Viviana

Merengve figyeltem, ahogy a szél játszadozik a csillámló víztükörrel, mikor valaki helyet foglalt mellettem a fűben. Mikor oldalra pillantottam, a sejtésem beigazolódott. Nate annyira édesen és szomorúan nézett rám, hogy megremegett a gyomrom. Egyáltalán hogy képes ilyenre? Hogy rám néz, nekem meg elszáll minden akaraterőm. Szerettem volna elmenni, otthagyni őt, hogy megérezze ő is egy kicsit, hogy milyen az, amikor csak úgy faképnél hagyják. De nem ment. Sokkal jobban vágytam rá, hogy ottmaradjak vele, átöleljen, és ne kelljen semmivel sem törődnöm. El akartam menni, de mikor megcsókolt, teljesen elgyengültem és csak ködös tekintettel tudtam felnézni rá.
- Szeretnék… de nem megy. – suttogtam, mert ennél nagyobb hangerőt nem tudtam volna produkálni. Átkaroltam a nyakát is ismét lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam. Türelmetlenül faltam ajkait, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarom elveszíteni őt…