Zoe és Nate
Ott támaszkodtam a fal mellett és mélyen néztem a férfi szemeibe, melyekkel nyugodtan meredt rám. Már megint összezavart, ugyanis még mindig nem voltam biztos benne, hogy nem akar-e megölni, vagy bezárni valahova, és addig kínozni, míg fájdalmamban már fel nem üvöltök.
- Igen, talán túl közel is - fordítottam el tekintetem, de azért gúnyosan elvigyorodtam. Minden férfi, mindegy, hogy az farkas, vámpír, vagy varázsló, csak egyet akar. Na Jason ebből nem fog enni, ugyanis nem bízok benne. Darren tanításai hatásosnak bizonyultak. Már egy farkasra sem tudtam ugyan úgy nézni. És még az a tény sem tudta döntésemet megrendíteni, hogy vámpír vér is csörgedezik az ereiben. Mert benne él a farkas.
Ellkötem magamtól, hogy ne legyek úgy sarokba szorítva, de ekkor kivágódott az ajtó, és két ismerős személyt láttam meg a szélesre tárt keretben. Brendon és Nathaniel voltak azok. Nem tudtam, mégis mit kerestek itt, de nyugodtan visszamehetnének az iskolába. Tudtommal már Brendon sem farkas, és egyébként sem kéne Olaszországban lennie. Miért nem tudtak az iskolában maradni. Nate megkövülten bámult rám, én meg egyszerűen el tudtam volna süllyedni szégyenemben. A bátyám volt és ő mindig kiállt mellettem, viszont én nem osztottam meg vele a titkaimat ezért is járunk most ott, ahol.
- Nathaniel - mondtam neki ridegen, pedig azt hittem hangomat sikerül ellágyítanom. - Brendon - biccentettem most a másik fiú felé is, majd ahogy Jason elindult az asztalához, én Natehez sétáltam és csak előtte álltam meg, és könyörögve néztem fel rá.
- Nate, ne haragudj rám - mondtam neki csendesen, majd lehajtottam fejem és hozzábújtam. Milyen régen is láttam már. Nagyon hiányzott. Azt hittem egy hatalmas pofon után el fog lökni magától, de nem így történt. Szorosan magához szorítt és egy puszit is nyomott a homlokomra.
- Zoe, miért tetted ezt velem? - kérdezte fájdalmasan, de egyszerűen belém fagyott a szó. - Azt hittem csak úgy elköltöztél, senkinek nem szólva. Féltem, hogy soha többé nem foglak látni. Aztán egy ilyen találkozón futunk össze. Érdekes - állapította meg titokzatosan a végét, majd egy kicsit eltolt magától és végig mért tetőtől talpig. - Olyan fehér vagy, mint aki már évtizedek óta nem látott napfényt. Mit keresel itt? - nézett rám komolyan.
- Sajnálom Nate, nem akartam, de ezt láttam helyesnek. Ha megtudnád, miért döntöttem így, te is megértenél. Azt meg elhiheted, nem saját önszántamból vagyok itt - mondtam neki gúnyosan, majd Brendonra szegztem tekintetem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled, Brendon - köptem oda ridegen a szavakat. - Dolgom van - mondtam ridegen, majd remegő lábakkal, de elindultam Jasonhöz. Nate is beljebb sétált, majd Brendon mellett állt meg. Hát, még m indig nem értettem, hogy Nate-nek mi az isten köze van ahhoz, ami itt folyik. Ha Jason csak egy fogával, vagy a karmaival hozzá nyúl, esküszöm, hogy megölöm. De az biztos, hogy megöletem. Nem érdekel, csak a bátyámat ne keverjék ebbe bele.
- Jason, vissza akarok menni - mondtam, majd megtámaszkodtam az ablakba.
Ott támaszkodtam a fal mellett és mélyen néztem a férfi szemeibe, melyekkel nyugodtan meredt rám. Már megint összezavart, ugyanis még mindig nem voltam biztos benne, hogy nem akar-e megölni, vagy bezárni valahova, és addig kínozni, míg fájdalmamban már fel nem üvöltök.
- Igen, talán túl közel is - fordítottam el tekintetem, de azért gúnyosan elvigyorodtam. Minden férfi, mindegy, hogy az farkas, vámpír, vagy varázsló, csak egyet akar. Na Jason ebből nem fog enni, ugyanis nem bízok benne. Darren tanításai hatásosnak bizonyultak. Már egy farkasra sem tudtam ugyan úgy nézni. És még az a tény sem tudta döntésemet megrendíteni, hogy vámpír vér is csörgedezik az ereiben. Mert benne él a farkas.
Ellkötem magamtól, hogy ne legyek úgy sarokba szorítva, de ekkor kivágódott az ajtó, és két ismerős személyt láttam meg a szélesre tárt keretben. Brendon és Nathaniel voltak azok. Nem tudtam, mégis mit kerestek itt, de nyugodtan visszamehetnének az iskolába. Tudtommal már Brendon sem farkas, és egyébként sem kéne Olaszországban lennie. Miért nem tudtak az iskolában maradni. Nate megkövülten bámult rám, én meg egyszerűen el tudtam volna süllyedni szégyenemben. A bátyám volt és ő mindig kiállt mellettem, viszont én nem osztottam meg vele a titkaimat ezért is járunk most ott, ahol.
- Nathaniel - mondtam neki ridegen, pedig azt hittem hangomat sikerül ellágyítanom. - Brendon - biccentettem most a másik fiú felé is, majd ahogy Jason elindult az asztalához, én Natehez sétáltam és csak előtte álltam meg, és könyörögve néztem fel rá.
- Nate, ne haragudj rám - mondtam neki csendesen, majd lehajtottam fejem és hozzábújtam. Milyen régen is láttam már. Nagyon hiányzott. Azt hittem egy hatalmas pofon után el fog lökni magától, de nem így történt. Szorosan magához szorítt és egy puszit is nyomott a homlokomra.
- Zoe, miért tetted ezt velem? - kérdezte fájdalmasan, de egyszerűen belém fagyott a szó. - Azt hittem csak úgy elköltöztél, senkinek nem szólva. Féltem, hogy soha többé nem foglak látni. Aztán egy ilyen találkozón futunk össze. Érdekes - állapította meg titokzatosan a végét, majd egy kicsit eltolt magától és végig mért tetőtől talpig. - Olyan fehér vagy, mint aki már évtizedek óta nem látott napfényt. Mit keresel itt? - nézett rám komolyan.
- Sajnálom Nate, nem akartam, de ezt láttam helyesnek. Ha megtudnád, miért döntöttem így, te is megértenél. Azt meg elhiheted, nem saját önszántamból vagyok itt - mondtam neki gúnyosan, majd Brendonra szegztem tekintetem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled, Brendon - köptem oda ridegen a szavakat. - Dolgom van - mondtam ridegen, majd remegő lábakkal, de elindultam Jasonhöz. Nate is beljebb sétált, majd Brendon mellett állt meg. Hát, még m indig nem értettem, hogy Nate-nek mi az isten köze van ahhoz, ami itt folyik. Ha Jason csak egy fogával, vagy a karmaival hozzá nyúl, esküszöm, hogy megölöm. De az biztos, hogy megöletem. Nem érdekel, csak a bátyámat ne keverjék ebbe bele.
- Jason, vissza akarok menni - mondtam, majd megtámaszkodtam az ablakba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése