Zoe

Szememben olthatatlan vágy égett, hogy megöljem Emmát, aki már az első találkozásunk óta nem volt szimpatikus a számomra. Ezek után pedig, csak még taszítóbbá vált számomra a nő jelleme. Legszívesebben, már rég megöltem volna. Azonban éppen túl sokan voltak körülöttünk. Félő, hogy valamelyik farkas megölne. Hoppácska. Van egy kis probléma, ugyanis engem semelyik nem bánthat, viszont fordítva semmi szabály nincs, hogy én nem nyúlhatok a korcsokhoz. Mikor azonban szemfogaimat előhoztam, valaki hátulról húzott el a nő közeléből.
- Engedjen el, engedjen már el - rángatóztam, miközben üvöltöttem támadómmal. Mikor azonban hátra néztem, Jasonnal találtam szembe magam. Egy kicsit meghúztam magam. Ő volt az egyetlen vérfarkas, akitől féltem. Így hát megmerevedtem, és csak szívverésemre fifyeltem, valamint a nőre, aki unalmas monológjába kezdett bele.
- Jesset, csak a holttestemen keresztül kapnátok meg - köptem undorodva, és ismét megrángattam kezeimet.
- Itt te vagy a szajha. Jason tud róla, hogy összefeküdtél Brendonnal, csak, hogy megbízzon veled? Ne ítélkezz az anyám felett, főleg ne vádold olyanokkal, melyekhez semmi közöd, és ráadásul az egész egymerő hazugság - ordítottam vele, de ekkor éreztem, hogy megerősödik a szorítás, és arcomon pofon csattant. Rugdosódni kezdtem, értelmetlenül, ugyanis a férfi semmit nem érzett. Hogy rohadna meg ott, ahol van. Nem figyeltem semmire, mikor rámtette a karkötőt. Ordítani tudtam volna a fájdalomtől, de csak egy könnycseppnek engedtem szabad utat. Ahogy lecsöppent a padlóra, már el is párolgott.
- Biztos benne, hogy engem nem fog többet látni? Szerintem át kellene egy kicsit alakítani Darren fekete listáját, melynek maga áll a tetején. Azt hiszem intézkedem is.
Egy határozott mozdulattal változtam át, és löktem el magamtól a szorítókezeket és ugrottam Emmának. Nem kellett sokat küzdenem, ugyanis figyelmetlen volt és megijedt. Párszor földhöz vágtam, majd kitörtem a nyakát, és egy hatalmas hús cafatot téptem ki a nyakából. A nő holtan esett össze.

- Remélem, most mindenki mesziről elkerüli a fiamat - mondtam nekik erélyesen, majd a nekem támadó farkasokra néztem. Nagy volt a ház ezért a másik irányba indultam. Egyszer csak a nappaliban tűntem fel, ahol a rettentő rossz állapotban lévő Brendont láttam meg, mellette pedig Timet.
- Tim, mi van Brendonnal? - siettem oda hozzájuk, majd letérdeltem Brendon mellé. Végig simítottam arcán, majd egy könnycseppem hullott az arcára. Ahogy bőréhez ért, nem párologni kezdett, hanem ezüstös csillogásba vonta Brendon testét. Egy kicsit arrébb másztam, de aztán visszamentem a földön fekvő sráchoz.
- Brendon, nem mehetsz el. Azonnal kelj fel - mondtam neki, és megrángattam felsőjét, hogy felébredjen. Meg sem mozdult.
- Sebastian, csinálj már valamit - szóltam oda hangosan és hisztérikusan a fiúnak. Tudtam, bármelyik pillanatban jöhetnek a farkasok és elvihetnek, de most Brendon volt a legfontosabb. Talán szerettem még? Nem tudom. Talán, de már nem azzal az őrült szenvedéllyel. Vagy csak elfojtottam. Nem. Darrent szeretem. És ha nem megyek vissza, biztos, hogy aggódni és keresni fog. Nem kell nekem egy aggódó pasas.
- Kérlek, ébredj fel. Jessenek szüksége van rád - mondtam halkan, majd közelebb hajoltam hozzá, és valami érdekesre lettem figyelmes. Brendonnak egyáltalán nem volt farkas szaga. Megszűnt. De ez, lehetetlen. Vagy csak én gondolom így? Halandó lett. Ismét varázsló, már nem vérfarkas. Ezzel a nyugalmas és bizakodó érzéssel szívemben csókoltam meg. Mikor, azonban elhúzódtam, éreztem, hogy két erős kar ragadt meg, és már el is rántottak Brendontól. Timet figyeltem, aki csak állt. Őt nem támadták.
- Sebastian, kérlek segíts - néztem rá könyörögve, ahogy a pince felé vonszolt két farkas.