Zoe
Csak hápogni volt erőm. Brendon a hülyeségeivel. Persze, Sebastian nem ilyen. Különben is, küzdhetett volna ezek ellen. Semmi nem kötelező, mindenki csak ember meg lehet beszélni a dolgokat. Nem hiszem el, hogy Brendon ennyire szerencsétlen volt. Én ha akartam volna valamit, biztos, hogy addig hisztizek és járok Sebastian nyakára amíg nem úgy lesz, ahogyan azt én akarom. Meg egyébként is, én nem szolgálnék más embert. Előbb döfném a karót a szívembe, mint hogy Sebastian szolgáljam. Miért nem állt ki magáért?
Ezután bementünk egy étterembe, ahol természetesen Brendon ismét külsőt cserélt.
- Persze, Mr O'Connor - hangsúlyoztam gunyorosan nevét. - Miért van szükség erre? Beszélned kellene Sebastiannal, ő is csak egy ember, nem kell hogy rettegésben élj - magyaráztam neki.
- Ugyan, attól, hogy hetente egy-két estét együtt töltünk nem fogom megismerni igazán - néztem rá büszkén, miközben rózsaszín ajkaimat keserű mosolyra húztam. - Sebastian el van a halálfalóival, akik lesik minden kívánságát. Igaz, hogy Seb nem az aki volt, de az érzések nem haltak ki belőle. Gyötrődik és szenved - néztem mélyen Brendon szemeibe, de aztán csak elkeseredetten lehorgasztottam fejem. - De nem tesz ellene semmit, ezért nem tudom sajnálni.
- Hogy tudtál megszökni? Nem vigyáztak rád? Vagy esetleg mindenkit megöltél? - kérdeztem vigyorogva és közben szétnéztem az étterembe, ahová egyre többen érkeztek. Nem egy ember volt közüllük halálfaló. Nagyon jó, Brendonnal annyi lesz, vagy nem.
- Mennünk kell Brendon - suttogtam csendesen, mikor a halálfalók leültek eg közeli asztalhoz. Nem ölhetik meg a férfit, kezeskedem érte és biztos, hogy Sebet is felkeresem, hacsak bántani merik. Biccentettem Brednek, majd mikor felállt, megragadtam a kezét és húzni kezdtem kifelé.
- Mit keresnek ezek itt? Egyáltalán, mi, hol vagyunk? - faggattam Brendont ahogy húztam keresztül a sikátoros útszakaszokon.
Csak hápogni volt erőm. Brendon a hülyeségeivel. Persze, Sebastian nem ilyen. Különben is, küzdhetett volna ezek ellen. Semmi nem kötelező, mindenki csak ember meg lehet beszélni a dolgokat. Nem hiszem el, hogy Brendon ennyire szerencsétlen volt. Én ha akartam volna valamit, biztos, hogy addig hisztizek és járok Sebastian nyakára amíg nem úgy lesz, ahogyan azt én akarom. Meg egyébként is, én nem szolgálnék más embert. Előbb döfném a karót a szívembe, mint hogy Sebastian szolgáljam. Miért nem állt ki magáért?
Ezután bementünk egy étterembe, ahol természetesen Brendon ismét külsőt cserélt.
- Persze, Mr O'Connor - hangsúlyoztam gunyorosan nevét. - Miért van szükség erre? Beszélned kellene Sebastiannal, ő is csak egy ember, nem kell hogy rettegésben élj - magyaráztam neki.
- Ugyan, attól, hogy hetente egy-két estét együtt töltünk nem fogom megismerni igazán - néztem rá büszkén, miközben rózsaszín ajkaimat keserű mosolyra húztam. - Sebastian el van a halálfalóival, akik lesik minden kívánságát. Igaz, hogy Seb nem az aki volt, de az érzések nem haltak ki belőle. Gyötrődik és szenved - néztem mélyen Brendon szemeibe, de aztán csak elkeseredetten lehorgasztottam fejem. - De nem tesz ellene semmit, ezért nem tudom sajnálni.
- Hogy tudtál megszökni? Nem vigyáztak rád? Vagy esetleg mindenkit megöltél? - kérdeztem vigyorogva és közben szétnéztem az étterembe, ahová egyre többen érkeztek. Nem egy ember volt közüllük halálfaló. Nagyon jó, Brendonnal annyi lesz, vagy nem.
- Mennünk kell Brendon - suttogtam csendesen, mikor a halálfalók leültek eg közeli asztalhoz. Nem ölhetik meg a férfit, kezeskedem érte és biztos, hogy Sebet is felkeresem, hacsak bántani merik. Biccentettem Brednek, majd mikor felállt, megragadtam a kezét és húzni kezdtem kifelé.
- Mit keresnek ezek itt? Egyáltalán, mi, hol vagyunk? - faggattam Brendont ahogy húztam keresztül a sikátoros útszakaszokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése