Nate:
- Ez dícséretes haver - küldtem Tim felé egy keserű mosolyt. - Nekem is azt kéne tennem. Nem várni, egy ilyen... ilyen... áááá hagyjuk.
Nagy hévvel indultam be a terembe, miután kikaptam Brendon kezéből a kis fecnit, amihez még utasítást is osztogatott. Becsörtettem, majd az utolsó padban foglaltam helyet, hogy minden általam ismert nőneműtől elég messze legyek. Sem anyám, sem Viviana közelségére nem vágytam. Mind a kettőből elegem volt. Eszembejutott a levél, amit Brendontól kaptam, Kihajtottam az aprócska pergament, és szemem falni kezdte a sorokat. Mikor végeztem, összegyűrtem a lapot, és villámló tekintettel indultam kifelé, de az ajtóban, neki ütköztem a drága professzorunknak.
- ... reggelt, professzor - tudtam, hogy bántani fogja, hogy így szólítom meg, mégha nem is mutatja ki, belül sírni tudott volna. Ebben biztos voltam. Vagy mégsem?
- Mr. Hemsworth, menjen vissza a helyére mert az óra elkezdődött - intett a helyemre, én pedig kellettlenül visszasétáltam, és magam előtt összefontam karjaimat.
Cia:
A terembe belépve, nagy hangzavar fogadott, de mit várjak a hatodévesektől. Fiamat láttam meg, aki forrongva indul kifelé az ajtón, majdnem fel is lökött. Rideg volt, de nem tudott megérinteni a dolog, ha ő így, hát én is így.
- Mr. Hemsworth, menjen vissza a helyére mert az óra elkezdődött.
Az ajtót hangosan vágtam be magam után, hogy mindenkinek feltűnjön, hogy megjöttem. A katedrához sétáltam, majd intettem nekik, hogy üljenek le.
- Jó reggelt, a társaságnak - biccentettem majd, körbe néztem a teremben, és néhány megfelelő áldozatot kerestem a feleltetésre. Első kiszemeltem, Sebastian lett, mint minden órán, a másik pedig most Viviana volt.
- Kérem, hogy nyissák ki a tankönyveiket a százötödik oldalon, és kezdjék el tanulmányozni a bűbájt, amelyet ott találnak.
Hagytam nekik egy kis időt, hogy megnézzék, mit is tanulnak ma, majd újra megszólaltam:
- Amint megidézték a kígyót, rögtön használják rajta a Reduciot, persze ha még az állatot sem sikerül megidézniük, akkor nem kell a másik varázslat sem - itt gúnyosan elvigyorodtam, és rápillantottam Timre, aki most nyugtalanul ült a helyén.
- Akkor a mai felelőink, akik a robbantó átkokról és a Legilimentről mesélnek nekünk, Ms. Niel és legyen mondjuk... Mr. Acerlot. Mind a ketten jöjjenek.
Neki támaszkodtam az asztalnak, és vártam, hogy beszélni kezdjenek.
Detty:
Épp végeztem a reggelivel, és elindultam első órámra, mikor valakit megláttam közeledni. Most nem volt vele az egész csűrhe, egyedül jött. Így megnézve Brendont, nagyon is jól nézett ki. Helyes volt, és ami a legjobb az egészben, hogy Cole barátja, így drága bátyámat is idegesíteni tudnám. Az egyetlen probléma, hogy ők most egy pisis tizenegy évesnek hiszenk, pedig ha tudnák, hogy már tizennégy vagyok, biztosan máshogy állnának hozzám. És ezt is kinek köszönhetem? Anyámnak, aki elintézte, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amiért megbuktam. Valhol hálás voltam neki, de a másik felemet, már nem is érdekelte, hogy ennyi idősen kell újra kezdenem az iskolát. Ez egy nagy titok volt, még Nathaniel emlékeit is módosították anyámék, csak mi hárman tudtunk róla, és nem is akarták senkinek sem elmondani.
A srác oda ért hozzám, és látszott rajta, hogy zavarban van. Én nem mutattam érzelmekt, akár egy rideg kőszobor.
- Szia Brendon - köszöntöttem nyavajgós hangon. - Mi járatban? Nem órán kéne lenned?
- Ez dícséretes haver - küldtem Tim felé egy keserű mosolyt. - Nekem is azt kéne tennem. Nem várni, egy ilyen... ilyen... áááá hagyjuk.
Nagy hévvel indultam be a terembe, miután kikaptam Brendon kezéből a kis fecnit, amihez még utasítást is osztogatott. Becsörtettem, majd az utolsó padban foglaltam helyet, hogy minden általam ismert nőneműtől elég messze legyek. Sem anyám, sem Viviana közelségére nem vágytam. Mind a kettőből elegem volt. Eszembejutott a levél, amit Brendontól kaptam, Kihajtottam az aprócska pergament, és szemem falni kezdte a sorokat. Mikor végeztem, összegyűrtem a lapot, és villámló tekintettel indultam kifelé, de az ajtóban, neki ütköztem a drága professzorunknak.
- ... reggelt, professzor - tudtam, hogy bántani fogja, hogy így szólítom meg, mégha nem is mutatja ki, belül sírni tudott volna. Ebben biztos voltam. Vagy mégsem?
- Mr. Hemsworth, menjen vissza a helyére mert az óra elkezdődött - intett a helyemre, én pedig kellettlenül visszasétáltam, és magam előtt összefontam karjaimat.
Cia:
A terembe belépve, nagy hangzavar fogadott, de mit várjak a hatodévesektől. Fiamat láttam meg, aki forrongva indul kifelé az ajtón, majdnem fel is lökött. Rideg volt, de nem tudott megérinteni a dolog, ha ő így, hát én is így.
- Mr. Hemsworth, menjen vissza a helyére mert az óra elkezdődött.
Az ajtót hangosan vágtam be magam után, hogy mindenkinek feltűnjön, hogy megjöttem. A katedrához sétáltam, majd intettem nekik, hogy üljenek le.
- Jó reggelt, a társaságnak - biccentettem majd, körbe néztem a teremben, és néhány megfelelő áldozatot kerestem a feleltetésre. Első kiszemeltem, Sebastian lett, mint minden órán, a másik pedig most Viviana volt.
- Kérem, hogy nyissák ki a tankönyveiket a százötödik oldalon, és kezdjék el tanulmányozni a bűbájt, amelyet ott találnak.
Hagytam nekik egy kis időt, hogy megnézzék, mit is tanulnak ma, majd újra megszólaltam:
- Amint megidézték a kígyót, rögtön használják rajta a Reduciot, persze ha még az állatot sem sikerül megidézniük, akkor nem kell a másik varázslat sem - itt gúnyosan elvigyorodtam, és rápillantottam Timre, aki most nyugtalanul ült a helyén.
- Akkor a mai felelőink, akik a robbantó átkokról és a Legilimentről mesélnek nekünk, Ms. Niel és legyen mondjuk... Mr. Acerlot. Mind a ketten jöjjenek.
Neki támaszkodtam az asztalnak, és vártam, hogy beszélni kezdjenek.
Detty:
Épp végeztem a reggelivel, és elindultam első órámra, mikor valakit megláttam közeledni. Most nem volt vele az egész csűrhe, egyedül jött. Így megnézve Brendont, nagyon is jól nézett ki. Helyes volt, és ami a legjobb az egészben, hogy Cole barátja, így drága bátyámat is idegesíteni tudnám. Az egyetlen probléma, hogy ők most egy pisis tizenegy évesnek hiszenk, pedig ha tudnák, hogy már tizennégy vagyok, biztosan máshogy állnának hozzám. És ezt is kinek köszönhetem? Anyámnak, aki elintézte, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amiért megbuktam. Valhol hálás voltam neki, de a másik felemet, már nem is érdekelte, hogy ennyi idősen kell újra kezdenem az iskolát. Ez egy nagy titok volt, még Nathaniel emlékeit is módosították anyámék, csak mi hárman tudtunk róla, és nem is akarták senkinek sem elmondani.
A srác oda ért hozzám, és látszott rajta, hogy zavarban van. Én nem mutattam érzelmekt, akár egy rideg kőszobor.
- Szia Brendon - köszöntöttem nyavajgós hangon. - Mi járatban? Nem órán kéne lenned?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése