Zoe
Ismét az iskolában voltam, habár nehezen tudtam csak visszaszokni a napi rutinok és általánosságok közé. De muszáj volt visszajönnöm, legalább amíg befejezem az iskolát.
Visszajöttem és tele vagyok titkokkal. Melyeket senkinek nem mondhatok el, mert akkor megölnének engem és Darrent is. Azt viszont nem engedhetem. Meg kell védenem a népemet, viszont most egy embernek hatalmas szüksége lesz rám, aki iránt még mindig nem tudom mit érezzek, mit érezhetek. Egy biztos, most figyelnem kell rá, miután elmondtam neki amit muszáj megosztanom vele, hogy a szülei, bizony, már nem lesznek köztünk.
A nagyterembe tartottam, már vacsora idő volt, ezért ott fogom megtalálni a legnagyobb valószínűséggel. Nem is tévedtem, ugynis mikor beléptem a mardekár asztalánál már meg is pillantottam Brendont. Vettem egy mély lélegzetet és megigazítottam ruhámat, majd határozottan indultam el a srác felé. Szerencsére teljesen egyedül volt, se Nathaniel, se Sebastian, se Illa még csak Viviana sem volt körülötte. Hála az égnek. Ahogy mellé értem, leültem mellé, és pár percig csendben maradtam.
- Darwin, beszélnünk kell, és nem érdekel semmi féle kifogás. Az sem érdekel, ha ma este húsz randid lenne a vérfarkasokkal, mond le, és találkozzunk a szükség szobájában, vacsora után. Senkit ne hozz. A szüleidről lesz szó - fordultam el tőle és mondtam ridegen, a már szinte fájdalmas szavakat. Ő még nem tudta amit én tudtam.
Vacsora után, már siettem is a szükség szobájába, hogy a fiú előtt érkezzek. A szobába belépve, láttam, hogy minden éj fekete színben pompázott. Csak a fal színe játszott méregzöldben, és az a néhány gyertya és mécses melyek a szoba részeiben voltak elhelyezve, hogy egy kis világosségot kölcsönözzenek a sötét helyiségnek. Rajtam is egy sötétzöld, selyem ruha volt, mely tökéletesen simult törékeny alakomra, alul kibővült, viszont így is alig ért combközépig. Még volt rajtam egy apró boleró, de ez nem sokat védett a hideg ellen. Teljesen beleolvadtam a szoba színvilágába. Éppen leültem a kanapéra, lábaimat keresztbe téve, mikor kitárult az ajtó és Brendon lépett be rajta, aki vonakodva ugyan, de helyet foglalt a kanapék egyikén.
- Figyelj, ez fontos. Nem nekem, hanem neked és a testvéreidnek. Ne kérdezd, hogy miért én mondom el, mert ugysem mondom el, ne kérdezd, honnan tudom, mert erre sem fogok válaszolni. Ne kérdezd mi közöm volt a dologhoz, mert nem fogok válaszolni - kezdtem bele ridegen, és lassan tagolva a szavakat. - Tegnap este tudtam, meg, mi történt anyádékkal. Nagyon sajnálom, de autó balesetet szenvedtek - suttogtam a szavakat megtörten, és lehajtottam fejemet belül viszont fájt, hogy hazudok neki.
Ismét az iskolában voltam, habár nehezen tudtam csak visszaszokni a napi rutinok és általánosságok közé. De muszáj volt visszajönnöm, legalább amíg befejezem az iskolát.
Visszajöttem és tele vagyok titkokkal. Melyeket senkinek nem mondhatok el, mert akkor megölnének engem és Darrent is. Azt viszont nem engedhetem. Meg kell védenem a népemet, viszont most egy embernek hatalmas szüksége lesz rám, aki iránt még mindig nem tudom mit érezzek, mit érezhetek. Egy biztos, most figyelnem kell rá, miután elmondtam neki amit muszáj megosztanom vele, hogy a szülei, bizony, már nem lesznek köztünk.
A nagyterembe tartottam, már vacsora idő volt, ezért ott fogom megtalálni a legnagyobb valószínűséggel. Nem is tévedtem, ugynis mikor beléptem a mardekár asztalánál már meg is pillantottam Brendont. Vettem egy mély lélegzetet és megigazítottam ruhámat, majd határozottan indultam el a srác felé. Szerencsére teljesen egyedül volt, se Nathaniel, se Sebastian, se Illa még csak Viviana sem volt körülötte. Hála az égnek. Ahogy mellé értem, leültem mellé, és pár percig csendben maradtam.
- Darwin, beszélnünk kell, és nem érdekel semmi féle kifogás. Az sem érdekel, ha ma este húsz randid lenne a vérfarkasokkal, mond le, és találkozzunk a szükség szobájában, vacsora után. Senkit ne hozz. A szüleidről lesz szó - fordultam el tőle és mondtam ridegen, a már szinte fájdalmas szavakat. Ő még nem tudta amit én tudtam.
Vacsora után, már siettem is a szükség szobájába, hogy a fiú előtt érkezzek. A szobába belépve, láttam, hogy minden éj fekete színben pompázott. Csak a fal színe játszott méregzöldben, és az a néhány gyertya és mécses melyek a szoba részeiben voltak elhelyezve, hogy egy kis világosségot kölcsönözzenek a sötét helyiségnek. Rajtam is egy sötétzöld, selyem ruha volt, mely tökéletesen simult törékeny alakomra, alul kibővült, viszont így is alig ért combközépig. Még volt rajtam egy apró boleró, de ez nem sokat védett a hideg ellen. Teljesen beleolvadtam a szoba színvilágába. Éppen leültem a kanapéra, lábaimat keresztbe téve, mikor kitárult az ajtó és Brendon lépett be rajta, aki vonakodva ugyan, de helyet foglalt a kanapék egyikén.
- Figyelj, ez fontos. Nem nekem, hanem neked és a testvéreidnek. Ne kérdezd, hogy miért én mondom el, mert ugysem mondom el, ne kérdezd, honnan tudom, mert erre sem fogok válaszolni. Ne kérdezd mi közöm volt a dologhoz, mert nem fogok válaszolni - kezdtem bele ridegen, és lassan tagolva a szavakat. - Tegnap este tudtam, meg, mi történt anyádékkal. Nagyon sajnálom, de autó balesetet szenvedtek - suttogtam a szavakat megtörten, és lehajtottam fejemet belül viszont fájt, hogy hazudok neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése