- Szállj le rólam Goldwin, szar kedvem van. Ha nem jössz, találok mást helyetted. – morogtam, majd felálltam és előre mentem. Magamon tartottam a szokásos állarcomat, de a szemem másról árulkodott.
- Nem érdekel túlzottan Carter. Ő is csak egy a sok közül. – válaszoltam Prudencenek, majd nekidőltem az egy tölgyfának és behunytam a szemem.
- Szerintem hagyjuk, ott Stefanit ahol van. Ki kell hevernie, hogy egyik ágyból másikba mászik. – morogtam gúnyosan, majd felfigyeltem egy szürke macskabagolyra, ami épp felénk tartott. Ezt a madarat ismerem. Villámgyorsan pattantam fel és amilyen gyorsan csak tudtam kötöttem le a bagoly lábáról a levelet, aztán megsimogattam a fejét és hagytam, hogy felrepüljön a bagolyházba. Jó pár méterrel arrébb mentem barátnőimtől, majd csak ott nyitottam ki a levelet és kezdtem el olvasni. Ahogy egyre tovább haladtam a szövegben úgy váltotta fel az érdeklődést a düh, majd a megdöbbenés. Miután sikerült elolvasnom, egy ingerült mozdulattal széttéptem, majd a papír cetliket beledobtam a vízbe. Leültem a tópartra, majd ökölbe szorítottam remegő kezeimet. Mégis, hogy merészelte?! Szokásomhoz híven nem tudtam sokáig ülve maradni, ezért előhalásztam a nadrágom zsebéből a pálcámat és az ideges járkálás közben tűzlabdákat dobáltam a vízbe. Miután valamilyen szinten sikerült lenyugodnom visszasétáltam Pruékhoz és karbatett kézzel álltam meg, majd összeszorított fogaim közt egyetlen szót szűrtem ki.
- Damian. – ebből viszont már érteniük kellett. Damian Niel az egyetlen ember aki, fel tud idegesíteni ilyen szinten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése