Zoe
Biccentettem, ahogy Illa megkért, hogy maradjak. Eszem ágába se volt itt várni karbatett kezekkel. Az én gyerekeim, meg kell találnom őket. Egypercig sem maradhatnak tovább ebben a rohadt koszfészekben. Amarilla, ha egyszer szembe jön az utcán, isten bizony, hogy megölöm. Ha végre nyugodt kerékvágásban haladna az életünk, akkor neki mindig fontoskodni kell és tönkre tenni azt. Már nagyon elegem van a hülyeségeiből. Sebastian pedig túlságosan vak, hogy észrevegye mennyire is ellene játszik a lány. Hihetetlen, hogy végre elmentek. Már itt volt az ideje.Szapora léptekkel követtem Sebastiant, de azért vigyáztam, hogy ne bukjak le. Senki nem volt a folyosókon. Ahogy bement az egyik ajtón, elsurrantam előtte, majd mentem tovább. Nem fogom megvárni, hogy itt hisztizzen amiért nem tudtam szótfogadni. Különben is, ennyi erővel neki sem kellett volna bejönnie.
A sarokhoz érve erőteljes lábdobogást hallottam, így elrejtőztem az egyik páncél mögé. Jason Montiel. Ez is itt van? Miért van az, hogy bármi történik, ennek ott kell lennie? Megmasszíroztam a halántékom, majd lekaptam magassarkúmat, hogy ne bukjak le. Ahogy átszeltem az egész emeletet, senkit nem láttam, így aztán követve Seb példáját, elkezdtem kinyitogatni az ajtókat. A keleti szárnyon mind üresek voltak. Ám ahogy átértem a másik folyosóra, és bementem az első ajtón, döbbenetes látvány tárult a szemem elé. Tüskés falú, ezüst ketrecekben, vámpírok voltak. Megszólalni sem tudtam. Első látásra egyikük sem méltatlankodott, csak tűrték a sorsukat. Ahogy beljebb sétáltam néhány ijedt pillantást éreztem magamon. A felismerés erejével hasított belém a tudat, ahogy megláttam Abigailt. Ő próbálkozott a kijutással, nem várt ölbetett kezekkel.
- Abi - futottam a lányhoz. - Ne csináld, így nem fogsz kijutni. Nem bántottak? - A lány válasza csak egy fejcsóválás volt, majd mint aki meg se hallotta mit mondtam, tovább próbálkozott. - Darren is itt van? - kérdeztem félelemmel vegyült izgatottsággal.
- Nem, neki küldetése volt, nincs itt - Legalább ő nincs itt.
- Menj hátrébb, amennyire csak tudsz - utasítottam a lányt, majd pálcámat a zárkára irányítottam és felrobbantottam a zárat. Ahogy kinyílt az Abi a nyakamba ugrott. Megöleltem, de aztán sorban kiszabadítottuk a többieket is.
- Abi, véletlenül nem tudsz valamit a gyerekeimről? - néztem reménykedve fel rá, de sajnálkozó szemeiből ítélve, semmi jó hírrel nem szolgálhat.
- A vámpírok és a vérfarkasok most már nyílvánosan is harcot hirdettek. Vége van, már senki nem él biztonságban a másik faj mellett. Mivel félig vámpírok, őket is meg akarják ölni - arcom megfeszült, majd az ajtó felé siettem.
- Gyertek, ki kell jutnotok innen - mondtam majd vártam, hogy kimenjenek és visszazártam az ajtót.
- Aby, menjetek, nem, nem maradsz itt te sem. Erről a találkozásról pedig Darrennek nem szabad tudnia - mondtam neki, majd ahogy eltűntek, folytattam tovább a keresést.
Biccentettem, ahogy Illa megkért, hogy maradjak. Eszem ágába se volt itt várni karbatett kezekkel. Az én gyerekeim, meg kell találnom őket. Egypercig sem maradhatnak tovább ebben a rohadt koszfészekben. Amarilla, ha egyszer szembe jön az utcán, isten bizony, hogy megölöm. Ha végre nyugodt kerékvágásban haladna az életünk, akkor neki mindig fontoskodni kell és tönkre tenni azt. Már nagyon elegem van a hülyeségeiből. Sebastian pedig túlságosan vak, hogy észrevegye mennyire is ellene játszik a lány. Hihetetlen, hogy végre elmentek. Már itt volt az ideje.Szapora léptekkel követtem Sebastiant, de azért vigyáztam, hogy ne bukjak le. Senki nem volt a folyosókon. Ahogy bement az egyik ajtón, elsurrantam előtte, majd mentem tovább. Nem fogom megvárni, hogy itt hisztizzen amiért nem tudtam szótfogadni. Különben is, ennyi erővel neki sem kellett volna bejönnie.
A sarokhoz érve erőteljes lábdobogást hallottam, így elrejtőztem az egyik páncél mögé. Jason Montiel. Ez is itt van? Miért van az, hogy bármi történik, ennek ott kell lennie? Megmasszíroztam a halántékom, majd lekaptam magassarkúmat, hogy ne bukjak le. Ahogy átszeltem az egész emeletet, senkit nem láttam, így aztán követve Seb példáját, elkezdtem kinyitogatni az ajtókat. A keleti szárnyon mind üresek voltak. Ám ahogy átértem a másik folyosóra, és bementem az első ajtón, döbbenetes látvány tárult a szemem elé. Tüskés falú, ezüst ketrecekben, vámpírok voltak. Megszólalni sem tudtam. Első látásra egyikük sem méltatlankodott, csak tűrték a sorsukat. Ahogy beljebb sétáltam néhány ijedt pillantást éreztem magamon. A felismerés erejével hasított belém a tudat, ahogy megláttam Abigailt. Ő próbálkozott a kijutással, nem várt ölbetett kezekkel.
- Abi - futottam a lányhoz. - Ne csináld, így nem fogsz kijutni. Nem bántottak? - A lány válasza csak egy fejcsóválás volt, majd mint aki meg se hallotta mit mondtam, tovább próbálkozott. - Darren is itt van? - kérdeztem félelemmel vegyült izgatottsággal.
- Nem, neki küldetése volt, nincs itt - Legalább ő nincs itt.
- Menj hátrébb, amennyire csak tudsz - utasítottam a lányt, majd pálcámat a zárkára irányítottam és felrobbantottam a zárat. Ahogy kinyílt az Abi a nyakamba ugrott. Megöleltem, de aztán sorban kiszabadítottuk a többieket is.
- Abi, véletlenül nem tudsz valamit a gyerekeimről? - néztem reménykedve fel rá, de sajnálkozó szemeiből ítélve, semmi jó hírrel nem szolgálhat.
- A vámpírok és a vérfarkasok most már nyílvánosan is harcot hirdettek. Vége van, már senki nem él biztonságban a másik faj mellett. Mivel félig vámpírok, őket is meg akarják ölni - arcom megfeszült, majd az ajtó felé siettem.
- Gyertek, ki kell jutnotok innen - mondtam majd vártam, hogy kimenjenek és visszazártam az ajtót.
- Aby, menjetek, nem, nem maradsz itt te sem. Erről a találkozásról pedig Darrennek nem szabad tudnia - mondtam neki, majd ahogy eltűntek, folytattam tovább a keresést.
Pár pillanat múlva Amarillát pillantottam meg mögötte pedig néhány őrt. Kezében ott volt Becca, mellette pedig Jesse sétált.
- Hála Merlinnek, jól vannak - leheltem megnyugodva, de mikor három tompa lövést hallottam, felsikkantottam és odafutottam Illáékhoz. Rebecca sírt, de nem sérült meg. Jesse arca nem tükrözött érzelmeket, de láttam rajta, hogy az elfojtott sírástól remegnek kis ajkai. Lányomat magamhoz öleltem, Jesse viszont Sebastianhoz futott, aki már a sérült lány mellett térdelt. A két őr mielőtt még újra lőhetett volna, kitörtem a nyakukat, egy laza mozdulattal. Ennyit róluk.
- De... - mélyen néztem Christopher szemébe, de aztán Beccát magamhoz szorítottam, Jesset is és megfogtam Chris két kezét. - Vigyázz magadra, ne csinálj kérlek hülyeséget - suttogtam Sebnek, majd pár perc múlva már otthon voltam a gyerekekkel, és Natel, aki még mindig kábán feküdt a kanapén.
- Hála Merlinnek, jól vannak - leheltem megnyugodva, de mikor három tompa lövést hallottam, felsikkantottam és odafutottam Illáékhoz. Rebecca sírt, de nem sérült meg. Jesse arca nem tükrözött érzelmeket, de láttam rajta, hogy az elfojtott sírástól remegnek kis ajkai. Lányomat magamhoz öleltem, Jesse viszont Sebastianhoz futott, aki már a sérült lány mellett térdelt. A két őr mielőtt még újra lőhetett volna, kitörtem a nyakukat, egy laza mozdulattal. Ennyit róluk.
- De... - mélyen néztem Christopher szemébe, de aztán Beccát magamhoz szorítottam, Jesset is és megfogtam Chris két kezét. - Vigyázz magadra, ne csinálj kérlek hülyeséget - suttogtam Sebnek, majd pár perc múlva már otthon voltam a gyerekekkel, és Natel, aki még mindig kábán feküdt a kanapén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése