2010. június 21., hétfő

Nathaniel

Nate

Sokáig ültem az ágyon és gondolkodtam. Nekem, gyerekem? Még azt se tudom, hogy én felnőttem-e már. Még csak most töltöm be a huszonnégy éves kort és már is legyen egy fiam? Egy olyan gyerek, aki belőlem is van? Ez rémisztő. És ha nem fogok tudni játszani vele? Mi lesz ha nem is fogom szeretni? És ha majd elejtem? Még meg se született és én már ilyen hülyeségeken töröm a fejem. Hát az igazán rám vall. Gratulálok Nathaniel Hemsworth, megint jól megcsináltad. Mondjuk, ha azt vesszük, hogy ott van Zoe, akinek már két gyereke van, és Jesse hamarosan Roxfortso lesz. Én le vagyok maradva.
A háló felől halk pityergést hallottam ezért lassú léptekkel mentem be. Vivi hátát a szekrénynek vetve zokogott. Merlin,most kell, hogy megsegíts. Kimért léptekkel a lány mellé sétáltam, majd leültem mellé és óvatosan átkaroltam a derekát. Mi van, ha ez is féj neki? Gyorsan el is engedtem, nem akartam, hogy bármi baja is legyen, főleg nem akartam én fájdalmat okozni neki.
- Viv, szeretlek - mondtam csendesen. - Tudod, hogy szeretlek, de nem tudom, most mit is kellene mondanom. Egy biztos. Az a pici fiú az enyém lesz és jó lenne gondoskodni róla. Fogalmam nincs mit fogunk csinálni vele, de nem hagylak egyedül - néztem féltőn a lányra, akinek arcán patakottak könnyei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése