Sebastian

Tim

Valóban egyre több dolgot szervezek be ,de csak aazért mert halára unom magam. Főleg most ,hogy katharinával ismét szakítottam. Habár tudom úgy is viszakönyörgi magát ,de kéne keresnem már valami normálus nőt. De így 33 évesen. Persze nem igazán mondanák meg rólm korom ,de így se nézek ki 20nak. Inkább max 25nek. Ez pedig egyáltalán nem jó. Az egész egy romhalmaz. 10 éve már csak tengődöm. Szeretem ha mind a négy gyerek itt van, de ha rájuk nézek még is a szívem szakad meg. Mit nem adnék ha én is annyi lehetnék mint ők. Már nem lehetek önmagam. Még mindig 17nek képzelem magam ,de nem vagyok annyi. Belegondolni is szörnyű ,hogy nem sokára ősz hajjal és ráncosan olvasgatom az újságot. És vége lesz mindennek. Én pedig úgy fogom érezni ,hogy semmit nem tettem le az asztalra. Hajj, mért kell nekem minden nap minden percében erre gondolnom? Élveznem kell az életet ,hogy a x-en felül is van élet. Elterelésnek remek alkalom mindenkit idecsődíteni. Habár ezt is utáltam ,de jobb mint a semmi.

Éppen a kérdezgetéseim végén voltam mikor sötét köpenyesek vágódtak a tanácsterembe. Persze mi is azok vagyunk ,de ők nem közülünk voltak. Sokkal inkább lidércek. Összeszűkítettem szemem és érzelmeket nem tükröző arcal nézte a felém igyekezőkre.
- Mit akartok? - Vetettem oda harapósan. Háború? Ezek tényleg nem normálisak. A világ ellen akarnak fordulni. - Azt had döntsük el mi ,hogy egyáltalán részt akarunk e venni háborúban. - Szűrtem nyugodt ,de még is félelmetes hangon. Közben pedig azon gondolkodtam ki lehet a hang tulajdonosa. Ismerős volt, de még is távoli. Először fogalmam sem volt ki rejtőzhet a csukja alatt ,de Zoe megnevezésére beugrott. Amarilla Darwin. Ő mint lidérc? Az nem lehet. Szívem egy nagyot dobbant és úgy éreztem mintha ez lenne az utolsó dobbanása. De végül egy fájdalmas húzódás után újra beindult. Rég láttam már, habár arcát most sem látom ,de itt van. Azt hittem sikerült teljesen kivernem a fejemből. De amíg én gondolkoztam addig az idő pergett és már csak arra eszméltem ,hogy Zoe nekem esik.
- Nyugalom. Se perc alatt itthon lesz. Nem bántják. - Biztattam magam is, miközben a lányt egy székre toltam le. - Tuddom. Az a nő az anyád. - Löktem a fiú felé ridegen.
- Én tudom de te nem mész sehova. Nate. Kérlek tartsd itt. - Tudtam ,hogy ha valaki akkor esetleg a bátyja tudja itt tartani Zoat. - Chris te se mész sehova. Megkeresed a nővéred és az öcséd és nyugton maradsz világos? Ha pedig annyira hősködni akarsz. Nyugodtan beállhatsz lidércnek. Nem szólok bele ,de amíg itt én vagyok a főnök addig te azt csinálod amit mondok. - Vettem elő szigorú hangnemem amit nagyon ritkán használtam főleg vele szemben, de nem kell ,hogy még nagyobb galibát csináljon. - Ha kelletek jelzek. Egyedül megyek. - Tűntem egy és nemsokára már egy kastélyba is voltam. Ismertem de csak kívülről.

Éreztem ,hogy ide kell jönnöm. Ösztöneim pedig remekül súgták mert jó helyen vagyok. Nagy lendülettel vágtam ki az ajtót ami elé érkeztem. És lám lám... Jesse ,Illa és Mona is itt vannak. Ránéztem fiamra aki ijedten fürkészett.
- Mondhatjuk így is Miss Darwin. De mondhatjuk megérzésnek is. - Furcsa volt ,hogy úgy tudtam beszélni Illához mintha egy idegen lenne és arcán sem idéztem el sokat. Semmi sebet sem akartam felszakítani. Majd Monához fordultam.
- Megint be következett ami a mi szeretett Luciferünknél is bevált. Kitaszítottakból lesznek a vezetők. Igazam van? - Sétáltam elé gúnyosan.
- Azonnal ereszd el a fiam. - Ragadtam meg talárja nyakát. Hát lehet nem volt jó ötlet ,de akkor is dühös voltam. Ha pedig egyetlen egy ujjal is hozzáérnek Jessehez Istenemre mondom könyörögni fognak a halálért...