Megdöbbenve néztem Anastaciára, mikor Andersonnak hívott. Khm… köszönöm szépen, nem hinném, hogy igazán jó lenne, ha még mindig szingli lennék. Majd inkább nem szólta semmit és követtem az irodájába. Körülbelül öt másodpercenként ültem le, majd pattantam fel a székről.
- Hogy mi?! Én megölöm Vivianát! Ez, ez, ez... Miért nem tud soha semmit elmondani?! Tudja, hogy nyitott vagyok a hülyeségeire, de mégsem… Bezzeg az apjának elmondta! Damiant is lelövöm! - hisztérikáztam. Egy húzásra felhörpintettem a pohárban lévő alkoholt.
- Jézusom… A rohadt életbe már! Nem tudom elhinni, hogy 17 évesen ilyen hülyeséget tudtam kitalálni, hogy elvegyem a szabad döntés jogát az egyetlen lányomtól! – rogytam le a székre és arcomat a tenyerembe rejtettem.
- Megőrülök. Nem akarom elmondani neki… biztos vagyok benne, hogy teljesen kiakadna szegénykém. Na, meg persze a te fiad is. Nem hinném, hogy túl kellemes hír két 16 éves gyereknek. Emlékszem még az érzésre… - mondtam kétségbeesetten, majd felhajtottam a másik pohár tartalmát is. Majd megráztam a fejem. Nem szabad többet innom, mert szörnyű állapotba kerülök. Nem mennek nekem túl jól ezek a nagyobb alkohol tartalmú piák…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése