Zoe
Levegőt is elfelejtettem venni, így majdnem mefulladtam.
- Mi az, hogy engem látott utoljára? Mégis mit kerestem volna ott? A szellemek meghaltak, vagyis miután elhagyták a testüket, az agyuk egy részét is maguk mögött hagyják. Teljes tévedésből jöttek akkor oda hozzám. Azzal vádolsz, hogy én tettem? Hogy képes lettem volna megölni őket? - kiabáltam vele, teljesen kikelve magamból és közben észre sem vettem, hogy arcomon patakokban folytak végig a könnyek. Elnyomtam a cigarettát, majd egy szó nélkül vettem le Brendon bilincseit.
Megtöröltem arcom, és megint felrémlett előttem az az éjszaka. Nem én tettem. Soha nem öltem volna meg őket, akiket ismertem. Teljesen más ha az ember csak fenyegetőzik, meg hogy ha betartja a szavát és életeket olt ki.
- Ha láttad, akkor tudod azt is, hogy én nem öltem. Ha nem csak a kicsinyes dolgaiddal lettél volna elfoglalva, tudtad volna, hogy én segíteni akartam. Ha figyelsz rám, rájöhettél volna, hogy mi történt. De te nem tetted. Én egyedül voltam. Teljesen egyedül érted? Senki nem tudja mi történt, senki soha nem is akarom, hogy megtudja. Mert mit kapnék? Gúnyos pillantásokat? Lenéző vagy éppen sajnálkozó tekinteteket? Hát köszönöm én ebből nem kérek - mondtam neki ridegen, majd megfordultam és szembe néztem vele.
- Menj el innen. Nem érdekel semmi Brendon, csak menj el és hagyj magamra. Tökéletesen meg voltam eddig is nélküled, ezek után sem fogok semmiben igényt tartani rád - mondtam neki idegesen, majd neki estem mellkasának és apró ökleimmel ütni kezdtem. Nem voltam formában, kifáradtam a vetítéstől, így meg se érezhette. De jó volt kiadni magamból, legalább a feszültséget, ha már ezt a titkot soha senkivel nem oszthatom meg.
Levegőt is elfelejtettem venni, így majdnem mefulladtam.
- Mi az, hogy engem látott utoljára? Mégis mit kerestem volna ott? A szellemek meghaltak, vagyis miután elhagyták a testüket, az agyuk egy részét is maguk mögött hagyják. Teljes tévedésből jöttek akkor oda hozzám. Azzal vádolsz, hogy én tettem? Hogy képes lettem volna megölni őket? - kiabáltam vele, teljesen kikelve magamból és közben észre sem vettem, hogy arcomon patakokban folytak végig a könnyek. Elnyomtam a cigarettát, majd egy szó nélkül vettem le Brendon bilincseit.
Megtöröltem arcom, és megint felrémlett előttem az az éjszaka. Nem én tettem. Soha nem öltem volna meg őket, akiket ismertem. Teljesen más ha az ember csak fenyegetőzik, meg hogy ha betartja a szavát és életeket olt ki.
- Ha láttad, akkor tudod azt is, hogy én nem öltem. Ha nem csak a kicsinyes dolgaiddal lettél volna elfoglalva, tudtad volna, hogy én segíteni akartam. Ha figyelsz rám, rájöhettél volna, hogy mi történt. De te nem tetted. Én egyedül voltam. Teljesen egyedül érted? Senki nem tudja mi történt, senki soha nem is akarom, hogy megtudja. Mert mit kapnék? Gúnyos pillantásokat? Lenéző vagy éppen sajnálkozó tekinteteket? Hát köszönöm én ebből nem kérek - mondtam neki ridegen, majd megfordultam és szembe néztem vele.
- Menj el innen. Nem érdekel semmi Brendon, csak menj el és hagyj magamra. Tökéletesen meg voltam eddig is nélküled, ezek után sem fogok semmiben igényt tartani rád - mondtam neki idegesen, majd neki estem mellkasának és apró ökleimmel ütni kezdtem. Nem voltam formában, kifáradtam a vetítéstől, így meg se érezhette. De jó volt kiadni magamból, legalább a feszültséget, ha már ezt a titkot soha senkivel nem oszthatom meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése