Nagyon élveztem a repülést, ahogy a gyors tempó miatt az arcomba csapott a hűvös szél. Szeretek én össze-vissza kanyarogni a seprűmmel, de inkább egyedül. Még szerencse, hogy nem ettem semmit reggelire, mert minden szegény előttem ülő hímegyeden landolna. Hirtelen rázkódni kezdett a seprű. Először még nem foglalkoztam vele, mert biztos csak a szél. De mikor meghallottam Nate kétségbeesett hangját idegesen kaptam fel a fejem.
- Ne, ne, ne, ne, ne! Ne szórakozz! Csinálj, már valamit nem akarok lezuhanni százötven méter magasról! – hadartam. – Mi az, hogy meghalunk?! Nate a fenébe már csinálj valamit! – kezdtem én is hisztériázni, mikor a föld felé kezdtünk száguldani. Utolsó mondanivalóm? Mivan?! Nem akarok meghalni!!!
- Ne, ne! Nem akarok meghalni! Annyi mindent kéne még megtennem! – mondtam nagyra nyílt szemekkel, de aztán inkább becsuktam őket és szorosan Natehez bújtam. Aztán már csak annyit hallottam, hogy felkacag, és ismét egyenesen repülünk. Mikor észhez tértem a döbbenettől ütni kezdte hátulról.
- Te, hülye! Szívrohamot kaptam! – püföltem. Majd, mikor megálltunk a lelátónál sértődötted szálltam le a seprűről. Engedtem, hogy magához öleljen, de onnan szúrósan néztem rá.
- Hé, hé, hé! Állj! – toltam el magamtól és csípőre vágtam karcsú karjaimat. –Nagyon nem tetszenek nekem ezek a megjegyzések másik nőkről. Ne csináld ezt velem, mert megsértődök, vagy féltékeny leszek. – mondtam durcásan, majd hátat fordítva neki karba fontam a kezeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése