Nathaniel? Itt? Minek kellett idejönnie? Mélyen néztünk egymás szemébe, amíg Illa ki nem találta, hogy mennie kell. Éppen beleütközött Nate-be.
- Szia Zoe - mosolygott rám ridegen, de láttam rajta, hogy már ideges. - Amarilla - biccentett a lánynak, majd visszanyomta a székbe, és leült mellém. Pillantásában féltést fedeztem fel, de a bizalmatlanság fényének csillogása elnyomta a törődés apró jeleit.
- Miért? - Nate csak ennyit kérdezett, majd keményen nézte a lányt, ökleit összeszorítva lábára tette. Amarilla világ életében olyan volt neki mint egy húg. Akár csak én. Mondjuk Nate-t semmi féle képpen nem tudnám bántani. Egyszerűen, nem menne. Mondhatják rám, hogy szívtelen vagyok és nem vagyok képes gyengédségre, aki valóban ismer, az láthatja mekkorát is tévedett ekkor velem kapcsolatban.
Csend lett, ők farkas szemet néztek én pedig gondolkodtam. Brendont valóban nagyon régen láttam. Hiányzott de nem keseredhettem bele a hiányába, muszáj voltam tovább lépni. Mi akko rmegbeszéltük, hogy vége van. Legalábbis én megmondtam. Vártam a viszontlátást, de nem hittem volna, hogy az a hat év, ennyire gyorsan el fog repülni. Könycseppek csúsztak le az arcomon, ahogy Brendonra gondoltam. Szerettem őt. Ekkor egy erős hang szakított ki gondolatomból.
- Amarilla, elárultál engem, a barátaidat, a szerelmedet. Saját magadat csaptad be undorító vagy. Azt hittem, nem tennél ilyet. Nem ezt képzeltem rólad - üvöltötte Cole, majd ahogy az emberek figyelni kezdtek minket, megfogtam a kezét, hogy leállítsam, de ezzel csak azt értem el, hogy majdnem megütött. Nem képzeltem volna róla soha. Keze két centire állt meg arcomtól. Büszkén néztem rá, de mostmár zokogva rohantam el a mosdóba. Nem láthattam, hogy Nate az asztalra borul.
- Szia Zoe - mosolygott rám ridegen, de láttam rajta, hogy már ideges. - Amarilla - biccentett a lánynak, majd visszanyomta a székbe, és leült mellém. Pillantásában féltést fedeztem fel, de a bizalmatlanság fényének csillogása elnyomta a törődés apró jeleit.
- Miért? - Nate csak ennyit kérdezett, majd keményen nézte a lányt, ökleit összeszorítva lábára tette. Amarilla világ életében olyan volt neki mint egy húg. Akár csak én. Mondjuk Nate-t semmi féle képpen nem tudnám bántani. Egyszerűen, nem menne. Mondhatják rám, hogy szívtelen vagyok és nem vagyok képes gyengédségre, aki valóban ismer, az láthatja mekkorát is tévedett ekkor velem kapcsolatban.
Csend lett, ők farkas szemet néztek én pedig gondolkodtam. Brendont valóban nagyon régen láttam. Hiányzott de nem keseredhettem bele a hiányába, muszáj voltam tovább lépni. Mi akko rmegbeszéltük, hogy vége van. Legalábbis én megmondtam. Vártam a viszontlátást, de nem hittem volna, hogy az a hat év, ennyire gyorsan el fog repülni. Könycseppek csúsztak le az arcomon, ahogy Brendonra gondoltam. Szerettem őt. Ekkor egy erős hang szakított ki gondolatomból.
- Amarilla, elárultál engem, a barátaidat, a szerelmedet. Saját magadat csaptad be undorító vagy. Azt hittem, nem tennél ilyet. Nem ezt képzeltem rólad - üvöltötte Cole, majd ahogy az emberek figyelni kezdtek minket, megfogtam a kezét, hogy leállítsam, de ezzel csak azt értem el, hogy majdnem megütött. Nem képzeltem volna róla soha. Keze két centire állt meg arcomtól. Büszkén néztem rá, de mostmár zokogva rohantam el a mosdóba. Nem láthattam, hogy Nate az asztalra borul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése