnom a pincért, csak egyszerűen felvettem vele a szemkontaktust, és már tudta is, hogy mit kell hoznia. Különben is érdekesen hangzott volna, ha előadom kérek egy pohár jegelt vért.

- Álljunk meg - tiltakoztam hevesen, mikor meghallottam következő kijelentését. - Én nem azért vagyok Darrennel, mert neki kellett egy gyerek. Darren soha nem számított rá, hogy Damon megfoganhat. És én sem. De nálunk is eluralkodott a megszokottság. Darren rég nem szeret... jobban mondva, soha nem is volt szerelmes. Csak Reina Andersonba - mosolyodtam el keserűen, majd belekortyoltam a megérkezett vérbe. - De hagyjuk is. Térjünk vissza oda, hogy Alexis csak kihasznált. Mi van a gyerekekkel? Hogy viselték a válást? Ha tudnak róla - kérdeztem kedvesen, de még mindig nem tudott meghatni. Legszívesebben itt és most a képébe röhögtem volna azzal, hogy én már régebben is megmondtam, hogy mással hancúrozik Alexis. Csak valaki ezt nem látta be.

Brendon

- Zoé hol a fenében vagy már? - Dörmögtem az orrom alá, mert nem tudtam mi lehet vele. Oké, hogy késik de ennyit nem szokott.. Szürcsölgettem a kávémat, amikor betoppant az emlegetett szamár.
- Szia, csak hogy végre már... - Biccentettem neki, majd leültettem a helyére. Meglepődtem a könyvtáros dologra, persze nem érdekelt nem akartam rá emlékezni. Mert, az már úgyis a múlt. Kivéve a lefekvés.
- Mondjuk, hogy hasonló helyzet, de egyenlőre csak sima baráti beszélgetés... - Fejeztem be csendesen, mert ő még nem tudja, hogy egy hete elváltam Alexistől. Szóval azért közlöm vele. Nem azért mert kell ő már nem kell. Nem kellene mint barátnő de mint kalandnak jó nő. Csak mert másnak nem tudom ezt elmondani. Végülis a barátaim felét is elhanyagoltam... - Elváltam egy hete Alexistől.. Én adtam be a válópert. - Fejeztem be csendesen, majd megittam a kávét, majd kértem egy kis színes koktél. Én alkohollal iszom bambi az csak Zoénak van. Miért váltam el Alexistől? Egy utálom ha kavarnak és nem szeretik a barátaimat. Kettő ha nem tudja elviselni még Nathanielt sem akkor nem tartozik hozzánk. Még a fiával sem beszélt a végére, és a lányát is leszarta na mindegy.
- Mielőtt kérdezed miért a válaszom egyszerű. Csak azért voltam jó neki, mint neked Darren. Persze, ne vedd sértésnek.. hogy Darwinnak szűljön két gyereket utána leléphessen. Hát köszönöm. Megvárta a megfelelő alkalmat... - Fejeztem be, nem tudom mit fog erre reagálni Zo, de ezt valakivel muszáj megbeszélnem hát az is ő..

Zoe

Tökéletes külsőmet igazgattam éppen a széles tükörben, mikor mobiltelefonom jellegzetes csengőhangja ütötte meg fülemet. Táskámhoz siettem, majd kikaptam belőle a telefonomat, de csak egy üzenetem jött, Brendontól. Találkozni akar. Gondolkozás nélkül válaszoltam az SMS-ére. "Délben a Sikolyban, ne késs" Mielőtt még meggondolhattam volna alaposabban a találkozót, megérkezett a tánctanárom.
Fél egykor még tánccipőben és ruhában rohantam az öltöző felé. Kicsit elhúzódott az óra, de Brendon biztosan megfogja érteni. Végülis, elég jó ismer már ahoz, hogy tudja mindig kések mindenhonnan. Gyorsan magamra kaptam a fehér, csipkés nyári egyberuhámat, majd megigazítottam zihlált külsőmet. Hajam hullámos tincsekben hullot alá, eltakarva meztelen vállaimat és hátamat. Napszemüvegemet szemembe húztam, majd táskámat a vállamra akasztottam és elindultam az utca felé. Rég nem hordok pálcát magammal és kezdek hozzá szokni a mugli élethez. Ha ezt anyám látná, letagadna. Fogtam egy taxit, majd megadtam neki a pontos címet.
Húsz perc múlva már a pub előtt álltam. Az ajtóból rögtön felismertem Brendont. Egy távol eső asztalkánál ült  kávéját iszogatva. Kezembefogtam szemüvegemet, majd odasétáltam hozzá és észrevétlenül leültem vele szembe.
- Hello, Brendon - biccentettem kimérten felé. - Szóval, mi célból hívattad ma össze ezt a kedves kis baráti beszélgetést? Vagy várj, most is annyira lesz baráti a beszélgetés, mint a múltkor a könyvtáradban? - húztam gúnyos mosolyra rózsaszín ajkaimat, majd belekortyoltam az előttem álló italba.

Brendon

Szép valóban szép őszi napra ébredtünk. Gyerekek Roxfortban én meg egyedül a lakásban azon tűnődve mit kéne csinálni, mielőtt találkozok Zoéval. Üres kézzel még sem állíthatok oda hozzá. Vagy még is? Néha még a felnőtteknek is meg áll a tudományuk de hát ez köztudott. Hiszen mindenki felnő egyszer.Éppen azt, a levelet olvasom amit nemrég kaptam Briantől. Válaszolnom kéne rá, de ma nem fogok ostoba levelekre időt pazarolni. Egy farmer nadrág, szokásomhoz híven egy fekete ing és egy bőrkabát van rajtam. Kabátban változtam, ez tény, de az inget még Zoé kedvéért sem fogom elhagyni. Amit már megszerettem. Most komolyan.. mióta elváltunk Alexissel kétszer voltam bulizni mind a kétszer becsajoztam egy éjszakára. Mondhatni éreztem a függetlenséget és kihasználtam a lányok bájait, ami jól is esett. A magányt senki sem szereti. Hogy mit akarok Zoétól? Csupán baráti beszélgetés, de ki tudja mire fogom rávenni amibe mindig is benne van. Ezen a gondolatomon egy gúnyos, vigyor volt azon gondolkozva, lassan indulni kéne. Éppen fogom a személyimet rakom be az övtáskámba amikor csöngetnek. Sóhajtottam egyet és az ajtóhoz mentem.. Meghökkenve néztem, hogy Selene az.
- Hát te?
- Kérem a gyerektartást...
- Ma már utaltam, neked nem kapsz repetát.
- Nem Briané kell. Hanem Gregoryé. Christopher gyermekéjé. - Meghökkenve néztem hogy mi van. Miért tőlem kéri? Kérje az apjától. Hja, jut eszembe az apja elpatkolt és én vagyok a gyámja.
- Persze. Chrisnek nincsen gyermeke... csak nem csinálta fel a lányodat...
- Oh, dehogynem. egy éves a kicsi és erről Acerlot tehet. Na mi lesz?
- Csináltatunk DNS vizsgálatot és ha kiderül, akkor fizetek és Christophert elkapom. Na szevasz dolgom van.- Ostoba ribancok. Ch.. Idegesen, mentem fel az irodámba és megírtam egy levelet Nathanielnek. Mivel Chris náluk van újabban vagyis mióta halálfaló, Natenek ezt tudnia kéne... Amint megírtam a levelet, elküldtem bagolyban. Natel is rég dumáltam össze kéne jönni valamikor egy kis sörözésre meg egyebek.De most nekem a mai nap a fontos a találkozás.
Nem megyek autóval fogtam magam és hoppanáltam az egyik nagyobb plázába, Amerikában. Nem érdekelt most semmi és senki. Először körbe jártam a plázát hátha meglátok egy két dolgot magamnak, vagy esetleg a leányomnak. Nos, igazam lett. Magamnak találtam ingeket és pólokat, meg egy fasza cipőt. hm... tök jól néz ki fekete sportcipő. Ahogy haladtam amegbeszélt helyre, egy csendes kis kávézó bár még nem volt Zoé. Magamnak kértem egy forró meleg kávét tejszínhabbal, Zoénak meg valami koktélt alkohol nélkül.

Nathaniel

A pulthoz mentem, majd kértem magunknak egy-egy pohár whiskey-t jéggel, magamnak pedig egy üveg sört. Szemeimmel Vivianat kerestem, de nem láttam sehol. Leültem a legközelebbi bárszékre, majd beleittam a sörbe. A gyenge alkohol kesernyés ízt kölcsönzött számnak, de valahogy ez kellett, hogy lenyugodjak. Soha nem fog hinni nekem. Nem is értem, miért töröm magam azon, hogy bizonyítsak neki. Felkönyököltem a pultra és a pultnál tüsténkedő nőt kezdtem figyelni. Hiába volt pontosan ugyan olyan barna haja és mélykék szeme, mint Vivinek, mégsem ő volt. Mikor nincs mellettem, mindenkiben csak őt keresem. De hiába, mert Viviana Niel, kívülről és belülről is csak egy van. Ezért nem tudom most sem, hogy hol van. Hihetetlen. Tudtommal gyűlöli ezeket a dohány füst szagú, lepukkant kocsmákat, erre most eltűnik. Kiittam az üvegből az utolsó kortyot is, majd megpillantottam, a keresett lányt. Gondolhattam volna. A biliárdasztalon terpeszkedett, mellette pedig Eric Cutteridge állt. Ez a rohadt állat is természetesen hol máshol lenne, ha nem itt? Miért kell mindig összefutni régi ismerősökkel? Ujjaim görcsösen szorították a vastagfalú sörösüveget, már a vér is kiszökött belőlük. Gyakran találkozott a nővel a tekintetem, de még urrá tudtam lenni magamon egy ideig. Aztán valami elpattant, ahogy láttam Ericet közelíteni Viviana felé. Kiittam mind a két pohár Lángnyelv Whiskey-t, és hosszú léptekkel szüntettem meg a köztünk lévő távolságot. Mielőtt még Cutteridge hozzáérhetett volna egy ujjal is a nőhöz, összeszorítottam ökleimet és egy akkorát húztam be neki, hogy a pecsétgyűrű, melyet viseltem, felszakította a száját. 

- Ő az enyém - sziszegtem az arcába, majd ingjénél fogva neki vágtam a falnak. Ami az enyém, ahoz senki nem nyúlhat. Viviana pedig csak az enyém, büntetlenül más férfi rá sem nézhet. Ez a szemétláda pedig majdnem megérintette. Holnapra halott lesz. Zihlálva fordultam Vivihez, aki még mindig az asztalon ücsörgött. Megragadtam csuklóját, majd lerántottam magamhoz. Elborult tekintettel néztem le rá, és ajkaim elnyíltak a dühtől, mely most bennem tombolt. Neki löktem a biliárdasztalnak, majd kezeit a háta mögött összefogtam. Egyre közelebb hajoltam hozzá, mintha meg akarnám csókolni, de aztán csak elfordítottam tekintetemet és belerúgtam a földön fekvő Ercibe. Nyomorult félvér. 

- Indulunk... - szűrtem a szavakat, majd megragadtam a riadt nő kezeit, és magam után kezdtem vonszolni. Nem várom, meg amíg valaki a szemem előtt rohanja le. Mondjuk az az illető, akkor engem fog utoljára látni. Mielőtt még leléptünk volna, egy üveg Martinit hívtam magamhoz, melyet talárom alá rejtettem. Ezek a szerencsétlenek ugysem vesznek észre semmit...

Vivi

Levegő után kapkodva bámultam Nate után, ahogy hirtelen otthagyott és bevonult a fürdőbe. Remegő kézzel sétáltam be a hálószobába és kotortam elő a szekrényből néhány ruhát, amit nagy nehezen magamra vettem. Aztán szenvedve kifésültem a hajamat és visszaültem a nappaliba. Mikor fülsértő csörömpölés hallatszott a fürdőszobából összerezzentem. Istenem…

Mikor beértünk arra a füstös, alkohol szagú helyre, amit ki nem állhatok még mindig fogtam Nate kezét és eszem ágában sem volt elengedni. Miközben az eseményeket néztem összeszorítottam a fogaimat és körmeimet belevájtam a saját és Nate tenyerébe. Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne fordítsam el a tekintetemet azt látva, hogy az a ribanc, hogy enyeleg vele, ez…ez…meg tűri. Sőt, tetszik neki a helyzet. Elviselhetetlenül féltékeny voltam. A látottak után lassan fújtam ki a levegőt, majd a termet kezdtem vizsgálgatni. El kellett fordítanom a tekintetemet, hogy ne engedjek a kísértésnek és ne omoljak rögtön Nate karjaiba. Akkor még a maradék büszkeségem is porba hullana. De neeem, nem fogja ilyen könnyen elérni, amit akar. Most nem. Ahogy óvatosan leültem az egyik bárszékre megakadt a szemem egy régi ismerősön. Kishíjján gonosz mosolyra húztam ajkaimat. Na, nézzük…
- Ó, nézd csak! Ott van Eric! Megyek, köszönök neki. – mosolyogtam ártatlanul, majd villámgyorsan leugrottam a magas székről és szándékosan ringó csípővel közeledtem a férfi felé. Mikor oda értem bájos mosolyra húztam ajkaimat, majd megöleltem és egy finom csókot leheltem az arcára.
- Eric! Milyen régen láttalak! – lelkendeztem, miközben fél szemmel Natet figyeltem.
- Viviana? Ehh… igen, régen… Egyedül vagy itt?
- Fogjuk rá. – vigyorogtam, miközben felültem a biliárdasztal szélére és keresztbe tettem a lábaimat, majd elégedetten nyugtáztam, hogy Eric minden mozdulatomat követi.

Nathaniel

Pár percig kiéhezve faltuk egymás ajkait, mintha nem tudtuk volna abbahagyni a csókot. Végig simítottam törékeny testén, majd ellöktem tőle magam és megnyaltam alsó ajkamat.

- Szóval még mindig nem hiszel nekem - állapítottam meg, majd összekócoltam hajamat és besétáltam a fürdőbe. Pár percig néztem magam a tükörben, de aztán a kezemben tartott poharat neki vágtam tükörképemnek. Nem hisz nekem. Megszokhattam volna. Miért mindig nekem kell bizonyítanom? De ha ez kell neki, csináljuk. Bizonyosodjon meg róla a saját szemével. Magamra öltöttem tegnapi ruháimat, majd kiléptem a nappaliba és kézen ragadtam Vivianat.

- Akkor majd most meglátod az igazságot - mondtam neki, majd egy újabb vad csókot váltottunk és a ház elől hopponáltunk. A tegnap esti kocsmába érkeztünk. Egy ügyes kis varázslattal és koncentrációval képes voltam visszatekerni az időt, egészen addig amíg megérkezett Cassidy. Az előttünk levetülő képek csak illúziók voltak. Nem láthattak minket. Emlékeim enyhén ködösek voltak, de tisztán lehetett látni, mikor Cassidyvel táncoltam, majd meghívtam egy italra. De ennyi történt. Ő még többet akart, de eltoltam magamtól és ezért írta fel a kezemre a számát. Mert nem akartam tőle semmit. Csak ő még mindig nem dolgozta fel, hogy nem őt vettem el, hanem Vivianat.

- Finite - intettem pálcámmal, mire vége lett az illúzió jelenetnek, és újra a jelenben voltunk. - Hát ennyi történt Miss Hisztérika. Remélem most, hogy a saját szemeddel is láttad, amit elmondtam, és hiszel nekem - köptem neki gúnyosan majd intettem a pincérnőnek.

- Ha már itt vagyunk, ihatnánk valamit. Vagy esetleg kérjük elvitelre? Nekem lennének ötleteim, hol kellene elfogyasztani az italt - villantotta rá egy ellenállhatatlan vigyort, majd végig simítottam karján, és közelebb húztam magamhoz.

Viviana

Döbbenten néztem, ahogy a váza szilánkjaira esik, majd mindenfelé szétszóródik a padlón.
- Tudod hány éves volt az a váza?! – sikoltottam. Ez megőrült.
- Azt akarom, hogy engedj el és hagyj békén! – mondtam határozottan. Bár nem igazán éreztem magam annak. Na, nem baj. A látszat is fontos és én most dühös, sértett és féltékeny vagyok! Igen, eszméletlenül féltékeny vagyok. Már a gondolatra is ölni lennék képes, hogy valaki Nate közelébe mer menni. Az én Natem közelébe! Aki csak az enyém! Riadtan ugrottam fel a kanapéról, majd fájdalmasan felszisszentem mikor a falnak lökött. Miért kell ezt csinálnia?! Ő csalt meg és még ő van felháborodva, hogy nincsen jó kedvem! Döbbenten rezzentem össze, mikor az ökle alig pár centire átszakította a falat. Most tényleg azt hittem, hogy meg fog ütni… és megijedtem tőle…
De aztán, hogy mégsem tette azonnal visszatért az önbizalmam. Mikor kezét végighúzta a testemen, az egyértelmű reakciót adott neki, hogy tetszik, amit csinál…. A francba! Mi az istenért nem tudom kontrollálni magam?! Azúrkék szemeimet dacosan fúrtam az övébe. Nem hihetek neki… nem szabad…
- Mondod te. – sziszegtem vissza. Aztán amikor megcsókolt hirtelen olyan vágy söpört végig az egész testemen, hogy azt hittem felrobbanok. Na, igen… ez a túlzott féltékenykedésem mellékhatása… Szenvedélyesen csókoltam vissza, majd egyik lábamat átfontam a dereka körül. Beletúrtam selymes hajába és türelmetlenül húztam közelebb magamhoz.

Nate

- Ó, miért is kéne azt tennem, amit te mondassz? - cincogtam idegesítően vékony, hisztérikus hangján, majd gúnyos vigyorra húztam ajkaimat. - Tudod, hogy ugyse adom oda. Akkor meg miért jártatod feleslegesen a szádat? - Tudtam magamról, hogy ellenkező esetben ugyan ilyen féltékenységi jelenetet rendeznék, ha még nem nagyobbat. De ez őt nem jogosítja fel arra, hogy leharapja a fejemet.

- Nem feküdtem le Cassidy-vel! Miért olyan nehéz ezt felfognod azzal a borsónyi agyacskáddal, Viviana? - kérdeztem ingerülten, majd a kulcsot elhajítottam és széttörte az üvegvázát, ami a szembe lévő polcon állt. Az apró szilánkok kínzó lassúsággal terítették be a parkettát. - Az előzmény? Hogy kiderült, hogy olyan emberek is a Halálfalók között vannak, akikről soha nem gondoltam volna - tekintetem megkeményedett, pár perc múlva Viviana megint megszakította a beállt csendet és hisztizni kezdett.

- Miért kell most így kiabálnod? Máskor azért szoktal veszekedni, hogy ne menjek el és ne hagyjalak itt. Igazán eldönthetnéd, hogy mit akarsz - köptem neki gúnyosan a szavakat, majd megnyaltam alsó ajkamat. Ez a nőszemély megveszett. Kap egy bilincset. Bolond, mint az anyja!

- Na, jó. Most volt elegem! - ordítottam rá a lányra, majd felhúztam a kanapéról és neki löktem a falnak. Szemeim szikrákat hánytak a dühtől és a homlokomon lévő erek vadul lüktetni kezdtek. Képes lettem volna megütni. Már semmi nem tartott volna vissza, hogy felpofozzam. Aztán mégis elvétettem az ütést és összeszorított öklöm a gipszkarton falnak csapódott, ami betört. Ennyit az angolok híres építkezési hagyományairól. Kezem először nyakára siklott, majd végig simítottam dekoltázsán és pillantásom is követte kezem mozdulatát. Mikor kezem már hasán kalandozott, ezüstszürke íriszeimet az övéibe fúrtam, majd két kezemmel bilincsként szegeztem neki vékony kis csuklóit a falnak.

- Nem csaltalak meg - sziszegtem arcába, majd vadul és kíméletlenül estem neki kívánatos ajkainak.

Vivi

Azt hittem, hogy ott helyben felrobbanok. Hol van az a kibaszott kulcs, de tényleg! Nem hiszem el, hogy mindennek akkor kell így összejönnie, mikor el akarok menni. Miért szövetkezik minden ellenem?! Ingerülten kitöröltem a szememből a könnyeket, hogy lássak is valamit, aztán a hanyagul ajtónak támaszkodóhoz fordultam.
- Add ide azt a kurva kulcsot! – mondtam vészjóslóan. Soha életemben nem voltam mocskos szájú, de most… most elfogyott a türelmem.
- Hát hogyne! De tudod, én alaposabb vagyok és eltüntetem a nyomokat! – köptem oda neki. Legszívesebben újra nekiugrottam volna és kikapartam volna a szemeit. Azokat a szemeket, amik olyan édesen szoktak rám nézni, és amitől rendszerint elgyengülök.
- Ó, miért is kéne azt tennem, amit te mondasz? – kérdeztem vissza makacsul. Már nagyon közel voltam hozzá, hogy teljesen elveszítsem a fejemet és valami nagyon nagy hülyeséget mondjak vagy tegyek.
- Persze, hogy nem hiszek neked! Nem is értem, hogyan várhatod ezt el tőlem! Az a név és telefonszám nem véletlenül került a kezedre! Kellett lennie valami előzménynek, ahhoz, hogy az a ribanc ráfirkáljon a kezedre! – kiabáltam kétségbeesetten. Hinni akartam neki. Hinni akartam, hogy nem történt semmi. De… nem ment. Mikor maga alá rántott dühösen fújtam egyet, majd megint kapálózni kezdtem.
- Ne érj hozzám! Eressz el! Azonnal!

Nate

Észre sem vettem, hogy egyszer csak lelökött magáról, majd kirohant a hálóból. Megpróbáltam ledörzsölni kezemről az írást, nem sok sikerrel. De hát, már ugyis mindegy, mert Viviana amit egyszer a fejébe vesz, azt Merlin sem veri kionnan. Nem fogok neki magyarázkodni. Gondoljon, amit akar. Én nem adtam rá okot, hogy ennyire bizalmatlan legyen. Azért mert tegnap Cassidy is a Black Pubban volt, és ráírta a kezemre a telefon számát, hogy ha meggondolnám magam fel tudjam hívni, nem kellene rögtön arra gondolnia, hogy megdöntöttem a csajt. Régen volt már az, hogy én a Cassidy féle szőke ribancokkal szórakoztam. De tartja a mondás, mindenki magából indul ki. Én nem kérdezem tőle, hogy mit művel itthon amíg én távol vagyok. Akkor Ő miért bizalmatlankodik? Kikészít a csaj. Hátamat neki vetettem az ágy háttámlájának és beletúrtam kócos hajamba. Na jó, nem fogja nekem itt a sértődött picsát játszani. Felpattantam az ágyról, majd az éjjeli szekrényről felkaptam a bejárati ajtó kulcsát és elindultam a nappaliba. Csípőmet neki vetettem az ajtó félfának, a kulcsot tartó kezemet pedig felemeltem.

- Csak nem ezt keresed, édes? - kérdeztem gúnyosan, majd mielőtt kikaphatta volna a kezemből, a kulcsot, pizsama nadrágom zsebébe csúsztattam. - Miért mennél el? Csak nem bántja a lelki ismeretedet, amit te tettél? Más különben miért lennél ennyire felháborodva? És miért feltételeznéd rólam rögtön azt, hogy megfektettem Cassidy Watsont? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel és számat gúnyos fél mosolyra húztam.

- Ülj le - parancsoltam rá, miután én is helyet foglaltam a kanapén. - Egyedül nem mész innen sehova. Nyugodj már meg és ne csinálj itt jelenetet! Viviana, nem fogok magyarázkodni. Ha nem hiszel nekem, az a saját problémád. Nem csaltalak meg, értsd már meg! - kiabáltam a lány arcába, miután lerántottam a kanapéra, és magam alá temettem.

Vivi

Először meg se próbált védekezni az ütéseim ellen, aztán megragadta a karjaimat és erőteljesen rázni kezdett.
- Engedj el! Eressz el te rohadék! – sikoltottam dühösen, majd megpróbáltam kirángatni a karjaimat a fogságából. Ütöttem, rúgtam, haraptam és karmoltam. Minden erőmmel próbáltam kiszabadítani magam, de sikertelenül. Mikor az ágyhoz szorított már patakokban folytak a könnyeim. Undorító szemét!
- A hisztimre?! Nem az én kezembe vésték bele azt, hogy Cassidy! – kiabáltam, majd lerúgtam magamról, majd villámgyorsan kimásztam az ágyból. Bőgve rohantam ki a nappaliba, ahol aztán felkaptam a táskámat és elindultam az ajtó felé. Most a legkevésbé sem érdekelt az, hogy nincs rajtam más, csak egy sort és egy póló, és hogy a hajam valószínűleg leginkább egy madárfészekre hasonlít. Kétségbeesetten kutattam az asztalon a kulcs után, de egyszerűen képtelen voltam megtalálni. A pálcámat pedig még úgyse… Nem érdekel, akkor is kijutok innen. Ismét az kijárat felé vettem az irányt, majd erőteljesen rángatni kezdtem a kilincset.

Nathaniel

Egyszer csak arra nyitottam fel szemeimet, hogy nagy erőkkel kiugrott mellőlem valaki az ágyból. Természetesen ki más lett volna, ha nem Viviana. Fáradtan pislogtam rá. Tegnap túl sokat ittam. Miért kell az embert másnaposan így kelteni? Tegnap mikor hazaértem a Black Pubból, már nem volt erőm beállni a zuhanyzó alá sem. Csak bedőltem az ágyba. Legszívesebben arcomat visszafúrtam volna a selyem párnába, de nem tehettem, mert Viviananak valami féle rohama volt, ugyanis neki esett a szekrénynek, és elkezdte kidobálni belőle az összes ruha darabomat. Most mi rosszat tettem? Még azzal sem vádolhat, hogy nem itthon aludtam. Megtöröltem szemeimet, hogy legalább lássak valamit. Hajam is kócosan hullott szemembe. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból, majd bizonytalan lépésekkel közelebb mentem hozzá és néztem mit csinál. Nem szólt semmit, csak halkan zokogott, majd minden szó nélkül nekem esett. Először csak kételkedve néztem rá, hagytam, hogyüssön, mondván, majd abbahagyja, de mikor már kezdtem megelégelni, megragadtam csuklóját és a szemeibe néztem.
- Mi bajod van? - kérdeztem idegesen, de ekkor megpillantottam Viviana problémáját, mely ott virított kézfejemen. Hát mondhatom, ez igazán remek. Cassidy. Megmondtam neki, hogy szálljon le rólam.
- Nyugodj már meg - ráztam meg a lányt, majd mikor nem akarta abbahagyni, az ágyra döntöttem és két kezét a matrachoz szorítottam. - Miért kell a hisztidre ébrednem?

Viviana

Lassan nyitogattam azúrkék szemeimet. Elégedetten észleltem, hogy egy izmos kar a derekamat öleli át. Szóval Nate még alszik. Tegnap biztos későn ért haza, amikor én már aludtam. Hát igen, elég kimerítő modellnek, anyának és egyben a „Sötét Nagyúr” feleségének lenni. Nagyúr… chh… komolyan mindig röhöghetnékem van, mikor ezt meghallom. Nate, mint gonosz… Dehogy. Ő…ő édes, szenvedélyes, imádnivaló és nagyon szeretem. Csak most valahogy úgy kéne felkelnem, hogy őt nem ébresztem fel. Épp le akartam tolni a karját a derekamról, mikor megpillantottam egy kissé elmosódott feliratot a kézfején. Közelebbről is megnéztem. Azt hittem, hogy ott azonnal agyvérzést kapok. A kezén egy Cassidy név, alatta pedig egy telefonszám díszelgett. Dühösen lelöktem magamról a kezét, majd villámgyorsasággal hagytam el az ágyat. Nem kérdés, hogy felébresztettem e az előbb még mellettem fekvőt. Egy szó nélkül vágtam ki a gardrób ajtaját, majd kezdtem kidobálni Nate ruháit a földre. Aztán, mikor kérdőre vont könnyes szemmel neki ugrottam és dühösen ott ütöttem ahol értem. Hogy tehette?!
- Undorító szemétláda! Rohadt mocsok! – sikoltottam dühösen, miközben minden erőmmel próbáltam fájdalmat okozni neki.

Brendon

- Hogy miért nem tettem semmit? Nem volt rá lehetőségem. Nathaniel nem hagyta hogy veled legyek és közben Seb is befogott.. utána változott meg minden. Nem voltam már az akit megismertél egyszerűen féltem mindentől és menekültem. Menekültem mindenki elől míg nem találkoztam Alexisel.. nem tudod milyen nehéz volt megváltozni elfelejteni a múltat.. - Ekkor elővett egy nyakláncot amin az a gyűrű lógót amit egy levélbe raktam, és beszélni kezdett hogy akár.. igen. Ha tudomást szerezz arról a levélről és Nathaniel nem kapja ki a kezemből amikor oda akrom rakni az ágyára akkor együtt lennénk és nem lenne Rebecca, Nem lenne Jesse nem lenne Darren nem lenne senki olyan aki beleavatkozhat az életünkbe. Talán jobb is így, hogy Alexishez mentem hozzá.. bár mostanában gondolkozunk a váláson, de a gyerekek akik összetartanak minket és akarat erő kell, hogy végig csináljuk. Semmi tűz nincs bennünk ami volt az elfogyott már Brian születése után. - Mondtam Zoénak, majd felmentem az emeletre és leülttem a kanapéra. Utánam jött, én csak olyan kifejezéstelen arcot vágtam.

- Nem, ez a gyűrű téged illet. Még akkor is, ha most Darrennel vagy. Tartsd meg, legalább egy kis emlék van tőlem amit még sokáig hordani fogsz remélem a szived alatt. Ha már nem lehetünk együtt miért firtatjuk ezt? - Kérdeztem Zoétól. Megcsókolhattam volna, de nem tettem meg. Ő is férjnél van én nekem feleségem van és nem fogok mást csókolgatni. Briannél Selene az még Roxfort 7 évében történt...azt én már megbántam.

Fogtam magam és elindítottam a zenét.
- A házban vannak falban vannak a hangfalak ne keress egyet sem. - Az a zene ment amit Zoénak írtam 6 év végén. Meg zenésítettem az egyik ismerősőmmel, de soha nem mutattam senkinek. Fogtam magam és visszaültem a kanapéra. Kifejezéstelen arcomat fájdalom járta át. Sok-sok évig vártam ezt a pillanatot de még sem fogom megtenni, mert nem borítok fel semmit.

Ha gyerekeink lennének, minden más lenne. Nem lenne Lili. Nem lenne Liam.Beleburkolóztam a gondolataimba és nem is vettem észre, hogy Zoé ott van.
- Ha ugyan azok lennénk mint voltunk és vissza pörgethetnénk az időt... tök jó lenne.. - Gondolkoztam el hangosan és fájdalmas sóhajjal sóhajtottam fel.

Zoe

- Te soha nem mondtad mit szeretnél. Soha semmit nem mondtál. Miért hagytad, hogy Sebastiantól legyen gyerekem? Miért hagytad, hogy más megkérje a kezemet még előtted? Miért nem mondtad, hogy te is szeretnél gyereket Brendon? Miért nem léptél semmit? - kérdeztem már szinte hisztériás hangon, és ujjait lefejtettem csuklómról. - Az égiekre én már nem bízok semmit. Elbaszták az egész életemet és a tiédet is. Mindenkiét - kiabáltam az utolsó szót, majd tekintetemet Brendonéba fúrtam. 

- Nem csak én voltam a hibás - tátogtam a szavakat hiszen a sírás folytogatott és nem engedhettem meg Brendonnak, hogy gyengének lásson. Sokáig néztem távolodó alakja után, egészen míg el nem tűnik a lépcső fordulóban. Nem sokára egy hopponáló alakot láttam meg a nappaliban, aki szapora léptekkel távozott Brendon után. Ez nem Alexis volt, az is biztos. Liliana? Remek. Pont találkozni akartam vele. Visszacsuktam az ajtót és követtem a lányt, az emeletre. Bement Brendon szobájába, de nem csukta be az ajtót, így mindent tökéletesen hallhattam. 

Még hogy Lili egy sellő. Na, ne röhögtessetek már. Ha Lilike drágaság sellő, akkor örökölnie kellett volna valakitől. Brendont nehezen tudom elképzelni aprócska pikkelyekkel, meg uszonnyal. Hát az nem az ő világa. Akkor nem maradt más, mint Alexis. Az a nő, maga förtelem. Hogy lehetne sellő. Gyűlölöm a halakat, nem hogy a sellőket. Egy farkas és egy sellő. Remek párosítás. Mikor végeztek a beszélgetéssel, beléptem a szobába.

- Neked is üdv Liliana - mondtam ridegen a lánynak. - Nem tudsz semmit. Így nem hiszem, hogy túl sok közöd van ahoz, hogy miért mentem el. De ha annyira tudni akarod, olyan dolgot tudtam meg, ami ha bekövetkezett volna, te itt sem lennél. Világos voltam? - sziszegtem a lány arcába, majd Brendon kijelentésére csak legyintettem, hogy semmi baj. 

- Nekem az a kellemetlen, hogy belegondolok, hogy akár lehetnél a férjem is és lehetnének közös gyerekeink. De nem. Mert soha nem kaptam meg a leveledet - suttogtam halkan, majd előhúztam egy arany láncot, amin ott függött a gyűrű, amit még Nate-től hoztam el. - Ezt a gyűrűt küldted évekkel ezelőtt. Rengeteg idő telt el azóta és én egy éve szereztem róla, tudomást, meg akartad kérni a kezem. A leveledet is akkor kaptam meg, azóta ha unatkozom, azt olvasom. Érted Brendon? Beleszóltak az életünkbe. Mindenkiébe. Elrontották és most én viselem a következményeket - magyaráztam a férfinek, majd leültem az egyik kanapéra. - Ez a gyűrű már nem engem illet. Add oda Alexisnek. Ő jobban fogja értékelni. Nekem már nincs rá szükségem. Sajnálom - mondtam megtörten és mereven bámultam a szemközti falat. Nem akartam erről beszélni...