Tébolyultan pásztáztam végig London szürke, elhagyott és sötét sikátorait. A vérfarkasok után kutattam, de seemi jelét nem találtam eddig, hogy a közelben lennének. Szagokat az idegesség miatt nem éreztem, ezért elveszett voltam.
Már harmadszorra sétáltam el egy mocskos, hosszú és sötét útszakaszon, ahol eddig egy ember sem volt. Nem úgy, mint a többi sikátorban, ahol a fal mentén egy méterenként csövesek feküdtek, kidobált karton papírokon, koszos anyagdarabokon. Undorító volt, szerencsére itt nem voltak. Ezért is álltam meg itt pihenni egy kicsit. Hátamat a falnak vetettem, és egészen elhagytam magam, mikor egy hófehér alak közeledett felém. Hófehér, szögegyenes haja és szakálla volt, világos kék szemekkel, melyek egyáltalán nem ridegen, vagy hűvösen csillogtak, hanem sokkal inkább voltak kedélyesek és csalfák. Ruhája, egy egyszerű, hófehér palást volt, mégis tiszteletet követelt. Talán ezért is nem ijedtem meg tőle. De lehet rosszul tettem. Ugyanis, mikor mellém ért, szemei feketébe váltottak, és a világos talár helyett, egy szakadt fekete köpenyt viselt. Szakálla, körszakállá változott, haja pedig ugyan csak rövidebb és sötétebb lett. Már nem igazán volt rá mondható, hogy bizalom gerjesztő. Menekülnöm, vagy támadnom már késő volt. Szemeivel az enyémeket tartotta fogva, és lábaim is a földbe gyökereztek, karjaim sem mozdultak.
Ekkor egy erős hasogató érzést éreztem a fejemben, majd lejátszódott előttem, elég részletesen az elmúlt életem, pár pillanat leforgása alatt. Talán túl részletesen is, nagy hangsúlyt fektetve a Vámpírrá válásom részleteire, és Darrennel való kapcsolatomra, a férfi tanításaira. Majd a fiam jelent meg előttem. Jesse és Brendon, de egy pillanat alatt Brendon, mint farkas eltűnt, és Tim jelent meg ember alakban, mellette pedig én vámpírként. Nem tudtam, ez mit jelent, de volt egy olyan érzésem, hogy semmi jót.
- Hagyjon, mit akar? - nyögtem, ki mikor végre hátrébb lépett tőlem, és arcán ijedtséget fedeztem fel. Mellkasom vadul hullámzott.
- Mit akar tőlem? - kérdeztem, majd körözni kezdett körülöttem.
- Hol a teremtőd? Ki az? - kérdezte teljesen ridegen.
- Én kérdeztem először, nem fogok válaszolni - köptem hozzá a szavakat, majd elindultam, de ekkor a karomnál fogva erősen visszarántott és a falhoz dobott. Csak nyikkantam egyet, majd nagy nehezen feltápászkodtam és sértetten néztem szemébe.
- Gyerünk, hogy hívják? - kiabált rám, idegesen.
- Nem mondom meg - szegtem fel tekintetemet büszkén.
Éreztem, hogy valami összeszorítja a testemet, és mintha össze akarna nyomni. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem engedtem, hogy egy szó is kijöjjön a számon.
- Kis lány, ne szórakozz, meg kell tudnom, mert valaki nagy bajban van - mondta szinte kétségbeesetten.
- Lachain - leheltem egész halkan, majd a férfi szinte hátra ugrott.
- Hol van? Mutasd, látnom kell - ismételte újra, és letépte a taláromat.
- Héééé - löktem el magamtól, és most nem akadályozott meg. A földre zuhant, majd meghajolt előttem. Csak értetlenül meredtem a férfire.
- Mit akar tőlem?
- A tetoválásodat szeretném megnézni - mondta alázatosan, és közelebb jött, de a tisztes távolságot megtartva. Csak felhúztam a fekete toppot, és kivillantottam a tetoválást.
A férfi kezét a tetováláshoz érintette, melyben most ezüst szálak futottak. Nem szívesen nézegettem, de most érdekesnek tűnt.
- Mi ez? - böktem rá a sebhelyre.
- Varázslat. Általában évszázadonként visel valaki ilyet csak. Te voltál a kiválasztott. Ez egy nagyon bonyolult varázslat, mely akkor teljesedik be, ha vérfarkasnak és vámpírnak gyermeke születik. A vérfarkasok azt hiszik, a fiad, Jesse, a kiválasztott, mivel a te fiad. Neked kell megszülnöd a gyermeket, ezért van rajtad a jel - mutatott itt a tetoválásra. - Mivel mind a két éjszakai faj azt akarja, hogy megszülessen, védve vagy. Nem tudnak bántani. Azt hiszik, Jesse, Brendon Darwin fia, aki vérfarkas és ezzel be is lenne fejezve a mágia. Pedig nagyon is tévednek. Azt hiszik a farksok, hogy győztek. De ha Jesset felavatják az ő oldalukon, bele is hallhat - fejezte be a férfi, de még hozzátett egy mondatot. - Egyet jegyezz meg. Nem az a fontos, hogy te mit akarsz, hanem, hogy mi lenne a legjobb a két fajnak. Egy biztos, el kell kerülnöd a farkasokat, mert most veszélyt jelentenek rád. Még jövök - mondta a férfi és eltűnt a ködös utcában.
Ott álltam még egy ideig, és gondolkodtam. Nekem erre ugyan nem volt szükségem, nem akarok semmiféle kiválasztott lenni. És főleg nem fogok egy vérfarkasnak gyereket szülni. Kizárt. Brendon és én soha többé nem leszünk együtt. Darrennel vagyok már, nem megyek vissza Bredhez. Neki dőltem a falnak, és néztem a csillagokat az égen. A fiam bármelyik pillanatban meghalhat. Ebben a pillanatban lábdobogást hallottam, majd egy nőt láttam szaladni felém.
- Caroline - leheltem halkan, majd megláttam, ahogy kezében ott tartja fiamat. Rögtön megörültem neki, majd már ki is kaptam Jesset a kezéből, és szorosan magamhoz öleltem.
- Jesse, kicsim - adtam egy puszit fejére, majd egy könnycsepp gördült végig hamvas arcomon. - Köszönöm, Care - néztem rá hálásan, majd megnéztem fiamat és nem értettem magam. Hogy tehettem ezt? Nem érdemlem meg, Jesset. Szeretem a fiam. Mikor meghallottam, hogy Brendont elkapták a farkasok, már tudtam mit kell tennem.
- Care, vidd a Roxfortba, kérlek. És nagyon vigyázz rá. Senkinek nem adhatod oda, csak a te kezedben lehet, egy léleknek sem. Érthető? - kérdeztem zilálva, majd átadtam neki Jesset. És már ott sem voltam.
Mikor megálltam Brendon háza előtt, arcom megfeszült. Nagy akarat erőre volt szükségem, hogy bemenjek, de megtettem. Talán nem Brendon miatt. Talán nem a mágia miatt. A fiam miatt. Bosszút kell állnom. Már majdnem ott voltam, mikor Tim rontott be a házba. Mit művel itt? Csak rohantam utána, de mikor átkokat kezdett lövöldözni, neki feszültem a ház falának. Ez nem normális. Egy két vérfarkassal könnyedén végezhettem. Eléggé elanyátlanododottak voltak. Gyorsan végeztem velük, majd Tim jött ki Brendonnal, és engem is maga után kezdett húzni.
- Engedj el, ugyis bemegyek. Nem megyek el. Tim, hagyj már békén. Nem akarlak bántani, kérlek - néztem rá könyörögve, és végig simítottam arcélén. - Jesse Care-nél van. Vigyázz rá, ha nem találkoznék vele. Neveld fel - szorítottam meg a kezét, majd Brendonnak biccentettem és beléptem a helyiségbe, ahol rengetegen voltak. Emmát biztosan felismertem, és Jasoont is, akiről Bred mesélt már.
- Szép estét a mocskos, korcs társaságnak - biccentettem gúnyosan feléjük, majd Emma elé sétáltam és éreztem, ahogy megfagy közöttünk a levegő. Közelebb sétáltam Emmához, és mielőtt megmozdulhatott volna, a falhoz csaptam. Majd vérben forgó tekintettel fordultam a "nagykutya" felé.
- Na, mi az? Csak nem megijesztett a belépőm? Ennek igazán örülök. Csak, hogy tudd, Jason, amelyik farkasod megharap, halott. Nem bántanátok. Kellek nektek - köptem undorodva a szavakat, majd felrántottam a felsőm, jól láthatóvá téve a tetoválást. Itt a vége - köptem, majd ismét Emmához fordultam és a falhoz vágtam.
- Nem én vagyok a kicsi lány, édes...
Már harmadszorra sétáltam el egy mocskos, hosszú és sötét útszakaszon, ahol eddig egy ember sem volt. Nem úgy, mint a többi sikátorban, ahol a fal mentén egy méterenként csövesek feküdtek, kidobált karton papírokon, koszos anyagdarabokon. Undorító volt, szerencsére itt nem voltak. Ezért is álltam meg itt pihenni egy kicsit. Hátamat a falnak vetettem, és egészen elhagytam magam, mikor egy hófehér alak közeledett felém. Hófehér, szögegyenes haja és szakálla volt, világos kék szemekkel, melyek egyáltalán nem ridegen, vagy hűvösen csillogtak, hanem sokkal inkább voltak kedélyesek és csalfák. Ruhája, egy egyszerű, hófehér palást volt, mégis tiszteletet követelt. Talán ezért is nem ijedtem meg tőle. De lehet rosszul tettem. Ugyanis, mikor mellém ért, szemei feketébe váltottak, és a világos talár helyett, egy szakadt fekete köpenyt viselt. Szakálla, körszakállá változott, haja pedig ugyan csak rövidebb és sötétebb lett. Már nem igazán volt rá mondható, hogy bizalom gerjesztő. Menekülnöm, vagy támadnom már késő volt. Szemeivel az enyémeket tartotta fogva, és lábaim is a földbe gyökereztek, karjaim sem mozdultak.
Ekkor egy erős hasogató érzést éreztem a fejemben, majd lejátszódott előttem, elég részletesen az elmúlt életem, pár pillanat leforgása alatt. Talán túl részletesen is, nagy hangsúlyt fektetve a Vámpírrá válásom részleteire, és Darrennel való kapcsolatomra, a férfi tanításaira. Majd a fiam jelent meg előttem. Jesse és Brendon, de egy pillanat alatt Brendon, mint farkas eltűnt, és Tim jelent meg ember alakban, mellette pedig én vámpírként. Nem tudtam, ez mit jelent, de volt egy olyan érzésem, hogy semmi jót.
- Hagyjon, mit akar? - nyögtem, ki mikor végre hátrébb lépett tőlem, és arcán ijedtséget fedeztem fel. Mellkasom vadul hullámzott.
- Mit akar tőlem? - kérdeztem, majd körözni kezdett körülöttem.
- Hol a teremtőd? Ki az? - kérdezte teljesen ridegen.
- Én kérdeztem először, nem fogok válaszolni - köptem hozzá a szavakat, majd elindultam, de ekkor a karomnál fogva erősen visszarántott és a falhoz dobott. Csak nyikkantam egyet, majd nagy nehezen feltápászkodtam és sértetten néztem szemébe.
- Gyerünk, hogy hívják? - kiabált rám, idegesen.
- Nem mondom meg - szegtem fel tekintetemet büszkén.
Éreztem, hogy valami összeszorítja a testemet, és mintha össze akarna nyomni. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem engedtem, hogy egy szó is kijöjjön a számon.
- Kis lány, ne szórakozz, meg kell tudnom, mert valaki nagy bajban van - mondta szinte kétségbeesetten.
- Lachain - leheltem egész halkan, majd a férfi szinte hátra ugrott.
- Hol van? Mutasd, látnom kell - ismételte újra, és letépte a taláromat.
- Héééé - löktem el magamtól, és most nem akadályozott meg. A földre zuhant, majd meghajolt előttem. Csak értetlenül meredtem a férfire.
- Mit akar tőlem?
- A tetoválásodat szeretném megnézni - mondta alázatosan, és közelebb jött, de a tisztes távolságot megtartva. Csak felhúztam a fekete toppot, és kivillantottam a tetoválást.
A férfi kezét a tetováláshoz érintette, melyben most ezüst szálak futottak. Nem szívesen nézegettem, de most érdekesnek tűnt.
- Mi ez? - böktem rá a sebhelyre.
- Varázslat. Általában évszázadonként visel valaki ilyet csak. Te voltál a kiválasztott. Ez egy nagyon bonyolult varázslat, mely akkor teljesedik be, ha vérfarkasnak és vámpírnak gyermeke születik. A vérfarkasok azt hiszik, a fiad, Jesse, a kiválasztott, mivel a te fiad. Neked kell megszülnöd a gyermeket, ezért van rajtad a jel - mutatott itt a tetoválásra. - Mivel mind a két éjszakai faj azt akarja, hogy megszülessen, védve vagy. Nem tudnak bántani. Azt hiszik, Jesse, Brendon Darwin fia, aki vérfarkas és ezzel be is lenne fejezve a mágia. Pedig nagyon is tévednek. Azt hiszik a farksok, hogy győztek. De ha Jesset felavatják az ő oldalukon, bele is hallhat - fejezte be a férfi, de még hozzátett egy mondatot. - Egyet jegyezz meg. Nem az a fontos, hogy te mit akarsz, hanem, hogy mi lenne a legjobb a két fajnak. Egy biztos, el kell kerülnöd a farkasokat, mert most veszélyt jelentenek rád. Még jövök - mondta a férfi és eltűnt a ködös utcában.
Ott álltam még egy ideig, és gondolkodtam. Nekem erre ugyan nem volt szükségem, nem akarok semmiféle kiválasztott lenni. És főleg nem fogok egy vérfarkasnak gyereket szülni. Kizárt. Brendon és én soha többé nem leszünk együtt. Darrennel vagyok már, nem megyek vissza Bredhez. Neki dőltem a falnak, és néztem a csillagokat az égen. A fiam bármelyik pillanatban meghalhat. Ebben a pillanatban lábdobogást hallottam, majd egy nőt láttam szaladni felém.
- Caroline - leheltem halkan, majd megláttam, ahogy kezében ott tartja fiamat. Rögtön megörültem neki, majd már ki is kaptam Jesset a kezéből, és szorosan magamhoz öleltem.
- Jesse, kicsim - adtam egy puszit fejére, majd egy könnycsepp gördült végig hamvas arcomon. - Köszönöm, Care - néztem rá hálásan, majd megnéztem fiamat és nem értettem magam. Hogy tehettem ezt? Nem érdemlem meg, Jesset. Szeretem a fiam. Mikor meghallottam, hogy Brendont elkapták a farkasok, már tudtam mit kell tennem.
- Care, vidd a Roxfortba, kérlek. És nagyon vigyázz rá. Senkinek nem adhatod oda, csak a te kezedben lehet, egy léleknek sem. Érthető? - kérdeztem zilálva, majd átadtam neki Jesset. És már ott sem voltam.
Mikor megálltam Brendon háza előtt, arcom megfeszült. Nagy akarat erőre volt szükségem, hogy bemenjek, de megtettem. Talán nem Brendon miatt. Talán nem a mágia miatt. A fiam miatt. Bosszút kell állnom. Már majdnem ott voltam, mikor Tim rontott be a házba. Mit művel itt? Csak rohantam utána, de mikor átkokat kezdett lövöldözni, neki feszültem a ház falának. Ez nem normális. Egy két vérfarkassal könnyedén végezhettem. Eléggé elanyátlanododottak voltak. Gyorsan végeztem velük, majd Tim jött ki Brendonnal, és engem is maga után kezdett húzni.
- Engedj el, ugyis bemegyek. Nem megyek el. Tim, hagyj már békén. Nem akarlak bántani, kérlek - néztem rá könyörögve, és végig simítottam arcélén. - Jesse Care-nél van. Vigyázz rá, ha nem találkoznék vele. Neveld fel - szorítottam meg a kezét, majd Brendonnak biccentettem és beléptem a helyiségbe, ahol rengetegen voltak. Emmát biztosan felismertem, és Jasoont is, akiről Bred mesélt már.
- Szép estét a mocskos, korcs társaságnak - biccentettem gúnyosan feléjük, majd Emma elé sétáltam és éreztem, ahogy megfagy közöttünk a levegő. Közelebb sétáltam Emmához, és mielőtt megmozdulhatott volna, a falhoz csaptam. Majd vérben forgó tekintettel fordultam a "nagykutya" felé.
- Na, mi az? Csak nem megijesztett a belépőm? Ennek igazán örülök. Csak, hogy tudd, Jason, amelyik farkasod megharap, halott. Nem bántanátok. Kellek nektek - köptem undorodva a szavakat, majd felrántottam a felsőm, jól láthatóvá téve a tetoválást. Itt a vége - köptem, majd ismét Emmához fordultam és a falhoz vágtam.
- Nem én vagyok a kicsi lány, édes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése