Zoe
Mikor Brendon megcsókolt, remegés futott végig rajtam. Régen nem csókolt így már senki. Hiányzott az érintése, az, hogy mellettem legyen. Egy volt a baj, hogy ő ezt nem értékeli. Biztosan csak elragadtatta magát, sok volt ez így neki egyszerre. Sajnálom őt, de ezt nem mondhatom el neki, hogy hát én láttam ahogy megölik a szüleit. Pedig azt a két keserves sikítást, melyet hallattak és azok a kétségbeesett pillantások, melyeket felém küldtek, életem végéig kísérteni fognak. Prudence utolsó mondata pedig, minden pillanatban kísérteni fog: " Ha egyszer nem leszünk, nem szabad megőrizned se bútort, se semmit. Oszd szét, ajándékozd el a tárgyakat. Mindent... Nem akarom, hogy hátranézz. Nézz előre! Azt akarom, hogy nevess. Hogy szabad légy tőlünk, hogy ne fájjon." Ezt üzente a gyerekeinek, de túl gyáva vagyok, hogy ezt megosszam Brendonnal. Nem tudhatja meg, én mindig melette fogok maradni, mert tartozom neki. Örök életemben tartozni fogok neki ennyivel. És ezennel már az életemet is eldöntöttem. Nem maradhatok Darrennel. Hiányozni fog, szeretem, és nehéz lesz nélküle, de rám itt van szükség, Brendont egyedül soha nem hagyhatom.
- Kérlek, Brendon. Nem megyek vissza hozzá - leheltem csendesen, és szemeim megkeményedtek, minden érzelmet kitartóztattam belőlük. - Veled maradok, nem hagylak magadra. Ketten végig csináljuk. Nem küldhetsz el - mondataim közben belül zokogtam, és remegtem. Tudtam, hogy szükségem lesz Darrenre és nagyon hiányozni fog, talán belehalok a fájdalomba. De Brendont kell szeretnem, megígértem Pruenak.
Odaléptem a férfihez és most én csókoltam meg. Gyengéd voltam, és keserű. Ez olyan belenyugvás volt, hogy ez a sorsom és el kell fogadnom. A csókot megszakítottam, és Brendont a kanapéhoz kísértem, majd lenyomtam rá, én pedig az ölébe ültem, és szorosan bújtam hozzá.
- Brendon, nem tudsz elküldeni. Itt maradok veled - mondtam fájdalmas hangon, majd kezeimmel hajába túrtam, és megcsókoltam.
Mikor Brendon megcsókolt, remegés futott végig rajtam. Régen nem csókolt így már senki. Hiányzott az érintése, az, hogy mellettem legyen. Egy volt a baj, hogy ő ezt nem értékeli. Biztosan csak elragadtatta magát, sok volt ez így neki egyszerre. Sajnálom őt, de ezt nem mondhatom el neki, hogy hát én láttam ahogy megölik a szüleit. Pedig azt a két keserves sikítást, melyet hallattak és azok a kétségbeesett pillantások, melyeket felém küldtek, életem végéig kísérteni fognak. Prudence utolsó mondata pedig, minden pillanatban kísérteni fog: " Ha egyszer nem leszünk, nem szabad megőrizned se bútort, se semmit. Oszd szét, ajándékozd el a tárgyakat. Mindent... Nem akarom, hogy hátranézz. Nézz előre! Azt akarom, hogy nevess. Hogy szabad légy tőlünk, hogy ne fájjon." Ezt üzente a gyerekeinek, de túl gyáva vagyok, hogy ezt megosszam Brendonnal. Nem tudhatja meg, én mindig melette fogok maradni, mert tartozom neki. Örök életemben tartozni fogok neki ennyivel. És ezennel már az életemet is eldöntöttem. Nem maradhatok Darrennel. Hiányozni fog, szeretem, és nehéz lesz nélküle, de rám itt van szükség, Brendont egyedül soha nem hagyhatom.
- Kérlek, Brendon. Nem megyek vissza hozzá - leheltem csendesen, és szemeim megkeményedtek, minden érzelmet kitartóztattam belőlük. - Veled maradok, nem hagylak magadra. Ketten végig csináljuk. Nem küldhetsz el - mondataim közben belül zokogtam, és remegtem. Tudtam, hogy szükségem lesz Darrenre és nagyon hiányozni fog, talán belehalok a fájdalomba. De Brendont kell szeretnem, megígértem Pruenak.
Odaléptem a férfihez és most én csókoltam meg. Gyengéd voltam, és keserű. Ez olyan belenyugvás volt, hogy ez a sorsom és el kell fogadnom. A csókot megszakítottam, és Brendont a kanapéhoz kísértem, majd lenyomtam rá, én pedig az ölébe ültem, és szorosan bújtam hozzá.
- Brendon, nem tudsz elküldeni. Itt maradok veled - mondtam fájdalmas hangon, majd kezeimmel hajába túrtam, és megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése