Zoe
Vége. Hát, ez is elérkezett. Befejeztem az iskolát és most itt állok a Griffendél klubhelyiség közepén és azt se tudom mit fogok ezek után kezdeni magammal. Elballagtam, és most majd gyereket fogok nevelni? Eddig sem ment, nem fog ez menni nekem. Szükségem van a változatosságra, de az, hogy van két gyerekem, akikre vigyázzhatok nem fog kihúzni a szürke hétköznepokból. Szeretem Jesset és Beccát, de nekem ez kevés. Szabadságra vágyom, de ezt nem a példás anya szerepében fogom megkapni. Sebastian természetesen éli úri életét, nem kell semmivel sem foglalkoznia, a halálfalói elvégeznek helyette mindent. Kár, hogy a gyerekeimet nem bíznám rá egy halálfalóra sem. Ez így azért persze nem igaz, hiszen én magam is halálfaló vagyok, ha azt nézzük.
Lassan felsétáltam a szobámba, majd neki támaszkodtam az ablaküvegnek, és úgy néztem kifelé. El kellett mennem innen. Hiányozni fog. Nagyon.
Pár perc múlva, feldúltan pakoltam a cuccaimat a táskámba. Care már rég haza ment. Egyedül voltam, de valahogy jót tett ez a magány, és csend. Miután elkészültem lezuhanyoztam és elkezdtem öltözködni. Fehérneműben sétáltam le, ugysincs már itt senki. Leültem a fotelba, ahol most nem lobogtak a meleg színű lángok. Kihalt volt és üres, akár az iskola. Belefeledkeztem gondolataimba, mikor kicsapódni halottam az ajtót. Ki van itt ilyenkor? Mikor hátra néztem, hogy kizavarjam az ide érkezőt, egy régi és ismerős arccal találtam szembe magam. Először egy szó sem jött ki a torkomon. Miért van itt? Miután nyeltem egyet, határozottan néztem Sebastianra, akit már régen nem láttam.
- Kifelé, ez itt a griffendél klubehylisége és tudtommal, már se Mardekáros, se Tanuló nem vagy. Menj el - sziszegtem, majd felmentem, erősen becsaptam magam után az ajtót és lerogytam az ágyra. Mi van velem?
Vége. Hát, ez is elérkezett. Befejeztem az iskolát és most itt állok a Griffendél klubhelyiség közepén és azt se tudom mit fogok ezek után kezdeni magammal. Elballagtam, és most majd gyereket fogok nevelni? Eddig sem ment, nem fog ez menni nekem. Szükségem van a változatosságra, de az, hogy van két gyerekem, akikre vigyázzhatok nem fog kihúzni a szürke hétköznepokból. Szeretem Jesset és Beccát, de nekem ez kevés. Szabadságra vágyom, de ezt nem a példás anya szerepében fogom megkapni. Sebastian természetesen éli úri életét, nem kell semmivel sem foglalkoznia, a halálfalói elvégeznek helyette mindent. Kár, hogy a gyerekeimet nem bíznám rá egy halálfalóra sem. Ez így azért persze nem igaz, hiszen én magam is halálfaló vagyok, ha azt nézzük.
Lassan felsétáltam a szobámba, majd neki támaszkodtam az ablaküvegnek, és úgy néztem kifelé. El kellett mennem innen. Hiányozni fog. Nagyon.
Pár perc múlva, feldúltan pakoltam a cuccaimat a táskámba. Care már rég haza ment. Egyedül voltam, de valahogy jót tett ez a magány, és csend. Miután elkészültem lezuhanyoztam és elkezdtem öltözködni. Fehérneműben sétáltam le, ugysincs már itt senki. Leültem a fotelba, ahol most nem lobogtak a meleg színű lángok. Kihalt volt és üres, akár az iskola. Belefeledkeztem gondolataimba, mikor kicsapódni halottam az ajtót. Ki van itt ilyenkor? Mikor hátra néztem, hogy kizavarjam az ide érkezőt, egy régi és ismerős arccal találtam szembe magam. Először egy szó sem jött ki a torkomon. Miért van itt? Miután nyeltem egyet, határozottan néztem Sebastianra, akit már régen nem láttam.
- Kifelé, ez itt a griffendél klubehylisége és tudtommal, már se Mardekáros, se Tanuló nem vagy. Menj el - sziszegtem, majd felmentem, erősen becsaptam magam után az ajtót és lerogytam az ágyra. Mi van velem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése