Nate és Detty

Nate:

Makacs nőszemély. Gondoltam magamba, és egy szemforgatással jeleztem, hogy nem igazán érdekel mit is gondol, vagy éppen akar, mert úgyis az lesz amit én akarok. Elhatároztam magamban, és ez így lesz a legjobb. Különben is. Hogyan tudnék úgy játszani, ha közben minden percben azt kellene figyelnem, hogy Ő még a seprűjén ül-e, nem találta-e el egy gurkó vagy tudom is én...
Azt hiszi el fogja érni amit akar, ha most itt bevágja a durcást? Hát nem. Ezzel nem megy nálam semmire, persze próbálkozni lehet. Oda fordultam hozzá, és végig simítottam a hátán, majd megpróbáltam visszahúzni magamhoz.
- Figyelj Viv, hagyjuk most ezt. Van fontosabb dolgunk is - vigyorogtam rá ellenálhatatlanul. - Mintha azt említetted volna, hogy jobbnál jobb ötleteid lennének a cipő pucolás helyett. Nekem is elárulhatnád ezeket - nyaltam meg vörös ajkaimat, melyeken még éreztem a lány cseresznyés szájfényét.

Detty

- Igen, tizenöt. Esetleg ettől másképpen fogsz rámnézni? - néztem rá, ravaszul, és beharaptam alsó ajkamat. - Azért, téged se kellett Imperioval kényszeríteni, hogy megcsókolj - mondtam flegmán, és hanyagul eldőltem a kanapén, és lábaimat felhúzva.
Megdöbbenve néztem, ahogyan Brendon beült az ablakba, és szeméből egy könnycsepp indult útra. Nem szoktam meg, hogy egy férfi sír a környezetemben, ezért nem is tudtam mit kellene tennem. Inkább válaszoltam Brendon kérdéseire.
- Szerintem, ez köztünk maradhatna. Azért neked mondtam el, mert Nate-nek még nem volt bátorságom, pedig már régóta terveztem. De nem voltam rá eddig képes. És... talán... ezután sem leszek. Nyeltem egyet, majd felálltam és oda sétáltam mellé, egyik kezemmel végig simítva arcán, ahol a könnycsepp lefolyt.
- Röviden ennyi lenne, ami eddig a szívemet nyomta. Köszönöm - biccintettem, és kifelé indultam.