Kisírt, könnyektől csillogó, vörös szemekkel gubbasztottam a mellékhelyiségben. Eszem ágában sem volt elmozdulni onnan. Kényelmesen elhelyezkedtem, mikor kirobbant az ajtó, és a női mosdóba egy srác lépett be. Sebastian Acerlot személyesen. Ahogy hozzámért dacosan elfordítottam a fejem, és tekintetemmel semmit mondóan néztem a szemközti csempés falszakaszt.
- Emlékszel, a legelső éjszakánkra? - kérdeztem ridegen a helyiség beállt csendjében. - Megfogadtuk, hogy soha egyikünk se fog érezni semmit a másik itánt, sőt, azt is mondtuk, hogy soha nem hozzuk a kapcsolatunkat nyilvánosságra. Ezen kívül szabadok vagyunk. Nem lesz következménye a kapcsolatunknak... - mondtam az utolsó mondatot mértéktelenül csöpögő gúnytúl, valamit némi keserűséggel. - Erre, már sokadszorra próbáljuk magunkat lekötni, szinte másokat száműztünk az életünkből, mindenkinek teljesen tiszta, hogy járunk, valamint van két közös gyerekünk. Minden létező szabályt megszegtünk. És az érzéseim? Próbáltalak utálni, gyűlölni, azt akartam, hogy te legyél az utolsó ember a földön, akivel valaha szóba állnék. Nem mutattam, hogy szeretnélek, mert féltem a csalódástól. Azt hittem, hogy hamarosan elhagysz és akkor én magam maradok, és összetörök. Meg kellett ettől védenem magam. De most így a végén elmondom. Szeretlek és mindig szerettelek Sebastian Acerlot - suttogtam megtörten rideg arccal, majd magamhoz húzta, ás forrón csókoltam meg, utoljára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése