Brendon leült a közeli padra, én is követtem őt, és mellé telepedtem. Karunk szinte súrolta egymást.
- Jól vagyok. Te legalább érdeklődsz. Másokat úgysem érdekel, hogy mi van velem, miután Illa drága megátkozott – küldtem felé egy keserű mosolyt, és lesütöttem arcomat, hogy ne lássa a szememben megcsillanó bánatot. A fiú folytatta tovább, és mikor leribancozta az anyámat, villámokat szóró tekintettek meredtem rá.
- Mi az, hogy ribanc? Te nem tudsz semmit – sziszegtem az arcába feldúltan. – Nem ismered, nem tudod min ment keresztül. Te csak abból ítéled meg, amit látsz, alaptalan vádakra építesz.
Még soha nem voltam ilyen ideges. Soha, senkinek nem sikerült így kihoznia a béketűrésemből, ami általában határtalan volt. Felkaptam oldaltáskámat, és épp el akartam viharozni, de még visszafordultam hozzá.
- Nem hinném, hogy a te anyád, bármivel is jobb lenne, mint az enyém. Anyám legalább elmondta, hogy min mentek régen keresztül, és mibe keveredtek ők négyen együtt. De ha jól tudom, arról nem tudsz, hogy anya volt a tiéd bizalmasa, és nem egyszer húzta ki bajokból. Ez semmit nem jelent..
Egy nyamvadt könnycsepp csordult ki szememből, amit egy hanyag mozdulattal letöröltem, majd el is indultam az órámra. Biztos, hogy elkéstem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése