Detty:
Hosszú, szőke hajamat a novembrei csípős szellő mind untalan arcomba fújta. A meccs alatt, mikor a Mardekár pontot szerzett, többször vigyorodtam el, pedig a Griffendél páholyban ültem. Viszont mikor Brendont láttam meg seprűjén, szívem összeszorult, és szörnyen bűntudatom volt. Hiányzott. A kedves mosolyok, a beszélgetések. Űrt éreztem a szívem mélyén, amit senki nem fog soha betölteni. Az ott Brendon helye. Nem mondanám, hogy szerelmes voltam, mert az még elhamarkodott lett volna, de vonzott. Egyszerűen a közelében akartam, kellett lennem, különben nem éltem. Szememből könnycseppek patakzottak, végig folyva rózsaszín bőrömön. Arcomon semmilyen érzelem nem volt. Mint egy kőszobor.
Mennyiszer irigyeltem anyámat, mikor mesélt az Ő éveiről. Ő más volt mint én. Pedig annyian mondják, hogy teljesen ráhasonlítok, lehet csak én nem így látom. Olyan akartam lenni, mint ő hiába mutattam magam magabiztosnak és erősnek, valamint ravasznak, mikor a szívem mélyén minden tettemnem féltem a következményeitől. De ez van, nem lehetünk egyformák.
Gondolataimat Illa szakította meg, aki azt mondta, hogy Nate az öltözőben vár rám. Biztos ki akar békülni velem. Ez egy kicsit fel is vidított. Ezért szapora léptekkel mentem be az öltözőbe. Először senkit nem láttam, nem hogy Natet. Átvertek, csak azt nem értem, hogy mire volt ez jó nekik.
- Amarilla - szorítottam össze aprónyi ökleimet, és lecsuktam szemeimet. Mikor azonban egy hangos csattanással zárult be mögöttem az ajtó, gyorsan mozdultam, és már rángattam is az ajtót, ami nem volt nyitva, és nem is szándékozott kinyílni. Megtapintottam hátsó zsebem, de pálcám pont most nem volt itt.
- Ez remek - bosszankodtam, és neki dőltem ez ajtónak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése